Kalandok Isztambulban és Törökországban.

“A magyarok nyomai Törökországban” címmel nyílott kiállítás a Szépművészeti Múzeumban, amit a Török Köztársaság kikiáltásának 88. évfordulója alkalmából mutattak be csütörtökön. A tárlatot Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter nyitotta meg a török nagykövetség által rendezett fogadás keretén belül.

A tárlat a többi közt azokra a magyar történelmi személyekre és kiemelkedő alkotókra helyezi a hangsúlyt, akik huzamosabb ideig tartózkodtak az Oszmán Birodalom illetve a későbbi Törökország területén, valamint akik tevékenységükkel kulturális hidat képeztek a török és a magyar nép között. Ilyen volt az 1848-as szabadságharc kudarca után Törökországba menekült Kossuth Lajos, vagy Bartók Béla zeneszerző, aki 1936-ban népdalgyűjtést végzett az eurázsiai országban. A kiállításon bemutatott korabeli fényképek és írásos dokumentumok szintén a két nép közötti barátság történelmi jellegét hivatottak igazolni.

A megnyitón beszédet mondott Kemal Gür magyarországi török nagykövet, aki hangsúlyozta a törökök és a magyarok egymás iránti megbecsülését. A nagykövet kiemelte, hogy Törökország nehéz napokat él át az 50 török katona életét követelő kurd terrortámadás valamint a több mint 500 ember életét kioltó, 7,2-es erősségű törökországi földrengést követően. Gür ugyanakkor aláhúzta, hogy Törökország erős állam amely képes lesz megküzdeni az előtte álló nehézségekkel.

A nagykövet kérésére az egybegyűltek egy perces néma csenddel tisztelegtek a földrengés áldozatainak emléke előtt.

 

 

Forrás: Kitekintő.hu

És akkor most mi is lemásoltuk a hírt, és változtatás nélkül kitettük az oldalunkra. És boldogok vagyunk. Akinek pedig esetleg felkeltettük az érdeklődését, az húzzon el a fenébe…

Már bocsánat, de nagyon dühös vagyok az ehhez hasonló (anti)kulturális hírek miatt. Sehol egy infó, hogy mégis mettől meddig lehet megnézni, mennyi a belép, vagy bármi más, ami esetleg fontos lenne, hogy az olyanok, mint pl. mi, tényleg el tudjanak menni, és megnézik.

Sőt! Ígértem, hogy fizetni fogok a belépőjegyért, nem otthon fogom kinyomtatni!!!

ui: természetesen elmentünk a Szépművészeti Múzeum weboldalára, ahol megtudtuk, hogy ott erről semmi információ nincs. De hogy még jobb legyen, az elkövetkező kiállítások menüpontra kattintva egy nagy sötétség fogad minket…. Ezek után ne tessék sírni, ha esetleg mégse lesz látogató…

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 7.0/10 (2 votes cast)
Török-magyar kiállítás a Szépművészeti Múzeumban , 7.0 out of 10 based on 2 ratings
 

7 hozzászólás a(z) Török-magyar kiállítás a Szépművészeti Múzeumban bejegyzéshez

  • Cikkünk a „Bevándorlók – mellettünk” című, Európai Integrációs Alap által támogatott kampányunk keretében született azzal a céllal, hogy tájékoztatást nyújtson a tíz legnagyobb Magyarországon élő bevándorló csoport egyikéről. 2010. december 31-én 18 932 ukrán, 14 345 kínai, 12 594 szerb, 5489 orosz, 3790 vietnámi, 3469 amerikai, 1900 török, 1767 iráni, 1293 izraeli és 182 iraki állampolgár tartózkodott legálisan Magyarországon. Fontosnak tartjuk ugyanakkor felhívni a figyelmet arra, hogy a fenti 18 932 ukrán és 12 594 szerb állampolgárságú személy döntő többsége Magyarországra, mint az anyaországba hazaérkező határon túli magyar honfitársunk. Magyarországon a 2001-es népszámlálás adatai szerint 3816 szerb nemzetiségű és 5070 ukrán nemzetiségű ember élt. A többezres lélekszámú bevándorló közösség figyelmet érdemel, ezért célunk, hogy a vitaindítóként szolgáló írásokkal hozzászólásra ösztönözzük a Kitekintő olvasóit, hozzájárulva ezzel a migrációval és integrációval kapcsolatos társadalmi tudatosság növeléséhez.

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  • bocs a hosszú idézésért, de számomra ez volt az informatívabb része…

    Megpróbálom megtudni róla a válaszokat…
    “Járatom az MTI”-t, neked is ajánlom.. Itt most nem férek hozzá..
    Hazajöttök, vagy a szüleidnek? Mindjárt itt a Karácsony és vele egy jó kis István nap….

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  • Ez egy vándorkiállítás amúgy, már volt Pécsen és Mohácson is.

    Kebabot hozzatok, mert a körúton csak 50 méterenként van..:)

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  • 2011. november 13, vasárnapig látható a kiállítás.

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  • jó étvágyat..

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .


52
Egyedi
Látoagtó
Powered By Google Analytics
Isztambul reptéri transzfer
Isztambul reptéri transzfer - A magyarok transzfere Isztambulban

Isztambul reptéri transzfer A magyarok transzfere Isztambulban

Támogasd a blogot!
Süti + GDPR, személyi jogok meg ilyenek

A Web-oldal sütiket tartalmaz (meg néha mi is sütögetünk, de az másik téma). Ebbe belekerülnek ilyenek, mint IP-címek. Amennyiben valakinek van ideje, ezekkel az IP-címekkel lehet vagánykodni. Pl. meg lehet tudni, ki honnan, mikor olvasta a blogot, miket írt, hány pontot adott, meg ilyeneket. Ezen kívül a Google is nyomon követ. Ez pedig olyasmit jelenet, hogy ha elolvasod ezt az oldalt, meg másik oldalt is, akkor ezt össze fogja kötni, és mindenféle következtetéseket von le. Majd olyan statisztikákat lehet lekérni, hogy ezt az oldalt inkább olyanok olvassák, akik homokvárat szeretnek építeni, vagy akik inkább főzőcskézni szeretnének.

Én ezzel nem fogok foglalkozni, mert nagyon nincs rá időm. Amennyiben viszont téged zavar, ajánlom a TOR Browser használatát, vagy valami anonim szűrőt.

Továbbá, ha úgy érzed, hogy a rendszer valamelyik személyes (vagy személyesnek érzett) adatodat tárolja (legyen akár az IP címed), és ezt szeretnéd törölni, akkor szóljál. És közös erővel megtesszük. 🙂

Ha bármi más GDPR, vagy személyi jogi problémád van az oldallal kapcsolatba, jelezd bátran, és valamit kitalálunk rá! 🙂

A pontos idő Törökországban
Isztambulról röviden
"Viccesnek szántam, de közben halál komoly :)" Dalma
Támogasd a blogot!
Kategóriák
Porosabb bejegyzések
Legbaróbb beszólások
    Learn Turkish
    alti
    “6”
    Kalandtérkép
    Isztambul időjárása
    Isztambuli szelek
    Drone röppenések