Török nacionalizmus

Atatürk azt mondta, hogy Töröknek lenni jó! (Ne mutlum türküm!).

És ezzel megindított egy folyamatot.

Száz évvel ezelőtt még egyáltalán nem volt boldog dolog töröknek lenni. Valószínűleg az akkori törökök, ha tehették, le is tagadták a származásukat. Ami nem volt könnyű, tekintve, hogy a fejükön ott volt a fez, törökül beszéltek, és persze a szomszéd tudta az igazságot. Így hiába próbálkoztak franciául, angolul vagy németül beszélni. Ha megérezték a sülő kebab illatát, lehullott az álca.

Mindenki tudta, hogy valami nincs rendben, és változások kellenek. Még a szultán is, de nem merte bevallani, mert nem akart maga ellen fellázadni.

Az Oszmán Birodalom ragyogása már a múlté volt. Sorra vesztette el a területeit: Balkán, Görögország, Kréta, stb… És ez még csak az európai oldal… A törökök gyakran szerepeltek a viccekben, de nem éppen a jó oldalon. A helyzet kezdett kínos lenni. Vagyis már régóta az volt…

A törökökben felébredt a gondolat, hogy mindezt meg kellene változtatni, de úgy, hogy a szultánt is ki kellene hagyni a dologból. Meg a palotából, és az országból is. De leginkább mindenből. Ekkortájt rengeteg török és nacionalista mozgalom indult el. Jóformán a nacionalizmus összes variációját megtalálhattuk. Egyik legérdekesebb pl. a nagy török nemzet gondolata, amikor is a török nyelveket szerették volna egy csoporttá egyesíteni. Ilyen ötletek ma is előjönnek néha, aminek igazándiból a többi török népcsoportú ország is is rajongana. Egészen addig, míg fel nem vetődik a kérdés, hogy mégis ki legyen a vezető. Olyankor szokott besavanyodni a kávé, és lesz hirtelen vége a megbeszélésnek.

Természetesen léteztek más célok is a nacionalizmus leple alatt. Egyes önjelöltek a török nép támogatása, és naggyá tétele alatt jómagukat, esetleg szűkös családi körüket értették csak.

Így aztán nem is csoda, hogy a mozgalmak egymást követték, és végül nem igazán alakult ki közös terv a jövőre vonatkozóan.

Talán a mai napig is vitatkoznának, és a Boszporusz partját is sűrűn látogatnák az elsötétített üveges autók, ahonnan az éj leple alatt gyanús méretű és formájú zsákok kerülnének elő, egy rövid csobbanásra.

Csakhogy közbeszólt az I. Világháború, és az azt követő világújrafelsztásos nagyhatalmi társasjáték. Ebben az eseményben, ahol a törökök csak szemlélők voltak, úgy döntöttek, hogy inkább aktívan vesznek részt. Egy külső fenyegetés ellen pedig már össze lehetett fogni az országot, főleg ha volt egy olyan vezér, mint Atatürk, aki megmutatta, hogy a szövetségeseket igen is haza lehet zavarni. Még akkor is, ha nem sikerült nekik szőnyeget eladni. Elég ha megvan a telefonszámuk.

Atatürk maga is szerette volna, ha a török nép elismert lenne, mintahogy azt is, hogy erre a törökök is büszkék legyenek. Így a nacionalista mozgalmak élére állt, és az új alkotmányt (ami nem mellékesen a 48-as Szabadságharcból Törökországba menekült magyaroktól származott) már e szerint alakította ki. E mellett rengeteg olyan reformja volt, ami a török nemzetet és nemzeti tudatot erősítette, mint pl. a török írás, és a török szavak.

Néhány év alatt Atatürk elérte azt (a társaival együtt), hogy a törökök büszkék lettek magukra. Ezzel megszületett a török nacionalizmus.

Mindenképpen érdemes kitérni arra, hogy ez az európai nacionalizmussal nehezen hasonlítható össze. A török nacionalizmus azt jelenti, hogy töröknek lenni jó. És ennyi. Ebben nincs benne, hogy nem töröknek lenni nem lenne jó. Csak ez az én dolgom, az meg a te dolgod.

A törökök egyszerűen imádnak törökök lenni. Telematricázzák a kocsikat, mindenhova zászlót tesznek. De még Atatürk képe is minden épületben, cégben ki van függesztve. Holott erre nem kéri őket senki. Hihetetlen mértékben kapható török vonatkozású áru (főleg póló, és bögre), amit nem a turisták vesznek meg, hanem a törökök. De még török zászlós tetoválást is gyakran látni.

Kívülről nézve sokan gondolják, hogy ez a nacionalizmus is fajgyűlölettel keveredik. És bár nagy ritkán vannak felvillogások (és itt most nem a történelmileg homályos örmény népirtásnak nevezett felderítetlen eseményekre gondolok, mert az még a nacionalizmus előtt volt), de alapjában véve a török az egyik legbarátságosabb nép a többiekkel szembe. Nagyon jó barátságban vannak a görögökkel, az örményekkel arabokkal, zsidókkal, nem is beszélve arról, hogy a különböző vallások mennyire békésen megférnek egymás mellett.

Természetesen egy törökkel mégis akkor leszünk igazán jó barátságban, ha veszünk tőle egy papucsot, vagy szőnyeget, vagy ha adunk neki egy üveg Erős Pistát! 🙂