Egyik délután beállított egy török munkás a szomszéd építkezéséről, hogy betenné hozzánk a bontókalapácsát pár napra.
Isztambul sok szempontból olyan, mint egy kisváros. Egy ország méretű kisváros. Ahol mindenki mindenkinek haverja (vagy ha az utakon vagyunk, akkor a jó édes dudálos anyukája). Itt teljesen természetes, hogy valaki odamegy egy ismeretlen emberhez, és olyat kér tőle, amit általában csak közeli ismerősöknél szokás.
Apuka pl. gyakran kap faxot. De Apuka nem szokott az irodában üldögélni, hanem járja a várost (vagyis inkább száguldja). És nincs ám neki csoda-mobilja, ami tudna faxot fogadni (ezt mondjuk még nekünk sem sikerült a csoda-mobillal megoldani), de nem is kell. Ha faxot szeretne kapni, akkor bemegy a legközelebbi irodába (mármint nem a sajátjába, hanem egy tetszőlegesbe), és elkéri az ottani fax telefonszámát. Majd felhívja a faxküldő illetőt, hogy melyik számra is jöhet az iromány. Ameddig pedig várakozik, addig összehaverkodik az irodaiakkal, a legfiatalabbat még teáért is elküldi.
Na ezt próbáljátok ki ti is otthon! 🙂
A kisebb boltok, meg büfék egyébként is amolyan postai lerakodó helyek. Mi is többször küldünk valakinek úgy csomagot, hogy a helyi kebabosnak odaadjuk, majd pedig ő adja át annak az embernek, aki valamikor érkezik. Egy-egy ilyen csomag nyugodtan pár órát is várhat, de napokat azért nem tanácsos. Nem azért, mert nem adják át (még pénzt is lehet ilyen módon otthagyni a félig ismerősnél!!), hanem mert félő, hogy véletlenül belesütik az egyik pidébe…
Így aztán csak nekem volt furcsa, hogy egyik nap beállít a cégbe egy olyan építőmunkás, aki akár reklámba is beillene (fején a sisak, félig lecsúszott nadrág, cigi a szájban, bontókalapács a kézben, stb…), hogy a szerszámát (nem azt, hanem a munkaeszközét, na! 😀 ) itt hagyná pár napra. A többiek eléggé lazán fogadták a hírt.
Azóta viszont eltelt egy hónap. A kalapács még mindig itt van. Hősünk meg máshol, de látjuk az építkezésen (nadrág, cigi változatlan, csak a sisak más minden nap), de úgy tűnik nem hiányzik neki. Itt pedig a lányok-srácok már poénkodnak is vele, de valahogy senki sem érzi, hogy nagyon útban lenne. Igaz, pár napja valaki leterítette egy pokróccal. Alóla csak a fúró vége lóg ki, így már úgy néz ki, mint egy közúti baleset áldozata…
Szóval még mindig nálunk van a kalapács, és ha így haladunk, akkor még sokáig itt is lesz.. Ha esetleg valaki szeretné kölcsönkérni (mondjuk odaégett az ünnepi sütemény a tepsibe, és nem sikerül kivakarni), akkor csak szóljon nyugodtan! 🙂
Itthagynám a bontókalapácsot, míg leugrok egy teára,
- Számlát kérek (1.000)
- Elértük a tengert (0.859)
- Vissza Isztambulba - Ramazán (Ramadán) és Cukor Ünnep 2011 befejezése (0.859)
- 100 km a tengeren át (0.859)
- Kağıthane kocsikázás (0.859)
- Hogyan válasszunk éttermet Isztambulban? (RANDOM - 0.421)
Nem fúró ez, hanem valami félelmetes fegyver 🙂
Esetleg valami harcászati légkalapács 🙂
Nekem azt mondták, ez a kisebb… 😀
Nekem az tetszik különösen, hogy az egyik kolléga leterítette egy pokróccal: ez olyan törökös, mindent letakarni, lehetőleg csipkés szélű, fényes terítővel, de mindenek előtt a mosógépet. :)) Ütvefúróhoz természetesen stílusban jobban illik a pokróc. De remélem valami kis díszítés azért van rajta!
Már csak egy kérdésem maradt: hogy került a pokróc az irodába? 🙂
Ez most nem az a csipkés szélű, amivel a női rokonok szokták a hűtőt meg a többit leteríteni. Ez inkább az a típus, amivel a lovat szokták beborítani az eső elől…
Nos, és hogy került a pokróc az irodába? Nálunk aztán sok minden összegyűlt… most már van ütvefúrónk is. 😀
:)) Elképzelem, ahogy a pokróc érkezett a házhoz:
– Elnézést, kicsit túlterhelt a lovam, a nap is süt, itt hagyhatnám ez a kiváló minőségű a lópokrócot egy kis időre?
– Hogyne, kardesim, természetesen. Úgyis van egy ütvefúrónk, olyan erős, mint egy ló, letakarjuk vele addig. Ha nem sietsz nagyon, egy teát elfogadsz?
a tea soha nem maradhat le 😀
hangosan röhögtem ezen. 😀
Nem ütvefúró ez,hanem bontókalapács. Ez már egy következő kategória. Sajnos tudom,mert bő másfél évtizede ilyenek társaságában telik az életem,mert ilyeneket árulok. Nem mintha valaha is egy fikarcnyit is érdekelt volna az egész,de hát így jártam… 🙁
Egyébként ha már nagyon aggat,törölgessétek le,és adjátok el,550-600.000 Ft között mozog az ára,bolttól függően.
***
Amúgy meg,-el ne adjátok! Éppen ez jelenti számomra a török emberek egyik varázsát! Hogy ilyen közvetlenek és becsületesek!
Dehogy adjuk el!
Ha majd erre jársz megint, átkötjük masnival, és neked adjuk. 🙂 Ennyi még biztos belefér a kézipoggyászba. 😉
Köszi a korrekciót, mindjárt javítom is! 🙂
Tényleg vicces. 😀 Nem lenne egyszerűbb csak spontán szólni neki, hogy a fúrója még nálatok van? Biztos rég elfelejtette.
És akkor hova lenne a kaland? 🙂
Azért lenne abban is kaland, képzeld, ha a lógógatyás letagadja az egész sztorit!
Akkor hivatalosan örökbefogadhatnátok Bontókalapácsot (leánykori neve Ütvefúró) Árpi mellé! És utána meg járhatna körbe a családban, mint a nagyi: mikor ki tud rá vigyázni. Mindig lenne miről beszélni a rokonokkal. Naaa? :))
Na, ezt a verziót még megfontolom… 🙂
Nagyon tetszik a bejegyzés, és egyben elszomoritott amikor belegondoltam, hogy itthon ez hogyan (nem) menne. 🙁
Otthon dolgoztam néhányszor építkezésen (riasztó, telefon, antenna, IT hálózat szerelés), de vigyázni kellett, mert ha egy szerszám a létra tetejéről leesett, nem valószínű, hogy koppant a földön. Igaz, ott román „vendég” munkások voltak, nem törökök. 🙂
Azért, ha ez leesne, akkor biztosan koppanna. 😀
Nemhiszem, hogy valaki is megpróbálná elkapni. 😀
nálunk is vidám lenne, a szembesítésnél azt vallaná, hogy te kérted, és ezért azt hitte, hogy a tiéd…
cser, a pokróc előre be lett spájzolva, tudod: hidegen fújnak a szelek…
Nem-nem, a pokróc nagyon régi dolog. Talán az előző tulajé (mármint a lakásé, nem a bontókalapácsosé), vagy még a bizánci időkből maradt ránk…
A magyarázat szerintem az, hogy biztos van nekik két tucattal az építkezésen, így egy nyaralásra küldése fel sem tűnik a munkás legényeknek.
Érdeklődnék, hogy mi újság a bontókalapáccsal?
Itt van, szépen betakarva. Szerencsére nem horkol… 🙂
Lassan itt a tavasz, érdeklődöm, hogy mi újság a bontókalapáccsal. 🙂
Szépen be van takarva egy téli pokróccal. De hamarosan lecseréljük nyárira. 🙂
figyu: ez valami fallikus szimbólum???
Nekem tavasszal a bibék jutnak az eszembe…
🙂
Na, szépen lebuktam. :))
Volt a Bán Janival egy film, a Falfúró, nézd meg, tetszeni fog!!
Jó napot kívánok, érdeklődni szeretnék, hogy az NDK… izé, mi újság a bontókalapáccsal?
ÓoooÓóoo! Ha előbb szólsz, akkor Rumlival együtt kiviszem neked a BüyükAdára… 😀
Ha nem felejtem el, hétfőn megnézem. Már jó ideje nem láttam. De lehet, hogy csak rápakoltunk valamit, vagy rádőlt a szekrény…
Hehe, valahogy ott nem jutott eszembe. 🙂 Majd jövőre bontunk egy jót! 😀
Megnéztem, már nincs nálunk a bontókalapács… Ezek szerint visszavette a tulaj, vagy a takarítónőnk kidobta.
Egy kicsit sajnálom, de biztos boldogan bont valahol! :))
Ha majd megint erre jár egy ilyen szerzemény, összehozunk vele. 😉
Kidobtaaaaa??? Hát mondtam neked tavaly,hogy ebben az esetben inkább adjátok el!! Több,mint félmillió Ft az ára! 🙂
Á, biztos nem dobta ki, legfeljebb kölcsönadta az unokaöccse vejének a nagybácsikájának a szomszédjának. Az még családon belül van, nem?
Az még az a közepi rokon kategóriába esik, akit illik áthívni vasárnap este egy teára… 🙂