Rumli kalandjai Isztambulban – 3. rész

Sziasztok Rumli vagyok Isztambulból!

Az ókori galloknak volt egy félelmük: az ég a fejükre szakad… Nah, hát ők jól is tették, hogy nem jöttek télen Isztambulba, amikor nemhogy fejünkre szakad, de még ugrál is rajtunk…

Az időjárás itt is olyan, mint otthon: hétvégére mindig elromlik. Aztán ha esik, no, akkor nagyon esik. És esik. Meg esik. És még néha szakad is…

Mi ilyen időben vágtunk neki várost nézni Hajnival, aki úgy döntött, hogy a napfényes déli török tengerpartot kicsit otthagyja, és télire beköltözik a jó meleg, esős Isztambulba. És közben Árpival is összebarátkozott, aki pedig engem próbál minden alkalommal összenyálazni… Hiába, ki kellene már mosnom a kebab szagot a bundámból.

Szóval, elindultunk az esőbe, hogy megnézzük Isztambult. Mindjárt a sarkon kezdtük, ahol Barış Manço emlékháza van.

Barış Manço elsősorban énekes volt. Nagyon kreatív, ezért a dalai különlegesek voltak. Persze a hangja is jó volt, és sokat segítette, hogy zenei családból származott. Az éneklésből befolyt pénzt nem luxus lakásokra költötte, hanem inkább saját gyerekműsort indított. De több tévés műsort is rendezett, és más jótékonykodásban is részt vett. Legismertebb dalai a gülpembe (rózsa-rózsaszín), arkadaşım eşek (szamár barátom) vagy a domates, biber, padlijan (paradicsom, paprika, padlizsán). A több, mint 200 album közül sokat lefordítottak angolra, görögre, japánra, olaszra, bolgárra, románra, perzsára, arabra, de még urdu nyelvre is! Ha lesz egy kis szabadidőm, én is megtanul urduul. Aztán otthon néznek majd nagyokat, hogy kinek mit mondok! 🙂

Barış Manço háza úgy áll, ahogy hagyta. Ami azért is érdekes, mert a környéken már ez az utolsó tradicionális isztambuli faház. Így nemcsak az énekes magánéletét lehet megismerni, hanem benézhetünk egy igazi faházba is, ami ráadásul be is van rendezve. Benézhetünk pl. a gyerekszobába is.

A Barış Manço emlékházat még az teszi különlegessé, hogy mindenhol az ő szobrát látjuk. Így olyan, mintha tényleg otthon lenne, és ő mutatná meg a házát. A kertben pedig ott a szamár, a paradicsom, paprika és a padlizsán is.

No és persze az is jó volt ebben a házikóban, hogy nem esett az eső. Bezzeg, amikor kiléptünk onnan! Olyan eső volt, hogy amikor áthajóztunk Európába, az egészből semmi sem látszott. Gondoltam is, hogy odamegyek a kapitányhoz, hogy ne szórakozzon velünk, nem megy a hajó sehova, csak köröz egyhelyben… De aztán csak találtunk valamit, amit partnak lehetett nevezni. Szárazföldnek azért semmi esetre sem. De azért kiszálltunk a hajóból abban a reményben, hogy kint mégiscsak kevesebb víz lesz… Ebben máig nem vagyok biztos, hogy tényleg így is lett…

Na de azért csak bementünk egy száraz helyre: az İbrahim paşa házába. Ő az, akit orvul hátbanyilaztak a Mühteşem Yüzyıl sorozatban. A háznak egyébként van hivatalos neve is: Török és Iszlám kulturális és történelmi múzeum vagy valami hasonló. De az mégiscsak olyan hosszú…

Itt megnéztük a korabeli lakás és nők felszerelését. Egyik szobába én is beültem, bár a társalgás nem sikerült valami jól.

És azt hiszem, a biztonsági kamera is meglátott…

Úgyhogy innen el kellett mennünk. Még pedig mihamarabb. A kék ruhás emberkék megpróbáltak követni, így gyorsan besurrantunk a legközelebbi dzsámiba, és elvegyültünk a tömegben.

Így megszabadulván az üldözőinktől, ismét kimentünk a szabadba. Ahol is rá kellett döbbennem, hogy az eső eddig ebédelni volt, de most visszatért a melóba, és elkezdett igazán dolgozni.

Fogtunk hát egy hajót (mert ekkora vízben teljesen felesleges lemenni a kikötőig), és hazamentünk.

Erre másnap kisütött a nap! Na persze…

Mi pedig mentünk dolgozni.

Közben CyberMacs elhagyta a kesztyűjét. Nem tudja, hogy Európában vagy Ázsiában fejeltette. Na, jól nézünk ki… Nekem is voltak persze dolgaim, amiket nem emlékszem, hova raktam. De azért mégis.. Most hogy fogjuk megtalálni ezen az ötvenhárom-millió négyzetkilométeren? Ha legalább egy földrészre tudnánk szűkíteni a keresését… De így!!!

Na de nincs pánik. Az aluljáróban mindjárt vettünk is egy újat. Ez a nénike eléggé laza. Beült ide zoknit kötni. És ami már kész is, mindjárt eladja. Nem mondhatni, hogy unatkozik. Ott van vele szembe mindjárt a Sony márkabolt, a legújabb óriási plazmakijelzős televíziókkal. A nénike pedig vett egy táviránytót is mindjárt a sarkon. Úgyhogy kedvére nézi a szappanoperákat, miközben zoknit köt.

Délben természetesen török ételt ettünk. Elmentünk egy különleges helyre. Képzeljétek el, hogy itt méterre árulják a kebabot! Mindjárt bedobtam egy 30 cm-est.

Ő egyébként adana kebab volt. Adana egy dél-törökországi város. Tipikusan az a környék, ahol jól főznek, sok fűszerrel. A pincérleányzó mindjárt kérdezte is, hogy csípősen kérem-e. Mondtam neki, hogy ne vicceljen! Tehet egy kis húst is a csípős szószba.

Az adana kebab íze olyan, mint a kolbászé. Egy jó csípős kolbászé. Ez pedig itt pláne! Ittam is hozzá az ayrant rendesen. Különben azt hiszem, belobban a gyomrom. Nem is bírtam aznap már megmozdulni többet.

Mire ezt a többiek jól ki is használták, estére engem is bepelenkáztak…………………………