Nem, ez most nem egy százoldalú dobókocka valamelyik szerepjátékból. Ez most a 100-as gyorsforgalmi út, ami Bulgáriától az Iráni határig végigszeli Törökországot.
Mi most ennek a hatalmas útnak az isztambuli részét ismerjük meg.
A D 100-as út Kapıkule kisvárosban, a bolgár határnál indul, és egészen Gürbulak városkáig megy, ami pedig már az iráni határ. Összesen 1788 km! Amit egy átlag sofőr kb. 30 óra, egy átlag turista kb 110 óra, míg egy átlagos török kb. 18 óra alatt tesz meg.
Fontosabb állomásai: Edirne – Lüleburgaz – İstanbul – Gebze – İzmit – Adapazarı – Düzce – Bolu – Gerede – Ilgaz – Merzifon – Amasya – Niksar – Erzincan – Erzurum – Ağrı – Doğubeyazıt – Gürbulak
Mi most az isztambuli részével, ott is először az ázsiai felével foglalkozunk, mert az anatóliai oldal egyik legfontosabb útja. Ez az, ami majdnem nyíl egyenesen halad Gebzéig. Ez az, ahol ráteszünk egy téglát a gázpedálra, és hátramegyünk aludni.
Ezen az úton haladva pont végig tudunk menni Isztambul Ázsiai oldalán, mivel annak nagy része a Márvány-tengernél fekszik, az út pedig ott halad el mellette. Így Harem városrészről elindulva még fordulunk egyet, ahogy felmegyünk a dobmbra, majd nagy gáz, és már száguldunk is el Acıbaden, Kadıköy, Ataşehir, Maltepe, Kartal és Pendig mellett. Azaz az ázsiai Isztambul majdnem teljes listáján. A metró is ezt az utat fogja követni, ha már kész lesz…
Az út kb. 40 km, ami a Google szerint 1 óra alatt tehető meg… höhöhö… Nekünk sikerült kevesebb, mint 25 perc alatt, és még nem is gyorsultunk fel rendesen, mert túl nagy volt a forgalom. 🙂
Az európai oldal sem elhanyagolható azért, még ha jobban is kacsázik, és a fogalom is nagyobb.
Ha Isztambul határát Büyükçekmece városrésznél jelöljük ki, akkor itt is kb. 40 km-t megy az út. Ezt a szakaszt viszont még sosem sikerült 70 percnél kevesebb idő alatt megjárnunk.
Az út elmegy az Atatürk Reptér mellett, majd beleveri magát a város sűrűjébe. Utána pedig, amint eléri az Edirnekapı kerületet, akkor eltűnik… Elvileg az O-1-es néven megy tovább és a Boszporusz-hídon jut át Ázsiába. Csakhogy a D 100 az ázsiai oldalon a kompnál, Haremnél kezdődik, a kettő között pedig van egy olyan távolság, amit nem lehet gyorsan megtenni, még dudálva sem.
Természetesen az O-1 találkozik a D-100-al. Így ha nincs komoly forgalom (pl. éjjel 3-kor), akkor padlógázzal át lehet szelni Isztambult. Ebben az esetben a teljes út 95 km lesz, ami a Google szerint 2 óra 20 perc alatt tehető meg. Éjszaka ebből azért jelentősen le lehet faragni… 🙂 De akkor is 1 óránál több lesz, ami azért jól ábrázolja Isztambul hatalmas méretét.
A D 100-as út európai számozása az E80-as. Lisszabonból indul, és egészen Bazargan városáig halad, ami már Irán, éppen a török határon. Összesen kb. 5700 km hosszú, és 10 országot szel át, meg egy tengert (Adriai), és egy szorost (Boszporusz).
D 100,- Közlekedés Istanbulban (1.000)
- Törökországban az autó férőhelye mindig n+1 (1.000)
- Vezetés Istanbulban (1.000)
- Ali bácsi mindig tud egy gyorsabb utat... (1.000)
- Isztambul szűk, egyirányú utcái (1.000)
- Navigáció Isztambulban (RANDOM - 1.000)
A foci mellett az ilyen utazásos témák érdekelnek még nagyon!
Ezen az úton mi is száguldottunk az Atatürk reptértől az Atatürk Olimpiai stadionig.
Ezen az úton mindenki csak száguldozik. 😀