Elérkeztünk a Nagy Böjthöz! A tavalyihoz képest 10 nappal jött közelebb a Ramazán (Ramadán), ami így a teljes augusztust befedi.
Az idén viszont mi nem fogjuk megcsinálni.
Nem, nem a 40 fok miatt, ami kint van, hiszen tavaly sem volt hűvösebb. Sokat gondolkoztam rajta, de végül én sem kezdek bele a böjtbe, mert Árpi baba mellett teljesen kimerültünk. A Ramazán (Ramadán) szabályai szerint pedig csak azok kezdhetnek bele, akik testileg egészségesek.
Nekünk így is megvan a hajnali felkelés, és a napközbeli koplalás is, a Ramazán (Ramadán) ezzel együtt tényleg túl nehéz lesz. Sema egyébként is még tejjel látja el Árpit, így ő nem is vehet részt benne. Én pedig elkaptam valami lázas megfázást, amit Árpi szedett össze, és még nem sikerült kigyógyulni belőle. Ez is jól mutatja, hogy a szervezetem nem alkalmas arra, hogy egy komolyabb böjtölésbe belekezdje….
Ettől függetlenül azét beszámolunk, hogyan is zajlik mindez. 🙂
A Ramazán (Ramadán) lényege a böjt, ami 30 napig tart, hogy egy kis ízelítőt kapjunk abból, hogyan is élnek a szegények. Ez a 30 nap kellően hosszú ahhoz, hogy az ember egy kevésbé pazarló életmódra átálljon, és jobban megbecsüljön egy-egy olyan mindennapi apróságot mint egy pohár víz, vagy egy szelet kenyér.
A Ramazán (Ramadán) alatt napkeltétől napnyugtáig tilos enni, inni, dohányozni, nemi életet élni. Így, amikor elérkezik a naplemente az emberik gyorsan elfogyasztják azt az élvezeti cikket, ami legjobban hiányzik. Általában egy pohár vízzel kezdik, majd esznek. De van, aki mindjárt a cigarettához nyúl, más pedig…
De a leggyakoribb mégis az, amikor az emberek bent ülnek az éttermekben, előttük egy pohár víz, és így várják, hogy a müezzin belekezdjen az Ezán eléneklésébe. Erre nincs pontos leírás, hogy meg kell-e várni az ének végét, ezért inkább mindenki már az első szóra felhörpinti a vizet.
A reggeli kezdet valójában nem a napkelte, hanem még az előtt, az első Ejzan előtt be kell fejezni a reggelit. Ez pedig nagyon korán van. Szerintem nem is az ivás és étkezés hiánya az igazán nehéz (mert az hamar meg lehet szokni), hanem az, hogy még hétvégén is korán kell kelni… A fentiekhez hasonlóan itt sincs pontosan meghatározva, hogy az Ezán elején vagy a végén kezdődik a böjt. Ezért amikor megszólalnak a minaretek, még mindenki gyorsan még iszik.
Majd pedig mindenki visszafekszik aludni.
Lássuk, hogyan is alakulnak az idén a Ramazán (Ramadán) időpontok Isztambulban!
