A földszint (törökül zemin kat) elvileg azt az emeletet jelenti, ami egy szintben van a földdel. Persze vannak kivételek, mint magas földszint, meg hasonlóak. De azért mégiscsak valahol a föld közelében kellene lennie.

Isztambulban viszont semmi sem olyan, mint a szokásos.

Az első akadály, amivel szembe kell néznünk, hogy megtaláljuk azt a szintet, amit földnek, földszintnek nevezhetünk. Ez nem olyan nehéz feladat mondjuk az Alföldön. Viszont Isztambulban már komoly kihívás. Mégpedig azért, mert az egész város 100-200 m magas dombokból, és meredek szakadékokból áll.

Nem ritkaság az, hogy a ház főbejárata és a hátsó kijárata között 3-4 emeletnyi különbség is van. Ilyenkor azért jó kérdés, hogy melyiket is nevezzük földszintnek.

De olyannal is gyakran találkozni, ahol a ház elülső oldalának a két vége is különböző magasságú. Azaz ha az A blokkba megyek be, akkor az 2 emelettel lejjebb van, mintha a B blokk bejáratánál próbálnánk bejutni.

Persze mindez akár teljesen természetes is lehetne, hiszen eddig minden hegyes-dombos város hasonlóan néz ki. Legfeljebb az utcák nem ilyen meredeket.

Amikor viszont izgalmas kezd lenni, ha az isztambuli építészeti kreativitás is belép a színre.

Gyakran ugyanis előjön az igény, hogy mégiscsak legyen a kert vízszintes. Semmi probléma, mert van buldózer. Majd pedig a kimarkolt földet mindjárt a szomszéd kertjébe be is lehet lapátolni, aki szintén vízszintes udvart szeretne. Csak éppen a másik utcához mérve. Így a két szomszédos kert között több méteres szintkülönbség is előfordulhat. És ha már előfordulhat, akkor elő s fog fordulni! 🙂

Egyes belső udvarok éppen ezért nagyon érdekesek lehetne. Képzeljünk el egy háztömböt, ahol a belső hatalmas kert több részre lett feldarabolva, és természetesen jókora szintkülönbségekkel. Így ha átesik a labda a szomszédba, akkor nemcsak kerítést kell mászni, de érdemes hegymászófelszerelést is vinni magunkkal.

Innen viszont már nincs visszaút. Egyre jönnek az újabb és újabb és egyre érdekesebb megoldások azért hogy meglegyenek a vízszintes részek, meg az utca felőli bejáratok. Nem számít, ha ezért a fél hegyet el kell bontani. Sőt!

Nincs is izgalmasabb, mint amikor a hegy alján, és a tetején egyszerre zajlik a vízszintezés. Középen olyan komoly szakadék keletkezik, ahol már base jump-osok is sorban állnak.

Egyszer talán erről is összeállít valaki egy képes albumot. Addig viszont itt van két kép ízelítőül.

Lakóvár
Lakóvár

 

A fenti kép az utcaszintről készült. Ez az a szint (nevezzük földszintnek), ahova a híd érkezik. Komoly hídról van szó, alatt pedig vizesárok helyett parkoló. A kép bal szélén láthatjuk, hogy a ház azért lefele tovább folytatódik…

Lakóvár 2
Lakóvár 2

Ez ugyan az az utca, csak kicsit távolabb. Úgy tűnik, hogy a szomszédok is megirigyelték az előbbi százméteres hidat, és ők is csináltak egyet. Itt már komoly magasságok között juthatunk be az épületbe. Nem árt, ha egy nagyobb buli után megpróbálunk előbb kijózanodni, és csak utána hazamenni, mint fordítva.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (2 votes cast)
Földszint, 10.0 out of 10 based on 2 ratings
 


Warning: printf(): Too few arguments in /home/content/57/6899057/html/blog/wp-content/themes/travel-master/comments.php on line 48

  1. Ez az,amit már annyiszor leírtam. Istanbul’da még a műemlékeknél is jobban tetszenek az utcaképek,a keskeny,kanyargó,EMELKEDŐ-LEJTŐ utcák,lehetőleg kiugró,faerkélyes házakkal. Most ebből kaphattam némi ízelítőt! 🙂

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
      1. Csatlakozom én is a kiugró erkélyes házak imádatához:) Fa szerkezetű erkélyeket mi is fotóztunk, sőt házat is, ahogy építik Isztambulban. Más. Egyébként itthon jöttünk csak rá, hogy miért monják azt a törökök, sztambul:))) A világ kedvéért írhatnának egy pöttyöt az i tetejére, hamár mindenki isztambulnak hívja:)

        VA:F [1.9.22_1171]
        Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .