Rumli kalandjai Isztambulban – 5. rész

„Sziasztok! Rumli vagyok Isztambulból. És az időjárástól meg kell itt őrülni!

Zoli, küldjél nekem egy hajót, mert akkora eső van hogy lassan hallá alakulom…

Amikor már annyi hó esett itt, hogy tényleg nem tudtunk tőle mozdulni, akkor egyszercsak kisütött a nap, és mind elolvadt. Már-már azon gondolkodtam, hogy szombaton elmegyek egyet úszni a Márvány-tengerbe. De végül a szombat a múzeum napunk, így inkább kihagytam. Utólag belátom, jól is tettem. Láttam a neten, hogy jönnek a jégtáblák a Dunáról. Kis szerencsével azok eljutnak a Boszporuszig is. 50 éve volt már ilyen. Meg 30 éve is. Nem lenne jó velük összeütközni…

Úgyhogy Zoli, kössél fel egy rúd kolbászt valamelyik jégtáblára, én meg majd itt kihalászom! 🙂

Szóval szombat, múzeum nap.

Szombaton nagyon meleg volt. Sütött a nap. De inkább nem feküdtünk ki a partra napozni. Inkább elmentünk a Dolmabahçe palotába.

Mivel a múltkor nem sikerült túl szerencsésen a múzeumlátogatás, félő, hogy még mindig keresnek. Így álcáznom kellett magamat.

Azt hiszem, jól sikerült. Gond nélkül bejutottunk, és én még a méregdrága belépőt se fizettem ki. Bár egyszer majd keresek egy jogászt, hogy is van ez. Én nem vagyok külföldi állampolgár. Nem vagyok én semmilyen állampolgár. Én állat-polgár vagyok. Akkor ugye én ingyen mehetek múzeumba?

No tehát Dolmabahçe.

A történet szerint a szultán, és kisebb rokonsága, no meg a népesebb családja megunta a jó kis török palotát. Úgy érezték, hogy Európában mindenkinek van már 1-2 barokk palotája, csak nekik nincs. A háremlányok ezért kiverték a balhét. Három éjjel és három nap repkedtek a fapapucsok és kínai porcelánvázák. A szultán egy darabig bírta a frontot, annál is inkább, mert a konyhába zárkózott be, ahol volt étel bőven. De aztán rá kellett jönnie, hogy bár a kínai vázák előbb-utóbb elfogynak, a papucsok nem. Az ajtó viszont nem bírja sokáig a gyűrődést. Így a szultán megadta magát. Nem indított ellencsapást. Így a konyhai túlélték az összecsapást. A csatára emlékére a Topkapı palotában máig is a konyhában vannak a kínai vázák.

A kedélyek lenyugodtak. A szultán azért biztos akart lenni benne, hogy bármennyire is modern lesz az új, immár barokk palota, bizonyos hagyományoknak meg kell felelnie. Egyik ilyen volt az, hogy a Boszporusz partján legyen. Ugyanis nem lehet a háremhölgyeket össze-vissza mindenféle vízbe behajigálni. Ebben a zsákos játékban fontos tradíció a Boszporusz.

Apropó, zsákos dolgok. Arra felfigyelt már valaki, hogy sem Frodónak, sem Bilbónak nem látjuk a feleségét, miközben mindkettőnek a neve Zsákos??

Lehet, hogy van egy északi változata is a kedvelt boszporuszi játéknak?

Tehát a palota. Amikor elkészült, a háremhölgyek teljesen odáig voltak érte. Végre ők is egy olyan helyen lakhatnak, ahonnan látni a Topkapı palotát! Így most már semmi olyan nem volt, amiben a pórnép jobb volt náluk. Bár egyesek előjöttek azzal, hogy most viszont az új palota nem látszik a hálószoba ablakból…

Az új palota két fő részből áll. Immár külön szeparálva, de azért szultáni titkos folyosókkal összekötve. A palota és a hárem külön egységet alkot. Ezt a modern belépőjegyárusok ki is használják, mindkét helyiséghez külön kell jegyet venni. Igaz viszont, hogy ha csak a háremet akarjuk megnézni, akkor nem kell a palotához is fizetnünk, szemben a Topkapı palotával.

A palota hatalmas, dúsgazdag és nem szép. Egyáltalán nem nekem való hely. Inkább elmegyek a Keszthelyi-kastélyba, ami bár kisebb, de sokkal otthonosabb.

Nagyon nem állt jól a törököknek, hogy ilyen európai utánzatot hoztak össze. Ráadásul roppant unalmas. Jójó, van hatalmas csillár, nem is egy. De valahogy hideg az egész.

