Aşk-ı Memnu (Tiltott szerelem) sorozat magyarul

A Şeherezade és az Ezel után itt egy új török sorozat, amit hamarosan a magyar tv-ben is vetíteni fog:

Aşk-ı Memnu, azaz Tiltott szerelem. Február 27-től minden délután 17:30-kor a TV2-n.

Aski-i memnu
Aski-i memnu (Forrás: Wikipedia)

Az eredeti történetet Halit Ziya Uşaklıgil írta 1899-1900 között a Servet-i Fünun irodalmi újság hasábjain. Azaz már akkor is sorozat volt. 🙂

A cselekmény egy igazi szerelmi geometriai bonyodalom. A ki-kit szeret, és ki kivel házasodik össze végül egy szerelmi háromszöggé alakul, ami időnként próbál négyszögesedni, majd ötszögesedni. Mire a súlypontban álló nőszemély a végére… na de nem lőjük le a poént. 🙂

Gazdagéknál sem fenékig joghurt az élet! A sorozat modern feldolgozása Isztambul egyik elit részében játszódik, Sarıyer Boszporusz-parti villájában. Drága autók, szolgák, bevásárlóközpontok, sarki kebabárusok és minden másuk is megvan. Sőt! Még dolgozni sem járnak el. Mégsem boldogok, mert egész nap azzal foglalkoznak, hogy akkor most mégis ki, kivel, és ki kivel nem, és ki ki elől mit és kit rejt el, és még titokban ki kivel, amikor azt mondja, hogy mégsem vele, hanem egy másikkal. De egyébként vele mégse, mert az csak alibi, hogy az előbbivel legyen, de vele nem lehet, mert ő már másé…

Na, szóval… majd meglátjátok. 🙂

Természetesen, hogy a sorozat biztos siker legyen, a regénybeli szép leány a filmben is egy szép leány, míg a szépfiú itt is szépfiú. Mégiscsak egy lányoknak szóló sorozatról van szó. 🙂

Beren Saat
Beren Saat – forrás: Habertürk

Bihter (ő a lány) szerepében Beren Saat. Ne nézzétek meg az angol wikipédiás képet, mert az roppant előnytelen róla…

1984-ben Ankarában született. Legtöbbet szerelmes filmekben és sorozatokban szerepel.

Leghíresebb filmjei: Aşkımızda Ölüm Var, Güz Sancısı, Gecenin Kanatları, Gergedan Mevsimleri. A legutóbbit a Cannes-i Filmfesztiválon is jelölték (?). E mellett a ToyStory3-ban ő adja a Barbie hangját. A török verzióban persze. 🙂

Híresebb sorozatai: Aşka Sürgün, Hatırla Sevgili, Aşk-ı Memnu, és a kimondhatatlanul hosszú nevű Fatmagül’ün Suçu Ne? Sorozatok. Az utóbbi kettőért megkapta a Legjobb Női Színész Díjat (2009 – Arany Lepke, 2010 – Arany Lepke, 2010 – İsmail Cem, 2011 – Antalya Televisiyon)

Kıvanç Tatlıtuğ
Kıvanç Tatlıtuğ (Forrás: IMDb)

Behlül (szépfiú) szerepében pedig Kıvanç Tatlıtuğ. Ő 1983-ban született Adanában. Egy évvel idősebb Beren-nél, így akár még sima gimis románcuk is lehetett volna. 🙂

Ő igazándiból modell. Naná! Egy nőknek szóló sorozatba ki mást lehetne berakni??? A filmben is gyakoriak a hosszú romantikus másodpercek, amikor csak néz a kék a szemeivel… Ilyenkor szokott nálunk a biztosítok egy hangos sóhajtás kíséretében leolvadni a falról…

Neki egyébként is könnyebb a szerepe, mert míg Bihter a sokismeretlenes matematikai egyenlet közös nevezője (így mindenki fele egyszerre kell játszania), addig Belülnek elég csak udvarolni. Vagyis jelen esetben csak nézni a kék szemeivel, és ügyelni arra, hogy az a borosta se túl rövid, se túl hosszú ne legyen.

