Egy kis statisztika

Egy kis statisztika, egy kis érdekesség. De most nem arról fogok írni, hogy milyen jó a blog, mert sokan látogatják, hanem rólatok, az olvasókról. 🙂 Nem kell megijedni, csak számokban! Semmi személyes! 🙂

Ismerjétek meg a közönséget!

Kezdjük talán a legmeglepőbbel! Mégpedig azzal, hogy melyik is a legnépszerűbb oldal? Nem Isztambul, hanem egy étel, a köfte receptje. Ami jól mutatja, hogy az emberek legjobban enni szeretnek. 🙂

Őt naponta kb. 6 alkalommal nézik meg, így 2010. november 10-e óta összesen 1753 alkalommal olvasták el. Érdekesség, hogy ebben a hónapban megugrott az érdeklődés iránta, mert naponta 20-40 ember is erre a bejegyzésre érkezik. Mégpedig kereső programból, nem pedig valamelyik másik blog átirányításából.  Nem tudom, mi van otthon, amiért hirtelen mindenki köfét szeretne enni… 🙂 Talán az Ezel vagy a Seherezádé sorozat…

Második helyezett a fórum, 1577 látogatóval. Ami végül is nem meglepetés, hacsak azt nem számoljuk, hogy a fórumon nincs túl nagy élet. Így külön köszönet az ottani lelkes kis közösségnek, Feyyaznak, Platschunak (meg az anti-spamért), Zizzernek, gileadnak, zizegoooonak, izmirlinek, Grgnek, Adriennenek, istanbuldanak, és mindenki másnak is, akit kifelejtettem. Köszönjük persze a spemmelőknek is, hogy a meztelen lányos képekkel feldobták az unalmas hétvégi reggeleket.

Harmadik lett az Internetes török nyelvtanulás – Goethe-Verlag, 1222 látogatóval. E mellett az itt található link, amiről a leírás is szól, a legsikeresebb a továbbirányításban: 513-an mentek tovább, ami azt jelenti, hogy az olvasók 42%-a érezte úgy, hogy a link hasznos lehet (no meg feltehetőleg ennyien el is olvasták). Tehát ő egy nagyon sikeres reklám oldal. Kár, hogy nem kapunk érte semmit… 😀

Összegezve a dobogósokat: az emberek legjobban enni, majd társalogni szeretnek. És csak utána gondolnak arra, hogy ehhez nyelvet is jó lenne tanulni.

Mindezek után a kedves olvasók ránk is kíváncsiak. Majdnem ezer, 966 ember olvasta el a Magunkról valamit oldalt. Ez egy jó visszajelzés nekem, hogy nem ártana ezt is rendbetenni végre…

És végre! Eljutottunk Isztambulba is! 909 olvasó szerette volna megtudni, mit vegyünk az isztambuli Fedett bazárban? Reméljük, megtalálták, amit kerestek, és meg is vették, meg lealkudták. Minden esetre csak 3 ember adott csillagot (macskát) ennek a bejegyzésnek, így nem derül ki, mennyire volt tényleg hasznos…

Ebben a csillagozásban az az igazán jó, hogy olyan nagyon sok lehetőség nincs arra, hogy megtudjam, mely bejegyzések is voltak a legnépszerűbbek. Azaz milyen jellegű írások érdekelnek titeket. Ráadásul a toplista élén levő oldal, a Költöztünk! nem hiszem, hogy tényleg ő lenne a legérdekesebb.

De menjünk tovább! Nem kell félni, nem fogom mind a 710 bejegyzést beírni ide, csak még kettőt. 🙂 Őket is azért, mert szerintem az egyik leghasznosabb oldal is még ott van a leglátogatottabbak között, Turistakalauz – Látnivalók, múzeumok – 1, amit 849-en néztek meg. Ez lesz a későbbi Isztambul Wiki alapja. 🙂 Ő egyébként 4 db csillagot (macskát kapott)

Előtte, nem sokkal, egy megint romos állapotban levő oldal, amit kicsit helyre kellene rakni, az Első oldal. 887-en nézték meg (vajon hányan élték túl…).