Viszont találtunk pár festményt az Egri Diadalról. Igaz, ezen nem a hős egri nők dobálják kövekkel (és csípőspaprikás forró húslevessel) a törököket. Itt minden pont fordítva történt. A törökök nyertek, és éppen viszik haza a magyarokat. Áh… média…

Átmentünk a háremben, de az sem tetszett. Az egyetlen, ami igazán érdekes volt, az az ágy, ahol Atatürk meghalt. Ez a helység már tényleg tele van érzelmekkel.

A Dolmabahçe  után még bolyongtunk egy sort Karaköyben, a cső-, és kalapácsbazárban. Hú, ez aztán a hely! Gondoltam, veszek is egy láncfűrészt, de annyi volt, hogy végül nem tudtam választani.

De annyi minden érdekes volt még! Egyik sarokban vasmacskát árultak. Máshol illatosított WC-ülőke volt. De még fűnyíró és traktor boltot is találtunk. Gondoltam, veszek is egyet Zolinak. Jól állna a nappaliban. Jól lehet belőle a TV-t nézni.

Mikor itt kigyönyörködtük magunkat, elmentünk ebédelni. Gondoltam, most már ideje lenne a köftével is megismerkedni. Ez a fasírt török változata.

Mindjárt láttam is egy helyet, ahol az volt kiírva: halk köfteci. Azaz népfasírt! Ah, ez aztán a név! De végül azt ajánlották, hogy menjek inkább a Sultanahmed Köftcibe. Itt ugyanis finom köftét lehet enni. Vagy mást is.

Ezért feltüneleztünk (ez amolyan türkmagyar ige) az Istiklalra (hó, de megy ez nekem!), ahol mindjárt meg is találtuk az éttermet.

Eltartott egy darabig, míg átrágtam magamat az étlapon. Nagyon kemény volt, sokat kellett harapdálni, mire átértem a túloldalára. De éppen, mire a végére értem, addigra meg is érkezett a limonádénk. Mentolos limonádé!

Szóhoz sem jutottam! Ez nagyobb, mint én vagyok!! Ha akarnék, bele is ülhetnénk! Hú, és milyen finom! Teljesen belelkesültem. Alig bírtam kivárni, hogy megérkezzen a köftém is.

Pedig nem késett, hamar megérkezett.

Húúúúú, igazi köfte! Paradicsommal, és egy hosszú szál erős paprikával. No, de várjunk csak, mi érkezik itt még?

Egy egész vödör csípős szósz érkezett!!! Nem is tudtam, mit tegyek örömömben… Felhajtsam az egészet, vagy inkább fejest ugorjak bele? Végül megtigrisiztem magamat, és inkább rákentem az egészet a köftékre. Na így volt az igazi!

Persze kezdőknek nem ajánlom!!!

Hú, annyira jó volt, hogy mindjárt felraktam a foursquare-re is. De mivel telefonom nincs, csak utólag tudom laptopról bejelölni, merre jártam. Itt a linkem!

Vegyétek fel a listámat! Ígérem nem megyek Burger Kingbe. Se McDonnaldsba! 🙂 Beraktam a másikat is a listába, ahol méterre ettük a kebabot! 🙂

Immár jóllakottan, és csípőssel kellően feltöltve lecsúsztunk az öbölbe. Vártunk egy hajót, ami átvisz minket Ázsiába. De az idő még mindig nagyon jó volt, így kifeküdtünk a tetőre napozni. A foltjaim jól bebarnultak. Kellett már nekik egy kis uv…

Másnap is szuper időnk volt, de ezt inkább tengerparti semmittevéssel töltöttük. Majdnem ettem egy fagylajtot is. De aztán hallottam, hogy jön vissza a rosszidő, így inkább élveztem a meleget, visszamentem a napra, és olvastam egy jó könyvet.

Persze hétfőre tényleg megjött a rosszidő. De legalább volt egy jó hétvégénk!

Keddre már eső esett. És nagyon úgy nézett ki, mint ami nem akar befejeződni.

Pedig szerdára elállt az eső. Helyette havazott…. hát most…

Úgyhogy megint bent kuksounk a melegben. Legalább a tv-ben vannak vicces dolgok. Elkapták a rendőrök a rettegett kenyérrablót. Valaki ugyanis minden reggel elemelte a friss kenyeret a boltok elől. De most megfogták. Kiderült róla, hogy ő a sarki pék!”

Rumli kalandjai Isztambulban – 5. rész, 10.0 out of 10 based on 3 ratings

---

Ilyen idő van nálunk: Hely: Istanbul / Ataturk Hőmérséklet: 2 °C. Páratartalom: 69%. Szél: 40° 14km/hr Snow