Talán jobb is, hogy egy ilyen szerelmi bonyodalom közepén vannak, mert ha ők ketten összeházasodnának, akkor mindig vita lenne, ki hány órát szépítkezik a fürdőszobában reggelente…

Ennek ellenére (vagy pont ezért) Kıvanç Tatlıtuğ is szerepelt néhány filmben: Amerikalılar Karadeniz’de 2, és ő adta a ToyStory3-ban Barbie barátjának, Kennek a hangját. Minő véletlen… 🙂

Sorozatai: Gümüş, Menekşe ile Halil (itt lett híres nőcsábász), Kuzey Güney.

Én azért kedveltem ezt a sorozatot, mert ez az egyetlen, ahol kellően kevés szereplő van ahhoz, hogy még nyomon lehessen követni az eseményeket. 🙂

További érdekesség. A sorozat szimbóluma egy alma, amit valaki két kezében fog. Ismerős ugye? 🙂 Twilight!

Almák
Almák (Forrás: http://www.hepsiciyiz.net/showthread.php?t=10393)

Most, hogy ki másolt kiről, vagy mindketten egy harmadikról… Ki tudja…

Szóval: Február 27-től minden délután 17:30-kor a TV2-n!

 A sorozat hivatalos oldala (angol feliratos részekkel)

Előzetesek:

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 7.3/10 (84 votes cast)
Aşk-ı Memnu (Tiltott szerelem) sorozat magyarul, 7.3 out of 10 based on 84 ratings
 

101 Replies to “Aşk-ı Memnu (Tiltott szerelem) sorozat magyarul

  1. Imádtam ezt a sorozatot. Konkrétan ebből tanultam meg törökül. Nulla török tudással indítottam és a végére teljesen megtanultam. Kezdhettem előlről nézni az egészet, hogy az elejét is megértsem. 🙂 De ezek a spotok nem valami fényesek magyarul. 🙁

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 2.5/10 (4 votes cast)
    1. Én is nagyon sok kifejeztetés tanultam belőle, bár a legtöbbjük inkább az udvarlásban segíthet, mint az adóbevallás kitöltésében. 🙂
      Engem ezekben az előzetesekben a narrátor hangja idegesít a legjobban. De ezzel így vagyok már nemtudom hány éve…

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 9.0/10 (1 vote cast)
  2. haha ez nagyon jó, hogy te a leányzó fotóját raktad ki a blogodra, én meg a srácét. szerintem a most futó kuzey güney valamivel jobb, mint az aski memnu. ez a modell kivanc gyerek vagy órákat vett színészetből, vagy kifejezetten a saját személyiségére írták a szerepet, mert nem béna benne annyira (ellentétben a tiltott szerelemben nyújtott nézegetésével 😀
    Beren Saat elég szép ezen a képen, de ha nagyon rosszmájú vagyok, akkor baltaálla van 😀 amúgy kis aranyos lenne a feje és csinos (ő a török Katie Holmes:), de szerintem ő se valami nagy durranás, mint színésznő. ezeket a török sorozatokat szerintem egyrészt a nyelvtanulás okozta kényszer teszi nézhetővé (hehe) másrészt pedig vannak benne idősebb, színpadon kipróbált tehetséges arcok és ők tényleg jók. de a zenéje mindegyiknek irritál engem, miért kell telepakolni zenebetétekkel amikor nem történik semmi? 🙂 továbbá egyértek az előttem szólóval, a magyar trailerek nagyon szarok. de oda se neki, tuti ez is sikeres lesz, mint az ezel

