Kalandok Isztambulban és Törökországban.

Bár még csak egy komolyabb zivatar volt, és egyenlőre tart a napsütés, de minden jel arra utal, hogy vége a nyárnak. És hamarosan kezdődik az esős évszak.

Amikor Földrajzból tanultuk a Mediterrán éghajlatot, akkor azt mondta a tanárunk, hogy télen van csapadék. Mi pedig azt válaszoltunk, hogy hagy legyen.

Persze akkor még nem gondolta azt senki se, főleg én nem, hogy ez testközelben nem lesz ennyire vidám dolog.

Igaz, nem az esővel van a baj. És még az is elviselhető, ha hetekig megállás nélkül esik. Még akkor is, ha úgy esik, mintha dézsából öntenék. Mert mindezzel még megbirkózik az Izlandon edződött felszerelésünk (ott pedig csoda időjárás van ám).

De ez itt Isztambul. Itt még az időjárás sem a szokásos. Vagyis az még nagyjából az, csakhogy van egy város is a felhők és a föld között. Mégpedig a 700 hegy városa.

A fellegekben összegyűlt víz megpróbál a lehető legegyszerűbb és legrövidebb úton lejutni a földbe. Csakhogy útközben beleütközik Isztambul milliónyi utcájába és kebab árusába. És innentől elindul egy végeláthatatlan labirintuson a szűk, meredek, és tekergős utcákon.

Miközben Isztambulban az uralkodó éghajlat a nyár. Tél is van, de az inkább olyan, mint a reklám a tv-ben. Az idő alatt megy ki az ember a konyhába süteményért. Tehát van, de mellékes. Így az esőt nem veszik annyira komolyan. A csatornázásnak sem az a lényege, hogy elvezesse a vizet, hanem hogy jól nézzen ki, beleilleszkedjen az utcaképbe. Néha pedig inkább esztétikus, esetleg egzotikus, pláne kreatív legyen.

Így amikor az időjárás úgy dönt, hogy átfordul esősbe, majd az ég csatornái a földre eregetik a tartalmukat, akkor bizony az esőcseppek órákat kóvályognak az utcákon, sebes sodrású patakokat és folyamokat hozva létre. A víz gondosan kerüli a csatornanyílásokat, hogy majd egy-egy látványos vízesésben jusson el a tengerhez.

Mindeközben mi próbálunk valami olyan ruhát ölteni, ami nem is felülről, hanem inkább alulról véd meg minket az esőtől. De azt hiszem, az idén már tényleg veszek egy csónakot…

Eső

Eső, víz, patak, és a gondosan elkerült csatornafedél

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 8.0/10 (1 vote cast)
Megkezdődött az esős évszak, 8.0 out of 10 based on 1 rating
 

4 hozzászólás a(z) Megkezdődött az esős évszak bejegyzéshez

  • Isztambul csak félig meddig-mediterrán éghajlat. A téli égszakadás stimmel, nyáron viszont az átlag mediterrán éghajlattól eltérően elképesztően párás tud lenni a levegő. A tudatomba égett az élmény, ahogy ülök az egyébként nem túl nagy 26-30 fokos melegben és izzadok, mint egy ló.

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    • Igen, de nincs hova izzadni, mert a levegő már megtelt…
      Nos igen, Mediterrán, de itt van a Boszporusz meg a Fekete-tenger, és mindkettő nagyon is be tud zavarni az időjárásba.

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  • VÉGREEEEEEEEEEEE VALAKI ÉSZREVETTE!!!! én febr-máj.-ig voltam Sztambulban, de komolyan kivoltam ettől…

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .


51
Egyedi
Látoagtó
Powered By Google Analytics
Isztambul reptéri transzfer
Isztambul reptéri transzfer - A magyarok transzfere Isztambulban

Isztambul reptéri transzfer A magyarok transzfere Isztambulban

Támogasd a blogot!
Süti + GDPR, személyi jogok meg ilyenek

A Web-oldal sütiket tartalmaz (meg néha mi is sütögetünk, de az másik téma). Ebbe belekerülnek ilyenek, mint IP-címek. Amennyiben valakinek van ideje, ezekkel az IP-címekkel lehet vagánykodni. Pl. meg lehet tudni, ki honnan, mikor olvasta a blogot, miket írt, hány pontot adott, meg ilyeneket. Ezen kívül a Google is nyomon követ. Ez pedig olyasmit jelenet, hogy ha elolvasod ezt az oldalt, meg másik oldalt is, akkor ezt össze fogja kötni, és mindenféle következtetéseket von le. Majd olyan statisztikákat lehet lekérni, hogy ezt az oldalt inkább olyanok olvassák, akik homokvárat szeretnek építeni, vagy akik inkább főzőcskézni szeretnének.

Én ezzel nem fogok foglalkozni, mert nagyon nincs rá időm. Amennyiben viszont téged zavar, ajánlom a TOR Browser használatát, vagy valami anonim szűrőt.

Továbbá, ha úgy érzed, hogy a rendszer valamelyik személyes (vagy személyesnek érzett) adatodat tárolja (legyen akár az IP címed), és ezt szeretnéd törölni, akkor szóljál. És közös erővel megtesszük. 🙂

Ha bármi más GDPR, vagy személyi jogi problémád van az oldallal kapcsolatba, jelezd bátran, és valamit kitalálunk rá! 🙂

A pontos idő Törökországban
Isztambulról röviden
"Viccesnek szántam, de közben halál komoly :)" Dalma
Támogasd a blogot!
Kategóriák
Porosabb bejegyzések
Legbaróbb beszólások
    Learn Turkish
    çarşamba
    “wednesday”
    Kalandtérkép
    Isztambul időjárása
    Isztambuli szelek
    Drone röppenések