Nézzünk inkább valami mást, ami érdekes lehet még! 🙂

Azt sajnos nem találtam meg, melyik bejegyzéshez került a legtöbb hozzászólás. Pedig van bőven! 3005! Íme viszont a toplista, a legaktívabb olvasókról:

  • Feyyaz (166)
  • Platschu (91)
  • Zoltán (72)
  • izmirli (51)
  • Melinda (48)
  • Zsuzsi (44)
  • Bzzz (38)
  • gilead (32)
  • Grg (25)

Még pár érdekesség számok nélkül (mert másik statisztikából van, és furcsán nézne ki, ha a számok nagyon eltérnének egymásól).

Az olvasók az alábbi országból érkeznek: Magyarország (teljesen érthetetlen okokból), ahol is Budapest után Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén és Bécs-Kiskun megye viszi a pálmát. Majd következik Törökország, Egyesült Királyság, Románia, majd Szlovákia. De olvasnak minket Új-Zélandról is! 🙂

A legtöbben, 24%, 3-10 percet tölt az oldalon. Ami azt jelenti, hogy mindenki gyorsabban olvas, mint ahogy én írok… 😀

Böngésző tekintetében messze vezet a Firefox (46%), majd jön az Internet Explorer (28%), Chrome (21%), Opera (3%, Opera Mivel együtt 4%) és Safari (1%). Sajnálom Steve Jobs… Még az operációs rendszereknél sem éri el a Macintosh az 1%-t (0,81%). Míg a Windows 97%, a Linux pedig 1%. És még az iPhone és iPad is vesztésre áll az Androiddal szemben (Apple összesen 0,20%, míg a Google (Android) összesen 0,26%). De jó hír a BlackBerrynek, hogy az elmúlt 1 évben legalább volt 1 (db, nem kg!) látogató, aki az ő eszközükkel nézte meg az oldalt. 🙂

És végezetül, de nem utolsó sorban:

Köszönjük a linkeket a társoldalaknak, akiktől számokban nem mérhető (tényleg nem mérhető, mert ezek az adatok össze-vissza vannak keverve) látogatót kapunk:

És persze köszönjük neked, aki mindezt elolvastad! 🙂

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (7 votes cast)
Egy kis statisztika, 10.0 out of 10 based on 7 ratings
 

31 Replies to “Egy kis statisztika

    1. Ó, az ilyenek nagyon jók! Mi köszönjük, hogy megosztod! 🙂
      Bár attól félek, hogy a blog kavarkádjában csak elveszik. Talán jobb lenne az ilyeneket a fórumba tenni.. Ott (még) minden szép rendben van. 🙂

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  1. Szívesen, bármikor (bár mostanában, családi és egyéb okokból nem vagyok interaktív sehol… de lesz ez még így se 🙂

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  2. látszik a hlyezésemen, hogy szezonban aludni járok csak haza, netezés címén csevegk kicsit a családdal,, meg letöltöm az új munkáimat..:D rátok nincs időm, de majd most..:D

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  3. Köszönjük,ez nagyon jó volt,és nem azért mert én lettem a mega-király :):):) (toplista),hanem mert mindig is nagyon érdekeltek a statisztikák. (Török fociról 1993-tól vannak feljegyzéseim).
    En iyi Türkiye!

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (1 vote cast)
  4. Én is köszönöm az említést. 🙂

    Őszintén szólva nekem még mindig hiányzik egy olyan szekció oldalt, ahol dátum szerint lehetne vissza lépni akár évekkel vagy hónapokkal ezelőtti bejegyzésekhez. Arra gondolok, amikor először hónapok, majd arra klikkelve napi lebontásban is kibonthatóak a bejegyzések. Talán ennek hiányában fordulhat elő a Fedett Bazáros bejegyzésed is elsikkadt három macsekkal. 🙁

    A fórumot igyekeztem kicsit pofozgatni és lefektetni az alapokat. A legjobb talán az lenne, ha pár magyarországi török is sztorizgatna, hogy ők hogy élik meg a saját kultúrájuk iránti érdeklődésünket. Mert legjobb tudomásom szerint szinte csak magyarok irkálnak oda. 😉 Úgyhogy Sema mélyinterjút kérünk a tolmácsolásodban. 😀

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    1. Szívesen!

