A Karácsony a fenyőfákról szól. Meg a halakról. Meg sok sok minden másról is. De az a halakat már kevésbé zavarja…
Valahol hallottam egy olyan tanácsot, hogy mielőtt az ember társas kapcsolatba kezd, érdemes előtte egy kicsit edzeni.
Először vegyünk inkább egy páfrányt, vagy más lakásba való növényt. Aztán ha az egy év múlva is életben lesz még, akkor lehet tovább lépni: vegyünk egy halat.
Ha pedig a hal is életben van még egy év múlva, akkor már lehet próbálkozni barátnővel/baráttal (igény szerint). És ha még ő is … öööö… megvan még, akkor már akár a házasságban is lehet gondolkodni.
Persze nem könnyű ám házi növényt nevelni. Mert bár nem kell neki ékszer, meg autó, és a szülinapjára sem kell emlékezni, és még sétálni sem kell levinni, mégis vannak nehézségek: pl. nem mondja meg, mi kell neki. Nekünk kell kitalálni, ha szomjas, ha napfényre vágyik, stb… Bár erre már vannak próbálkozások, ahol is a virágot rácsatlakoztatjuk a Facebook-ra, és majd az üzenőfalán elolvashatjuk, mi is a véleménye rólunk, meg az ivóvíz mennyiségéről…
Van viszont, egy sokkal egyszerűbb megoldás: a műanyag virág. Ez úgy tűnik, hogy egy eléggé régen bevált megoldás azoknak, akik a fenti feladatot nem tudják teljesíteni.
És mint tudjuk, van ám műanyag barátnő, és barát is. Bár az utóbbi leggyakrabban csak annak egy bizonyos testrészére szokott korlátozódni… Tehát a sor meg lenne, ha a közepe is lenne…
És íme, itt a hiányzó láncszem: Pontos nevén a soha-ki-nem-haló-halak-akváriuma!!!
Ő az, aki túlél mindent. Az etetést, és annak elmaradását. Még a víz hiányát is! Nem zavarja őket, ha hónapokig a száraz fiókban várakoznak.
És még Karácsonykor sem lesz belőlük leves! Bár ki tudja…
mi is lett a paprika projekttel? 🙂
Tudod, baltával kivágtuk a disznófüvet. De már megint kezdenek kihajtani…
Viszont a paradicsom sikerült! 🙂