Kalandok Isztambulban és Törökországban.

A fórumon cser adott nekünk egy nagy zsák tippet, hova is menjünk Isztambulba, ha szeretnénk a tengerben úszni.

Egy kicsit más téma, de ma Büyükadán, ahol a nyarat töltöm, beleakadtam a kikötőnél egy magyar családba, akik épp strandot szerettek volna választani, és úgy gondoltam, ez olyan téma, ami talán többeket érint.
Itt öt nagyobb strand van, ahova a kikötőből rendszeresen jár hajó. Persze nem ehet összehasonlítani Bodrummal, de azért nagyon kellemes és 2 óra alatt simán elérhető bárhonnan.

Szóval, a rossz strandok: Yükseli bay, és Naki beach – ezekre semmiképp ne menjen az ember fia/lánya, mert zsúfoltak és koszosak. Viszont mind a kettőn rengetegen vannak, főleg, mert 20 percenként megy hajó. Van egy Prenses Koyu nevű is, az egy fokkal jobb, de az se káprázatos, de ha elkéssük az utolsó hajót a jó strandra, akkor Prenses koyu legyen a választás. EZekben továbbá még az is közös, hogy 20 lírába kerülnek.

A tuti strandra a Balik Koyu/ Eskibag Plaji feliratú fiúk fognak elkalauzolni. (Idén vagy pink vagy világoskék pólóban tolják az ügyfélfogást a kikötőben.)
A Balik, azaz Hal strand kicsit hippis, nagy kavicsos, van egy tuti büfé a strandon és egy kis melegbüfé 20 méterrel feljebb egy kempingben. (itt lehet sátorozni is, szerintem gyönyörű). A belépő 10 líra, már a hajón szedik. Van ágy és vesszőből font napernyő, stég és nincs lekerítve az úszórész, szabadon lehet bóklászni. Érdemes pipát és szemüveget hozni, sőt, még kacslót is lehet gyűjteni, ha valaki este főzni óhajt. (placsintatésztába forgatva és bő olajban kisütve fini.)

Az Eskibag, azaz Régi szőlőskert strand elegánsabb, van egy egész jó étterem, halat is sütnek, a sajtos saláta pedig kitesz egy komplett, nagyon finom ebédet. Persze a legmenőbb kaja a sült krumpli. Mosolyog) Itt betonozott, zöld szőnyeggel letakart a plázs, meglepően tiszta, európai WC, kellemes ötözőkabinok, folyamatosan tisztogatott lekerytett rész, ami fokozatosan mélyül, de simán ki lehet menni senki nem szól, he elkalandozik az ember párszáz méterre. Nagyon klassz, kevesen vannak, kedvesek a vendéglátók, szóval tényleg szuper. Ide 15 líra a belépő.
A Balik/Eskibag hajók 10, 11, 12 és 13 órakor indulnak, visszafelé pedig du 5,6,7-kor, vasárnap 4,5,6

A legszebb persze a szabadstrand,a  sziget legvégén. Kb másfél óra gyaloglás után lehet elérni, vagy bringával, esetleg a hintószolgáltatással, bár az 1-2 óra sorbanállással kezdődik. Rengeteg arab turista van, akik valamiért itt szeretnek kocsikázni. A szabadstrand a sziget végén egy nagyon meredek sziklafalon való leereszkedés után érhető el, egyszer mindenképp megéri elmenni, gyönyörű, vadregényes,

Egyébként a szigeten a város vonalában vannak kis lépcsők a  vízhez, este a helyiek oda menenk úszni egyet, de nappal nem túl bizalomgerjesztő ott a víz, bár sokan vannak. Lehet azért. Mosolyog)

Heybeliadán is van egy hippi strand, a kikőtőből jobbra indulva egy nemzeti perk következik, kb. 30 perc séta után. Oda 3 líráért kapunk bebocsátást. Tovább kell menni, és ahol grillező hadtesteket látunk nagy tömegben, jobbra a part felé kell indulni, és ott lesz egy kis strand. Ez 8 líra, de csak szék van, ernyő nincs, viszont festői a kilátás. Mosolyog

Jó strandolást, és ha valakinek vannak hasonló tapasztalatai örülnék, ha megosztaná. Mosolyog

cser

További érdekes és hasznos információk, és csevegések a Fórumban. 🙂

Én még egy olyan tippet kaptam, hogy érdemes 1 éjszakára valamelyik szigeten egy tengerparti hotelben megszállni. Akkor a strand privát, tehát nincsenek sokan. Persze ennek más a hangulata, meg az ára is. 🙂

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 6.8/10 (6 votes cast)
Isztambul strandok, 6.8 out of 10 based on 6 ratings
 

11 hozzászólás a(z) Isztambul strandok bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..


351
Egyedi
Látoagtó
Powered By Google Analytics
Isztambul reptéri transzfer
Isztambul reptéri transzfer - A magyarok transzfere Isztambulban

Isztambul reptéri transzfer A magyarok transzfere Isztambulban

Támogasd a blogot!
Süti + GDPR, személyi jogok meg ilyenek

A Web-oldal sütiket tartalmaz (meg néha mi is sütögetünk, de az másik téma). Ebbe belekerülnek ilyenek, mint IP-címek. Amennyiben valakinek van ideje, ezekkel az IP-címekkel lehet vagánykodni. Pl. meg lehet tudni, ki honnan, mikor olvasta a blogot, miket írt, hány pontot adott, meg ilyeneket. Ezen kívül a Google is nyomon követ. Ez pedig olyasmit jelenet, hogy ha elolvasod ezt az oldalt, meg másik oldalt is, akkor ezt össze fogja kötni, és mindenféle következtetéseket von le. Majd olyan statisztikákat lehet lekérni, hogy ezt az oldalt inkább olyanok olvassák, akik homokvárat szeretnek építeni, vagy akik inkább főzőcskézni szeretnének.

Én ezzel nem fogok foglalkozni, mert nagyon nincs rá időm. Amennyiben viszont téged zavar, ajánlom a TOR Browser használatát, vagy valami anonim szűrőt.

Továbbá, ha úgy érzed, hogy a rendszer valamelyik személyes (vagy személyesnek érzett) adatodat tárolja (legyen akár az IP címed), és ezt szeretnéd törölni, akkor szóljál. És közös erővel megtesszük. 🙂

Ha bármi más GDPR, vagy személyi jogi problémád van az oldallal kapcsolatba, jelezd bátran, és valamit kitalálunk rá! 🙂

A pontos idő Törökországban
Isztambulról röviden
"Viccesnek szántam, de közben halál komoly :)" Dalma
Támogasd a blogot!
Kategóriák
Porosabb bejegyzések
Learn Turkish
hayιr
“no”
Kalandtérkép
Isztambul időjárása
Isztambuli szelek