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (2 votes cast)
    1. Kiraktam én a fiút is, csak valamiért nem jelent meg (az IMDb olyan hosszú neveket adott a képeknek, hogy a rendszer nem bírta). De ezt már javítottam.
      Mégiscsak kulcsfontosságú, mert lányok is olvassák a blogot (eléggé sokan) 😀
      Ettől a képtől pedig aztán megkezdődik a fellendülés. 😀

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    2. Az a bajom, mondom ezt én Isztambulból, hogy ez egy olyan projekt, amiről a magyarok mg nem is álmodoznak. Ugye, az Aski Memnu egy régi regény, mégis tökéleteen ráírták a mai időkre. (A Meseautó és hasonló próbálkozások nálunk teljes kudarcba fulladtak.) Pedig de jó lenne, ha egy Jókai regényt pl ugyanígy megcsinálnának!
      Nagyon nagyon sajnálom, hogy ezt a sorozatot betették egy rossz műsorsávba, ahol valóban csak a nyugdíjasok láthatják majd. Én a „Dallas-időbe” tehát péntek este híradó után tettem volna és úgy másfél órás részekben ahol itt volt. Elhiszitek, hogy péntek esténként ember nem lett volna az utcán és a tévé olyan reklámpénzt szedhetett volna be a hirdetőktől, hogy elképesztő?

      VA:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (2 votes cast)
      1. Az idők változnak.
        Igen, ebben az időben csak a nyugdíjasok fogják nézni. Az idősebb korosztály majd felvetteti a digitális kábelTV-n, míg a fiatalabbak letöltik torrentről, és megnézik a telefonon. 🙂 Nem kell őket félteni! 🙂

        Igen, az tényleg jó ötlet, hogy a nagy klasszikusokat modern feldolgozásban, újradolgozva lehetne vetíteni. Egy Pál utcai fiúknak is lenne mondanivalója még a mai időkben is. Nekem pl. nagyon bejött a Rómeó és Júlia modern változata. Ráadásul egy Pálutcaiakat lehetne exportálni is, hiszen a könyv huszon-negyven országban lett sikeres…

        VN:F [1.9.22_1171]
        Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  3. Anyum ennél a sorozatnál is megjegyezte: na még egy kék szemű török.
    Tényleg, a sorozatokban ez valami szempont a válogatásnál, mert az életben nem láttam ennyi kék szemű törököt 😉

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
    1. A tesóm gyakornok volt az NTV-nél. Ő úgy mesélte, hogy a török sorozatoknál, illetve a válogatókon támogatják az „európai” megjelenést. Pl ilyen sorozatban „kendős” nőket soha nem fogsz látni.

      VA:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  4. Nekem a nagy kedvencem a Dudaktan Kalbe…teljesen a rabja vagyok ennek a filmnek,de sajna már vége felé közeledik a sorozat….ez a film maga a tökéletesség..a zenéje,a szereplők,a történet..MINDEN….és ez a sorozat is könyv alapján készült….minden elismerésem a török rendezőknek,kiváló minden filmjük! 😀

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (1 vote cast)
  5. Tudja vakaki ,hogy a 42.részben ,mikor Behlül zongorázik ,mi a mű címe amit játszik??? Ha valaki tudja legyen szives írja meg, nagyon szép és nagyon tetszik. Köszönöm szépen elóre is. Judit

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    1. Te jó ég! Már a 42. résznél tartotok? Hány részt vetítenek egy nap alatt? 😀
      Mi két évig izgultunk, nálatok pedig pár hét alatt vége lesz…

      Kb. hányadik percben van a zongorázás? Akkor meg tudjuk keresni, és megpróbáljuk beazonosítani. 🙂

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  6. Ez az epizód április 27.-én volt Behlül zongorázik a zeneszobában és a 48.percben van kb.-felvettem-.ha tudja valaki köszönöm szépen.Valóban nagyon tetszik,gyönyörű.Köszönöm előre is.judit

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (1 vote cast)
  7. Köszönöm Esperance! Chopin CD van Vásáry Tamás játszik megnézem .Köszönöm .Judit

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    1. Nagyon szívesen.