Tarih |
İmsak |
Güneş |
Öğle |
İkindi |
Akşam |
Yatsı |
Kıble Saati |
31.07.2011 | 4 04 | 5 51 | 13 18 | 17 10 | 20 32 | 22 09 | 12 22 |
01.08.2011 | 4 06 | 5 52 | 13 18 | 17 10 | 20 30 | 22 08 | 12 21 |
02.08.2011 | 4 07 | 5 53 | 13 17 | 17 10 | 20 29 | 22 06 | 12 21 |
03.08.2011 | 4 09 | 5 54 | 13 17 | 17 09 | 20 28 | 22 05 | 12 20 |
04.08.2011 | 4 10 | 5 55 | 13 17 | 17 09 | 20 27 | 22 03 | 12 20 |
05.08.2011 | 4 12 | 5 56 | 13 17 | 17 09 | 20 26 | 22 01 | 12 19 |
06.08.2011 | 4 13 | 5 57 | 13 17 | 17 08 | 20 25 | 22 00 | 12 19 |
07.08.2011 | 4 15 | 5 58 | 13 17 | 17 08 | 20 24 | 21 58 | 12 18 |
08.08.2011 | 4 16 | 5 59 | 13 17 | 17 07 | 20 22 | 21 56 | 12 18 |
09.08.2011 | 4 18 | 6 00 | 13 17 | 17 07 | 20 21 | 21 55 | 12 17 |
10.08.2011 | 4 19 | 6 01 | 13 17 | 17 06 | 20 20 | 21 53 | 12 16 |
11.08.2011 | 4 21 | 6 02 | 13 16 | 17 06 | 20 19 | 21 51 | 12 16 |
12.08.2011 | 4 22 | 6 03 | 13 16 | 17 05 | 20 17 | 21 49 | 12 15 |
13.08.2011 | 4 24 | 6 04 | 13 16 | 17 04 | 20 16 | 21 47 | 12 14 |
14.08.2011 | 4 25 | 6 05 | 13 16 | 17 04 | 20 15 | 21 46 | 12 14 |
15.08.2011 | 4 27 | 6 06 | 13 16 | 17 03 | 20 13 | 21 44 | 12 13 |
16.08.2011 | 4 28 | 6 07 | 13 16 | 17 03 | 20 12 | 21 42 | 12 12 |
17.08.2011 | 4 30 | 6 08 | 13 15 | 17 02 | 20 10 | 21 40 | 12 12 |
18.08.2011 | 4 31 | 6 09 | 13 15 | 17 01 | 20 09 | 21 38 | 12 11 |
19.08.2011 | 4 33 | 6 10 | 13 15 | 17 01 | 20 08 | 21 37 | 12 10 |
20.08.2011 | 4 34 | 6 11 | 13 15 | 17 00 | 20 06 | 21 35 | 12 09 |
21.08.2011 | 4 36 | 6 12 | 13 14 | 16 59 | 20 05 | 21 33 | 12 09 |
22.08.2011 | 4 37 | 6 13 | 13 14 | 16 58 | 20 03 | 21 31 | 12 08 |
23.08.2011 | 4 39 | 6 14 | 13 14 | 16 58 | 20 02 | 21 29 | 12 07 |
24.08.2011 | 4 40 | 6 15 | 13 14 | 16 57 | 20 00 | 21 27 | 12 06 |
25.08.2011 | 4 41 | 6 16 | 13 13 | 16 56 | 19 59 | 21 25 | 12 05 |
26.08.2011 | 4 43 | 6 17 | 13 13 | 16 55 | 19 57 | 21 23 | 12 05 |
27.08.2011 | 4 44 | 6 18 | 13 13 | 16 54 | 19 55 | 21 21 | 12 04 |
28.08.2011 | 4 45 | 6 19 | 13 13 | 16 54 | 19 54 | 21 20 | 12 03 |
29.08.2011 | 4 47 | 6 20 | 13 12 | 16 53 | 19 52 | 21 18 | 12 02 |
İmsak az, ami után nem lehet enni és inni, egészen az Akşam-ig. Ez a kezdetben eléggé vad, mert 16 óra és 28 perc. De a vége fele már kellemesebb lesz, akkor ugyanis már csak 15 óra, és 5 perc. 🙂
Összehasonlításként Magyarországon, pontosabban Budapesten az alábbi időpontok vannak:
Tarih |
İmsak |
Güneş |
Öğle |
İkindi |
Akşam |
Yatsı |
Kıble Saati |
31.07.2011 | 3 44 | 5 14 | 12 57 | 17 00 | 20 28 | 21 48 | 11 20 |
01.08.2011 | 3 46 | 5 16 | 12 57 | 16 59 | 20 26 | 21 46 | 11 20 |
02.08.2011 | 3 47 | 5 17 | 12 57 | 16 59 | 20 25 | 21 45 | 11 19 |
03.08.2011 | 3 48 | 5 18 | 12 57 | 16 58 | 20 24 | 21 44 | 11 19 |
04.08.2011 | 3 50 | 5 20 | 12 57 | 16 57 | 20 22 | 21 42 | 11 18 |
05.08.2011 | 3 51 | 5 21 | 12 57 | 16 57 | 20 21 | 21 41 | 11 17 |
06.08.2011 | 3 52 | 5 22 | 12 57 | 16 56 | 20 19 | 21 39 | 11 17 |
07.08.2011 | 3 53 | 5 23 | 12 57 | 16 55 | 20 18 | 21 38 | 11 16 |
08.08.2011 | 3 55 | 5 25 | 12 57 | 16 55 | 20 16 | 21 36 | 11 15 |
09.08.2011 | 3 56 | 5 26 | 12 56 | 16 54 | 20 15 | 21 35 | 11 15 |
10.08.2011 | 3 57 | 5 27 | 12 56 | 16 53 | 20 13 | 21 33 | 11 14 |
11.08.2011 | 3 59 | 5 29 | 12 56 | 16 53 | 20 11 | 21 31 | 11 13 |
12.08.2011 | 4 00 | 5 30 | 12 56 | 16 52 | 20 10 | 21 30 | 11 12 |
13.08.2011 | 4 01 | 5 31 | 12 56 | 16 51 | 20 08 | 21 28 | 11 12 |
14.08.2011 | 4 03 | 5 33 | 12 56 | 16 50 | 20 06 | 21 26 | 11 11 |
15.08.2011 | 4 04 | 5 34 | 12 55 | 16 49 | 20 05 | 21 25 | 11 10 |
16.08.2011 | 4 05 | 5 35 | 12 55 | 16 48 | 20 03 | 21 23 | 11 09 |
17.08.2011 | 4 07 | 5 37 | 12 55 | 16 48 | 20 01 | 21 21 | 11 08 |
18.08.2011 | 4 08 | 5 38 | 12 55 | 16 47 | 20 00 | 21 20 | 11 07 |
19.08.2011 | 4 09 | 5 39 | 12 55 | 16 46 | 19 58 | 21 18 | 11 06 |
20.08.2011 | 4 11 | 5 41 | 12 54 | 16 45 | 19 56 | 21 16 | 11 06 |
21.08.2011 | 4 12 | 5 42 | 12 54 | 16 44 | 19 54 | 21 14 | 11 05 |
22.08.2011 | 4 13 | 5 43 | 12 54 | 16 43 | 19 52 | 21 12 | 11 04 |
23.08.2011 | 4 15 | 5 45 | 12 54 | 16 42 | 19 51 | 21 11 | 11 03 |
24.08.2011 | 4 16 | 5 46 | 12 53 | 16 41 | 19 49 | 21 09 | 11 02 |
25.08.2011 | 4 17 | 5 47 | 12 53 | 16 40 | 19 47 | 21 07 | 11 01 |
26.08.2011 | 4 19 | 5 49 | 12 53 | 16 39 | 19 45 | 21 05 | 11 00 |
27.08.2011 | 4 20 | 5 50 | 12 53 | 16 38 | 19 43 | 21 03 | 10 59 |
28.08.2011 | 4 21 | 5 51 | 12 52 | 16 36 | 19 41 | 21 01 | 10 58 |
29.08.2011 | 4 23 | 5 53 | 12 52 | 16 35 | 19 39 | 20 59 | 10 57 |
Egy kis érdekesség:
Bem Apó, a 48-as magyar szabadságharc lengyel hőse, törökországi száműzetése alatt minden évben megtartotta a böjtöt, miután muszlim lett.
Néhány érdekesebb bejegyzés a tavalyi Ramazánból (Ramadából):
- Ramazán 2010 – első nap
- Ramazán 2010 – első hétvége
- Ramazán 2010- félidő
- Burger Ramazán
- Ramazán és a szegények
- Ramazán 2010 – utolsó 10 nap
- Ramazán 2010 – véget ért
- Miért jó Isztambulban – Ramazánkor?
Ramazán (Ramadán) 2011 - Kezdődik,
- Kezdődik a Ramadán (Ramazan) (1.000)
- Ramadán - első nap (1.000)
- Ramadán: 2-3 nap (1.000)
- Ramadán - 4. nap (1.000)
- Ramadán - 1. hét (1.000)
- Ez elment templomba (RANDOM - 0.106)
Semmi baj, jövőre két hónapig csináljátok! 🙂
Elvileg nem kell egy évet várni. Ha pl. valaki 1 hétig beteg, akkor a Ramazán (Ramadán) hivatalos végetérése után 1 héttel tovább kell böjtölni.