      Mi pedig köszönjük a tippeket, meg a fórumozgatást! 🙂
      Most a célkeresztben a wiki van (meg egy kiadós alvás). Azért is esett vissza egy kicsit a színvonal, mert nem akarom a blogba beírni a wiki témákat. Így átmentünk egy kicsit bulvárosba. Sajnos ha itt jelenik meg előbb, akkor a Google kereső a blogot fogja elsőnek mutatni, nem a wikit…

      De hogy legyen benne „jó hír” is, a wiki motorját kidobtam, és új alapokról kezdjük. Szerencsére a már kész szöveget nem kell újra írni. Viszont szebb lesz, és megvalósul az is, hogy innen a blogból lehessen átmenni a wikibe. Mégpedig úgy, hogy ha egy wiki szó jelenik meg a blogban, akkor ott lesz egy link a wikihez. Így ha valaki nem érti, mi az a simit, vagy ayran, ott lesz a link. Mindez a korábbi bejegyzésekben is fog működni.

      Egyébként ennek pont az lesz a célja, hogy az olyan fontosabb bejegyzések, mint a bazárban vásárlás, azok ne vesszenek el a több száz macskás hír között. (no nem mintha a macskás hírek nem lennének fontosak).

      Ha ez kész, akkor átnézem a blogot, hogy használhatóbb legyen a kezelőfelülete.

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  5. Húú. Nem is gondoltam volna, hogy már ennyi hozzászólást írtam. Én most totál elvagyok havazva, mert új munkahelyem van, és szinte arra sincs időm, hogy a leveleimet megnézzem. Így most is csak utólag tudok hozzászólni.:( A galambokat is most olvastam.:( Gondolom már ki is repültek:)

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  6. Halihó, ha belekotyoghatok, és jól értettem, a blogtól távoltartanád a wiki-érdemes írásokat?

    Nekem ez kicsit szomorúan hangzik, nekem nagyon tetszik az, hogy ilyen kellemesen vegyes a kínálat, és bármire lehet bukkanni. És még a macskásat is elolvasom, mert elviszi a többi, pedig velük hadilábon állok. 🙂

    Ja, az 1%-nyi Mac és Safari én vagyok. 🙂

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    1. Ó nem nem. Pont fordítva.

      Sokkal inkább szeretném a wikis dolgokat behozni a fórumba.
      A történet a következő. Pl. itt van mindjárt a tél. És megint előjön a salep. Egyre több bejegyzésben fog szerepelni. Viszont azok, akik nem olvassák túl régóta a blogot (olyan pedig nagyon kevés van, aki az elejétől fogva követi), azok nem tudják mi az.
      Érthető, hogy kell majd egy magyarázat. Ami mondjuk meg is rossz, mert legalább lesz témám télre is.

      Csakhogy lehet, hogy egyesek nagyon fogják unni, ha megint a salepről kell olvasnijuk. De még nagyobb probléma, hogy én biztosan nem fogom ugyan olyanra megírni, és nem fogom ugyan azokat az információkat megtalálni. Meg ugyan olyan megírni nincs is értelme.
      Tehát sokkal jobb, ha van egy hely, amire lehet hivatkozni.
      Ez leginkább az akbilnél jött elő, mint gyakori szereplő, és el kell magyarázni, mi is az, hogyan kell használni. Még olyan törzsolvasónk is, mint Feyyaz, még ő is elveszett abba a sok oldalban, ami erről szólt.

      Mindezek után pedig képzeljük el azt a turistát, aki szeretne Isztambulba jönni, és rátalál a blogra. Nem lesz ideje mind a 700 bejegyzésben összebogozni, mégis mi az az akbil, hogyan használja, stb…
      És a blogban rettenetes a keresési lehetőség. Oly annyira, hogy sokszor én sem találom meg azokat az oldalakat, amelyeket ajánlok az érdeklődőknek. Komolyan, ott tartok, hogy több időt töltök az adatok keresésével, mintha megcsinálom a wikit.
      E mellett a wikiben szeretnék egy alap oldalt is felépíteni, amiben van egy rövid összefoglaló, mert reményeim szerint a wiki is olyan mennyiségű adatot fog tartalmazni, hogy azt senki sem fogja egyhuzamban átolvasni.
      De viszont bármely ismeretlen szó, épület, étel, vagy kebabárus ott fellelhető lesz. Így a blog olvasása is könnyebb lesz.

