Alig hat nap késéssel, de végül csak megérkezett a hó Isztambulba.

Azt hiszem, ennek az időnek legjobban a média örül, aki már egy hete kint sátrazik a hegyekben, küzdve a faggyal és a kebab hiányával. Most végre hazajöhetnek, sikerült havat fotózniuk, de még olyan autót is, aki megcsúszott a havon. Így az elvárt véres horrorjelent is megvolt. Igaz, hogy a kameraman vágta meg az ujját véletlenül, de ennyi még belefér.

Annak ellenére, hogy naptár szerint mégiscsak január van, meglepő módon megjött a hideg, és vele együtt a havazás is.
A hó pedig kitett magáért. Jó nagy reklámmal érkezett. Pillanatok alatt mindent beborított a fehér lepel. Elég komoly hóvihar alakult ki. Aki nem csukta be idejében a száját, annak bizony hamar megtelt.

A hó (és a tél) nem ritka Isztambulba. Itt is minden évben esik. És itt is minden évben eljátsszuk azt, mintha most történne ilyen először. De egyébként jól fel vagyunk rá készülve, csak nem úgy.
Pl. a biztonság kedvéért az iskolák ilyenkor gyorsan bezárnak, hogy szegény gyerekeknek ne kelljen kimenniük ebbe a borzasztó időbe. Ezért aztán a szegény gyerekek inkább elcsenik a nagymama tepsijét a sütőből, kieszik belőle a pogácsát, majd ráteszik a hóra, és lecsúsznak rajta.
Isztambul közlekedése is felkészült a hóra. Amint az első pihék elkezdnek lehullani, mindjárt mindenki kocsiba ül, hogy még a tömeg előtt hazaérjen. Így aztán még nagyobb dugó alakul ki. Az egyébként pár perces utak mindjárt hosszú órákig tartanak. Természetesen a simit árusok, a szappanbuborék árusok és a hógolyóformázó árusok mindjárt meg is jelennek (percekkel a hóesés előtt!!!), hogy a kocsiban várakozó emberek ne unatkozzanak.

Tehát az utak hamar használhatatlanok lesznek. Sebaj! Lehet menni hajóval is. Igen ám, de legtöbbször, amikor leesik a hó, akkor olyan idő van a Boszporuszon, hogy a hajókat nem engedik kifutni. Ennek legfőbb oka a látási viszony. A hajó nehogy összeütközzön azzal a négyszáz halászcsónakkal, amelyik a tiltás ellenére kimegy a tengerre.
Ezért aztán a hajó is kilőve. Sőt! Az idén úgy alakult, hogy a Boszporusz-híd sem maradt használatba, így estére visszakapták a gyalogosok. Akinek kedve volt, ezen a módon gyalog hazamehetett.

Akinek viszont nem volt szerencséje, jobban tette, ha inkább keres egy ismerőst a közelben, és ott alszik. És kivárja azt a két napot, ameddig a hó elolvad.
Bár egyenlőre megúsztuk a hosszú otthoni várakozást. A hó már másnap reggelre visszavonult. Volt pár fehér háztető, de az élet zavartalanul folyt tovább.

- És akkor megnyíltak az ég csatornái és eleredt az eső... (1.000)
- Kisütött a nap (1.000)
- És megint eső... (1.000)
- Végre eső...hoppá vihar lett... (1.000)
- Hatalmas eső Isztambulban (1.000)
- - 25 fok (RANDOM - 1.000)
Szóval tél-hangulat van nálatok is. Csak a szokás kedvéért pár napra jöhet egy kis hó és hideg. 🙂
De ennyi elég is belőle…
Rendesebb havatok van, mint nekünk itt Pesten. Láttam képeket a facebookon is a havas Isztambulról, soha nem gondoltam volna, hogy lepipálja Budapestet…
Pompás!!!! Most már jöhet a -25 fok! 🙂
A -1-t már elértük… 😀
A hó nem maradt meg. Legalábbis a város nagy részén nem. Persze egy ilyen hatalmas városban könnyen találni olyan pontot, ahol térdig ér a hó… 🙂
Tegnap megint esett. Pánikszerüen rohantunk haza, hogy aztán a hajóról a csillagos eget nézhessük. 😀
Gyönyörüek a kepek, meg is osztottam egy parat facebook-on, ha nem banod.
Csak nyugodtan! A flickr-n van még bőven! 🙂
Csatlakozom Petrához! Nagyon szépek a képek! Van itt a munkahelyemen egy másik Törökország rajongó neki is megmutatom:))
Köszönöm, köszönöm, köszönöm! 🙂