Még egy gondolat. Azt még meg is érteném, hogy nem esznek, de az ivást miért tiltják meg ilyen forróságban? Nem kell csodálkozni egyáltalán, ha estére mindenki kinyekken a szomjúságtól. 🙁
Itt a lényeg az, hogy az ember egy kicsit magába forduljon, és elgondolkozzon. Majd pedig imádkozzon.
A víznem az a szerepe, hogy az is értékes. Sőt! Talán a legértékesebb. De azt csak akkor érthetjük meg, ha mindezt átéljük. És azért lássuk be, hogy a mai világban igencsak pazarlóak vagyunk a vízzel, holott jól tudjuk, mennyire kevés van belőle.
Ugye őt ismerjük. 🙂
„Hogy értsd, egy pohár víz mit ér
Ahhoz hőség kell, ahhoz sivatag kell
Hogy lásd, egy napod mennyit ér
Néha látnod kell
Az élet hogyan fogy el
A lángot akkor őrzöd még
Ha félsz, hogy ellobban, elég
S elveszted fényét, melegét
Jó, mikor hisszük még
Lehet olyan a világ
Amilyet szeretnénk
Hidd el, a hajnal attól szép
hogy minden éjben ott lapul
Az örök sötétség
Egy érzés mindent eltakart
S elhittük, mindörökké tart
S a törvény nálunk dől le majd
De jaj, a szerelemnek múlnia kell
S ha múlik, akkor fájnia kell
Hogy érezd mennyit ér, míg tart, míg él
A szerelemnek múlnia kell
Akkor is, ha égig emel
És szép, hogy mást hiszel, mert mást ígér”
Zorán – A szerelemnek múlnia kell
Ez szép és jó, de ha elveszíti az eszméletét a vízhiány miatt és balesetet okoz / megsérül, akkor az egész szokás / gesztus többet árt, mint használ.
Ez igaz. Ezért is vannak a megkötések, hogy milyen állapotban lehet belekezdeni. E mellett az ilyet csoportosan szokták, legalább a kezdetet, ahol is a tapasztaltak megmutatják, hogyan lehet praktikusan végigbírni a napot. Pl. a reggeli töménytelen vízfelvételt
Az utazóknak pontosan azért tilos, mert ők egész nap a napon vannak. Természetesen ez nem arra vonatkozik, amikor egy órát a klimatizált repülőn utazunk. 🙂
Hali, érdeklődni szeretnék a ramazánnal kapcsolatban. Csütörtökon indulunk kirandulni Bulgariaba, van lehetoseg elmenni Isztambulba, de olyat hallottunk, hogy a böjt alatt az üzletek nappal zarva vannak, a nevezetességek ugyszinten. Mi igaz ebből. Előre is koszonom az informaciot! :)))
Szia!
Az üzletek és az éttermek is nyitva vannak. Vizet is mindenhol lehet kapni. Ebben nem más.
Ami különbség: Naplementekor ne akarj vacsorázni. Inkább várjál 1-2 órát! Mert nem fogsz szabad helyet találni.
Naplemente előtt érdemes a vallási csomópontokat elhagyni, mint a Sultanahmed (Kék Mecset), vagy Eyüp Camii. Hacsak Isztambulban nem azt az arcát szeretnétek megnézni, amikor négymillió ember van egyetlen parkban. 🙂
Koszonom a gyors valaszt! Tovabbi szép napot kívánok Neked! 🙂
Én 2008-ban a Ramadán idején voltam ott és minden nyitva volt. Szegény őrök tényleg bágyadtan nézték a turistákat egy csöppet, de az ünnep miatt még az élet nem áll le szerintem. CM majd elmondja, hogy most mi a helyzet. 😉
Platschu, koszi a kommentet, Neked is nagyon szép napot kívánok! 🙂
Én amikor 1990-ben ott voltam,a folyamatos előretolódás miatt áprilisra esett. Az ottani török idegenvezetőnk (Ahmet) nem hallhatta a müezzint,mivel velünk együtt ült a csatragány Ikaruson,éppen mentünk Aksarayból a Çamlıca kilátóra. Ő azt mondta nekünk,hogy ebben az esetben nem kell meghallania az Ezánt,hanem elég,ha észreveszi valamelyik minaret erkélyén a kivilágítást,az ilyenkor a „jel”.