      Éppen ezért, mert annyira kaotikus a blog keresése, hogy nem merem beleírni az olyan alap dolgokat, mint a Kék Mecset. Igaz, a Kék Mecset már egy olyasmi, ami nekünk annyira alap, hogy már fel sem tűnik. De aki nem megy el minden nap mellette, annak sok érdekeset lehet róla mesélni (meg Aliról is, a Kék Mecset kebab árusáról).

      Így az a tervem, hogy a wikibe fognak bekerülni a turistáknak fontos dolgok. De az új wiki cikkek ide, a blogba is bekerülnek. Így nektek nem is kell a wikit böngészni, és ott keresgélni az új érdekességeket, mert itt is megjelenik. Azt hiszem, néhány nap késés mindenképpen szükséges, hogy a google keresője a wikit részesítse előnyben.

      Az eredmény kb. az lesz, hogy míg a wikiben mindent könnyen megtaláltok, ott az újdonságok felderítése lesz nehéz. De a wikinek nem is az a célja, hogy azt kövessük nap-mint-nap. Hanem, hogy egyfajta szótára lesz a blognak.
      Eközben a blogon folyik tovább az élet. Jelennek majd meg wikis cikkek, de azok 2-3 hét után jól eltűnnek majd a rengetegben.

      Remélem, így tetszeni fog! 🙂 No és persze használható lesz mindenkinek. 🙂

      Aha, akkor megvan a macis ember. 🙂

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
      1. Értem! 🙂 Szuper! És köszi a kimerítő magyarázatot.

        Van két dolog, amire nagyon kíváncsi lennék a török facebook-kultúrával kapcsolatban, gondoltam megkérdezem, hátha tudjátok:
        (1) a chat-beszédmód: rengeteg hármas pontot… használnak.., és időnként ííííígyyyyy megnyújtjákkk a szavakkkkattttt!!!!! Ezeknek mi a jelentése?
        (2) ha valaki időnként népszerűségre vágyik, kitesz egy-egy Rumi idézetet és kap 25-30 like-ot. De soha más török költőt, írót knem láttam facebook státuszban idézni. Ez miért van?

        VA:F [1.9.22_1171]
        Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
        1. Öööö…. ezekre nem én fogom tudni a választ… Annyit tudok, hogy a török facebook és chat írás nagyon eltér a valódi írástól. Pl. szeretik kihagyni a magánhangzókat, és akkor lesz a nasılsın-ből nsls.
          Amit egyébként én furcsállok, hogy a török karaktereket is kihagyják sokszor.

          Szerintem Rumit a te ismerőseid szeretik nagyon, azért népszerű. Biztos máshol meg a Naszretti Hodzsa kedvelt. 🙂

          VN:F [1.9.22_1171]
          Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
      1. Na, ez így most elég hülyén néz ki, eredetileg az 1%-ra válaszoltam volna, de lejjebb csúszott, így most senki nem érti miket is írok össze 🙂

        VA:F [1.9.22_1171]
        Rating: 0.0/10 (1 vote cast)
  7. Így van-így van,teljesen igaz! Rengeteget időztem az akbil infók teljes összefésülésével,ezért is kértem inkább Istanbulkartot! 🙂

    Az óriási információ-dömpingben való bolyongás is igaz! Elmondom,hogy kezdődött nálam az „Isztambuli kalandok” rajongás. Kb.valamikor 2009 táján a Türkinfón átvettek egy cikket CyberMacstól. Ebben szó volt a Beşiktaşról,és emlékeim szerint írtam is kommentet az íráshoz.
    És aztán szem elől tévesztettem a blogot,valamiért az Orienten sem találtam meg újból a cikket. Mígnem aztán tavaly ősszel végre megint meglett az „Isztambul.info”,és most már nem is tágítok innen sosem! 🙂
    És itt kanyarodok vissza az információ dömpinghez! A mai napig nem találtam meg itt a blogon azt a-számomra bemutatkozó-cikket,ahová írtam annak idején!

