Muhtaşem yüzyıl – Mohács

Muhteşem yüzyıl – Mohács

A nyári (uborka)szezon véget ér, folytatódnak a sorozatok. Kedvencünk, a Muhteşem yüzyıl (Nagyszerű évszázad) is beállt a többiek közé. Szulejmán visszatért Bodrumból, a nyaralásából, és mindjárt megtámadta Magyarországot.

No tehát, véget ért a nyár, a színészek pedig visszajöttek a tengerpartról, hogy újra elfoglalják ármánykodásaik fő helyszínét, a Háremet. Hürrem szultán, aki a Hárem nagymestere (főleg, ha kavarásról van szó), állítólag még le is fogyott.

Viszont úgy tűnik, Szulejmánnak már nem tett jót a nyár, sokat vesztett a hajából. És a Háremben sem bírta sokáig, mindjárt tovább is utazott Magyarországra, hogy Mohácsnál megküzdjön a gyaur hitetlenekkel.  Nem lehet könnyű dolga annak, akinek egyszerre ennyi nőnek kell tennie a szépet.

Mohács a magyar történelem fekete napja. Míg a törököknek pont az ellenkezője. Nagyon büszkék arra, hogy annakidején egyszer már betörték Európa kapuját.

Így nem csoda, hogy a filmben is komoly hangsúlyt fektette erre a csatára. Több mint 500.000 dollárt költöttek a jelenetre. Főleg a jelmezekre, és a számítógépes effektusokra. Egész Törökországban összesen nincs annyi vízszintes zöld felület, mint amennyi kellett a filmhez. Pedig a csapat elment egészen a bolgár határig.

A csata nagyon jól sikerült. Bár valószínűleg nincs túl sok köze a valóságoshoz, ami inkább egy mészárszék volt, ahol a hatalmas sereg levagdossa a szánalmas magyar ellenállás, és összesen nem tartott annyi ideig, mint a filmben (köszi az infót Zizzernek). Nem is beszélve a törökök azon trükkjéről, ahol a megfutamodást játszották el.

Nem tudom, a magyarok ruhái mennyire sikerült korhűre. Nekem inkább egy spanyol csapat jutott eszembe.

A zene viszont fantasztikus!

Kicsit aggódtam, hogy majd hogyan lesz a csele pataki menekülésből is valami szultán-dicsőítő hősies akció. De ezt is sikerült tűrhetőre megoldani. És nem sérült meg sem a szultán, sem a történelem becsülete.

Akinek nincs ideje, itt egy rövid előzetes a csatáról.

Aki viszont teheti, inkább nézze meg a teljeset!

Videó

Nálunk nem jön be ez a YouTube videó. De sebaj! Mi már ismerünk kerülőutakat. 🙂

Ha nálad sem működik, akkor itt próbáld.

És még egy jó hír! Itt az összes korábbi Muhtaşem yüzyıl rész, angol felirattal! 🙂 (automatikusan lép tovább)

További beszélgetések a filmről a Muhtaşem yüzyıl fórumban.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 9.0/10 (5 votes cast)
Muhtaşem yüzyıl - Mohács, 9.0 out of 10 based on 5 ratings
 

18 Replies to “Muhtaşem yüzyıl – Mohács

  1. Ez nagyon jó, főleg hogy az ember megláthatja benne a dolog másik oldalát, (jelen esetben) a győztesét.
    Volt egy történelem tanárunk, aki néha ki-kiszólt a száraz tények mögül, és azt mondta, gyerekek, itt minden nép ugyanúgy járt. Egyszer az egyik győzött, másszor a másik, de egymás szenvedésének okozói voltunk, és ebben senki nem volt szent.
    A filmet nézve átérzi az ember, hogy török szemszögből meghódítani fél Európát igenis nagy dolog volt, miközben a saját határunkat meg nem védeni mekkora nagy baklövés.

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (1 vote cast)
  2. Szerintem jövöre sok külföldi csatornan fog menni ez a sorozat. Mar ha a törökök nem lesznek tul mohok, es meg tudnak egyezni az eladasi aron…

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  3. Hát igen: Mohács.

    Átadták az új látogatóközpontot, és készült egy történeti kutatásokra épülő digitális animáció….
    A csata egyébként nem volt rövid….a körbezárt gyalogság estig védte magát, amig teljesen fel nem morzsolódott.
    Van olyan forrás, ami arról számol be, hogy a Sz. egy intésére 3000 fogoly nyakát egyszerre vágták el…(Ha valakit vígasztal a gyalogság és így a foglyok többsége cseh származású volt….)
    A lovasságunknak sikerült huszáros rohamával lemészároltatnia magamagát. Nagy gólt akartak lőni….
    És ha igaz, a Szapolyai sem volt gaz vagy gyáva…ez volt a haditerv, hogy ő Szeged térségéből védi Bánátot, a Partiumot és Erdélyt…

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    1. a törökök itt vezettek be egy új harci technikát a nevét legközelebb megírom, ez után több nagy viadalt is ennek köszönhetnek…

      VA:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  4. meg a francia tűzéreknek.:(
    egyébként a hadtáp és az utász rendszerük volt korszerű, illetve a lovasságot szerelték fel ls mozgatták másképp

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  5. SZiasztok, régen nem kattantam rá úgy semmire mint erre – tragikus hirtelenséggel. De csak az első és a 3. részt találtam meg angol felirattal, a többit nem. Én vagyok ügyetlen? Esetleg DVD-n látta valaki angolul? Ha igen, hol, melyik boltban? Vagy hol érdemes keresni?

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
      1. Hááát, én azt a határozott tanácsot kaptam, hogy ne ebből tanuljak törökül, mert régies + ebből a két részből kizárólag Hürremet értem, aki ugye Alexandra és ukrán tehát nem tud törökül. 😀 Igaz, ha én úgy tudnék utánamondani bármit bárkinek, mint ő a szultánnak a muszlimmá válási szöveget, nagy király lennék. 🙂 De majd vadászok, köszi a választ! 🙂

        VA:F [1.9.22_1171]
        Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
      1. Köszi! 🙂

        Na igen, Lajos fel se tűnt, Hürremmel azonosultam rögvest. 🙂 Illetve annyira azért feltűnt, hogy egész belevaló királynak mutatják, aki a maga módján balfék, de legalább annyira bátor, hogy provokáljon mézben küldött fejjel. Én a vízbefulladásos sztori alapján ezt sose néztem volna ki belőle. 🙂

        VA:F [1.9.22_1171]
        Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
        1. Azért az kellett egy komoly ellenfél, akit hősiesen le lehet győzni.
          Mégis, hogy nézett volna ki, ha a valóságot írják le, hogy egy szedett-vetett ország szedett-vedett csapata jön szembe a legnagyobb szultán leghősiesebb csatájában?

          Találtam egy könyvet, Török hadak Magyarországon 1526–1566, ahol a hadjáratot a török fél írja le. Ebben az oszmánok annyira el vannak csüggedve, hogy a magyarok elrontották a hősi csatájukat, hogy inkább a létszám többszörösét írják le, meg ilyenek.

          VN:F [1.9.22_1171]
          Rating: 0.0/10 (1 vote cast)
    1. Nem bizony! Még a pápa is küldött vizsgálóbizottságot Magyaro.ra,akik hivatalosan megállapították,hogy szavahihető szemtanúk még látták lovagolni II.Lajost a Csele-patakon TÚL is!
      Meg aztán az a temetés pár hónappal később Fehérvárott,azzal a sebtiben „előkerült” holttesttel… Ebben is már valszeg erőteljesen a Habsburgok keze volt…!

      VA:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .