Márpedig egy török lakásban semmi nem maradhat díszítés nélkül!
Azt hiszem, egy igazi, vérbeli török háziasszony legnagyobb rémálma, ha a lakása (pláne a konyha!) unalmas, egysíkú, vagy még rosszabb esetben dekorációmentes. Hiszen az valahogy nem lesz törökös, nem lehet megmutogatni a szomszédoknak (képzeld Ayşe! Még nyolcszáz csipkét vettem a hűtőhöz, és még itt van ez is a tetejére!). És mindez akkor valahogy rettentő unalmas lesz. Az ember nem is akar többé a konyhában dolgozni, bármennyire is helyesek a szépfiúk a romantikus TV-sorozatokban…
De szerencsére nincs miért aggódniuk a török háziasszonyoknak! Mert a piacokon bőségesen különböző hasznos és fontos dolgokkal, amelyek elengedhetetlenül szükségesek a konyhába. És persze lehetőség szerint csipkések is! 🙂
Ha viszont nem találunk megfelelőt (mert mondjuk a horgolt hattyú mellett nem fér meg a gyöngybőlfűzőtt teknősbéka), akkor számtalan szakkört találni a TV-ben, no és persze ott van a Facebook is, ahol naprakészen értesülhetünk arról, hogy mi a trend a mikró tetejére, és hol lehet beszerezni.
A fenti képen cukortartó látható, amelyek nem ám a szekrény mélyén vannak (ott más fontos dolgok laknak), hanem szem előtt. Így aztán nagyon fontos, hogy ne egy unalmas és ronda kupak legyen az üvegen, hanem valami olyan, ami … hm… életet hoz a konyhába.
Igen, a tyúkok és a babák a kupak fontos részei! 🙂
- Béla supermarket (1.000)
- Március 15. - első év (1.000)
- Az óraátállítás Isztambulban (1.000)
- Most igen vagy nem? (1.000)
- Kultúrális ütközések (1.000)
- A 17 milliós kisváros (RANDOM - 1.000)
Majd üdvözöld a sodrófát is, amikor Sema ezt visszafordítja törökre. 😀 Biztos a magyaroknak is van olyan dilije, amit meg ők nem értenek. 🙂
Nálunk egy kicsit más a helyzet a konyhában, mivel én töltöm be a főnökségi szerepkört 🙂 Se csipke, se semmi, de egy valamihez foggal-körömmel ragaszkodik az ’embör’, mégpedig szőnyegnek lennie kell, különben olyan, mintha „kórházban lennénk” 😀
Szőnyeg a konyhába? Szerintem felesleges morzsa, liszt és egyéb gyűjtő, na de a kompromisszum az kompromisszum. Fogadjunk nálatok is van 🙂
Én is azt várom, hogy mikor fog valami kihajtani a konyhai szőnyegből… 😀
Egyébként szerintem kell az a csipke, meg az összes dekoráció a hűtőre, hogy még azt se lássam, milyen színű… 🙂
Különben még úgy érezném, hogy külföldön vagyunk… 😀
nekem tetszik 😀 jó lennék töröknek.
szerintem is szép nagyon, ezt hívják finn dizájnak? Olyan kis minimalista cukiság! 🙂
Az első három nagy üveget simán lekövetem: kristálycukor, fehér kockacukor és barna kockacukor. De mi van a babapopsik alatt?
Nescafe 🙂
Na tessék, Zoltán meg majdnem félrevezetett!
De ma nagyon megy az élet, Rumliba is belebotlottam! 🙂 A Dolmabahce palota előtt tömött magába iskendert és mantit. 🙂
szerintem mentolos 🙂
láttam, a képen titokban üzent nekem: keresztbe helyezte az evőeszközöket, így jelezte, hogy éhes még! 🙂