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    1. Innen bentről könnyen megtaláltam neked azt a bejegyzést. Egyébként 230 hozzászólásban szerepel a neved. 🙂
      A legelső, amihez írtál, az a Isztambul turistainfo – alapok + vízum + pénz. De szerintem nem ez volt az, ami itt tartott, hanem ez: Anya, köss nekem egy Fenerbahçes sapkát!.
      Így viszont köszönjük az Orient Expressnek, hogy idecsalogatott téged! 🙂
      Mindez pont egy éve, 2010. október 3. 🙂

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
      1. Evet,köszönöm a nyomozást,már emlékszem is! Ahhoz a 2009-es cikkhez elügyetlenkedtem a hozzászólást,nem sikerült elküldenem,amit írtam. Azért is kerestem oly sokáig elkeseredetten a blogot,mert szerettem volna megismételni.
        És valóban,a „Túristainfo” volt az első sikeres kommentelésem,és tényleg az Orient volt a csali.:)
        Az is igaz,hogy a „Feneres sapka” volt az,ami lerakta nálam a végső alapokat,és itt tartott!
        *
        Hát akkor boldog cybermacsos-feyyazos-isztambuli kalandok-os 1.születésnapot magunknak! :):):)

        VA:F [1.9.22_1171]
        Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  8. török chat: a három pont a nyomatékosítás, ha valamit komolyan gondolunk az után tesszük… nem fontos a nagybetű használat tulajdon neveknél, de ez nem sértés. és a magánhangzók kihagyáa valóban csak gyorsítja az írást.
    idézeteket kitenni bármely híres töröktől szoktak, attól függ milyen a baráti kör, az érdeklődés, büszkék mindenre és mindenkire aki, ami török. Mevalnanan kívül van még sok ilyen, ezzel sokszor politikai beállítottságukat is elárulják.

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    1. A törökök jellemzően a nacionalizmusuk mellett nagyon szeretik a politikai hovatartozásukat, meg úgy általában minden irányú „hovatartozásukat” villogtatni. Erről talán a legismertebb a foci rajongásuk.

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
      1. Ez a nacionalizmus érdekes dolog, de egész más a jelentése, mint a magyar közéletben. Itt, ha jól értelmezem, a polgári törvények és a demokrácia iránti elkötelezettséget is jelenti a nacionalizmus (ellentétben az egyházzal egybemosódó államstruktúrákkal). De ez csak találgatás, nem tudom, ti hogy látjátok.

        VA:F [1.9.22_1171]
        Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
        1. Ez megint egy olyan dolog, amit nem könnyű pár mondatban leírni. Az európai nacionalizmussal ellentétben (ahol leggyakrabban a mindenkit utálunk, aki más), itt csak az a lényeg, hogy örülnek, amiért törökök. Ahogy Atatürk is mondta: töröknek lenni jó. Ne mutluyum türküm.
          A probléma megint ott van, mint minden ilyen ideológiával, hogy telnek-múlnak az évek, és mindenki megpróbálja a saját ízlése szerint csavarni, felhasználni.
          Ilyen pl. hogy az iskolákban is elmondatják ezt a gyerekekkel, még akkor is, ha valamelyik kisebbségbe tartoznak. Csakhogy a probléma problémája, hogy nincs olyan definíció, ami meghatározná azt, ki a török. Hiszen a török egy nagyon összetett népcsoport.
          Gondoljunk mondjuk arra, ha Magyarországon a szegedi, debreceni és soproni nyelvjárásokra kitalálnánk, hogy az nem magyar… Nehéz dolog ez…

          VN:F [1.9.22_1171]
          Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  9. mondjuk a kurdoknál ezzel a nyelvjárás példával is kivágnád a biztosítékot, ..
    vannak ott ottománok, oszmánok, úzok, megha jól olvasom, magyarok…

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  10. Én is köszönöm a linket, bár a blogom nem kifejezetten Isztambulról szólt, csak éppen akkor is oda írtam, amikor ott voltam. Persze most is van, hogy török dolgokról teszek említést, szóval lehet, hogy nem olyan nagyon van ellenére azoknak, akik innen találnak oda.
    Egyébként meg érdekes az összefoglaló, örülök, hogy írtál egy ilyet is. 🙂

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .