Cukor ünnep – irány Kastamonu!

Éjjel 11 volt, amikor kaptuk a hírt, hogy megvan a nagymama!

Szerencsére Isztambuli Kartal kerületében, ami közel esik a „kijárathoz”. Így nem kellett az egész városon átvágni, csak a felén. De mi úgy is abba az irányba mentünk volna. Most viszont a kötelező rokonlátogatást is megtettük.
Van egy hangulata azért annak, ha nem kell minden rokonhoz benézni, csak a ‘központban”. Pl. Megússzuk a gyomorrontást. Pedig a törököknél azért nem ússzuk a meg a nagy falatozásokat.

Isztambulban természetesen nagy forgalom volt. Mintha a fél város nem is ment volna el. Úgy tűnik, csak az álló autók tűntek volna el. Persze, ha a fél város elmegy még mindig marad egy egész Magyarországnyi ember…

Nosza el is indultunk. Ez alkalommal előbb tettük a téglát a gázpedálra, majd ráfordultunk a Çevreyolura. Ez az a kőrgyűrű/gyorsforgalmi út, ami átvisz az egész városon. Így hamar ott is voltunk a nagymamánál.

Nem is maradtunk sokáig, mentünk tovább. De azért begyűjtöttük, ki melyik rokonnak küld jókívánságot, és melyiket pedig máshova küldik el.

Innen már csak 6 óra volt az út Kastamonu központjáig, Kastamonu városáig. Vagyis annyi lett volna, ha nem állunk meg útközben. A Google szerint 7 óra, és 520 km. Az Apuka szerint badarság, és 5 és fél is elég, mert ismer egy rövidebb utat a hegyen keresztül…

Törökországban remek autós pihenők vannak. A többség úgy van tervezve, hogy oda buszok érkeznek be. Ami azt jelenti, rengeteg olyan ember lepi el a parkolókat, akiknek egyszerre kell elvégezni a kifele és a befele menő szükségletét. A török parkolók azért még rátesznek egy harmadikat is: a vásárlás szükségletét, ezért a hatalmas toalett és éttermek mellett bazárt is találunk. Hátha valakinek pont most lett kedve egy 18 fős agyag fazekat (újmagyar nevén római tálat) vagy 6 kg szotyolát venni.
Aki volt már olyan buszos utazáson, ahol toporogva kellett sorba állni a benzinkútnál, mert csak 1, vagy jó esetben 2 wc volt, az igazán kényelmesen érezheti itt magát. De az is, aki kimaradt ezekből az élményekből, mert a parkoló megpróbál ellátni minket minden földi jóval. De leginkább olyannal, amire valójában nekünk nincs is szükségünk.

Az autópálya elhagyása után bevágtunk a hegyek közé. Egy hatalmas felföldre másztunk fel, ami jóformán a felhők között mentünk. A tengertől 1300 m magasságban száguldoztunk, miközben a villámok csapkodtak a fejünk felett. Nagyon érdekes látvány volt.

Menet közben benéztünk Safranboluba, a sáfrány városába. A kisváros az UNESCO által védett történelmi házacskáiról ismert, pedig a lokumja is messze földön híres. A város jó példa arra, hogyha pár régi házat megfelelően felújítanak, és karbantartanak, akkor nagyon jól járhatnak a turizmussal. Olyannyira, hogy a városka minden szimbóluma a tradicionális ház. A cukrászdában is (ahol a finom lokumot lehet venni), és még a kukákon is.

Safranboluról még lesz bejegyzés, mert tényleg egy szép kisváros.
Mi csak lokumért ugrottunk be, majd mentünk tovább Kastamonu központjába, ami már csak 90 km volt. Ahova már csak estére érkeztünk.

Innen folytatjuk. 🙂