      A youtube-n is ha beütöd a címet, akkor meghallgathatod mások előadásában is.

      Üdv: Esperance

      VA:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  8. Igen megtettem,köszönöm,laikusként csak szeretem a komolyzenét és sok zeném, operám van ,de ez nagyon megtetszett és Chopint különösen szeretem lágy és finom.Köszönöm a segítséged mégegyszer.Judit

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    1. Örülök, hogy sikerült megtalálni!
      Sajnos nem volt idő előkeresni a kért részt. De jó, hogy ilyen sokan vagyunk itt, így más is tudott segíteni! 🙂

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    2. Chopin nekem is az egyik kedvencem. Minden darabját szeretem én is. 🙂 Az a Beethoven darab se rossz, amit csütörtökön vagy pénteken a bánatos arcok aláfestéseként lehetett hallani. 🙂

      VA:F [1.9.22_1171]
      Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
  9. Sziasztok!

    Én is nagyon szeretem ezt a sorozatot, igaz sajnos nem láttam pont az elejétől, de imádom! Azt kérdezném tőletek, hogy hol lehet megnézni az elmulasztott, illetve az összes eddigi részeket? Mert eddig akárhogy kerestem, nem találtam rá! Jó lenne ha valaki küldene egy linket, ahonnan az összes eddigi részeket le tudnám tölteni! Köszi szépen!

    Sziasztok!

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (1 vote cast)
  10. Sziasztok! Engem is érdekelne ,hogy hol lehet az összes részt megtalálni, letölteni.Én sem láttam az első kb. 15-20 részt,de így is élvezhető, nagyon tetszik, a zenéje meg főleg.

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  11. Most nem juteszembe melyik epizódban hallható „Gyöngyhalász „c operarészlet.Behlül a kertben ábrándozik és akkor hallható. Csodálatos !

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  12. Sziasztok. Sajnos én minden második részét látom csak,(dolgozom) bár így ís érthető, de jobb szeretném minden részét megnézni, mert nagyon szeretem ezt a sorozatot. Tudna valaki linket
    küldeni ahol megtalálható a neten? Az is jó, ha törökül van. Bíztam benne, hogy a youtube-on fent van, de nem találom. Köszi.
    amira7412@gmail.com

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (3 votes cast)
    1. Törökül az összes sorozat fent van. A google-ban a „dizi izle” szóra kell rákeresni. És feljön egy csomó olyan oldal, ahol a sorozatokat lehet megnézni.

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  13. Sziasztok!

    A http://www.online-sorozatok.hu oldalon a sorozatok alcím alatt a T betűnél ott van a Tiltott Szerelem is, általában másnap teszik fel az előző napi részeket, én az isztambuli tartózkodásom alatt is ott néztem meg az aznapi részeket.(Itt fent volt a Seherezádé is hátha valakit az is érdekel még).

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (1 vote cast)
  14. Sziasztok!

    Csodálkozva láttam ma, hogy az online-sorozatok.hu oldal megszűnt, de az online-filmek.org oldalon a sorozatok abc sorrendben menűpontnál a T betűnél fent van a Tiltott szerelem.Három féle segédprogrammal fent van az összes rész, az elsőtől kezdve,nem olyan jó, mint a megszűnt oldal, ez tele van reklámmal, de legalább feltöltik a részeket.

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  15. Sziasztok!

    Nem tudná valaki megmondani, hogy a könyvet, amiből készült a sorozat lefordították-e magyarra, illetve hozzá lehet-e jutni az országban?

    Előre is köszi! 🙂

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (1 vote cast)
    1. Szia!

      Sajnos nem tudok ilyenről. Indítottam egy gyors keresést, de sehol semmit. Pedig a Pamuk után nem lenne rossz pár igazán jó török könyvet is lefordítanának.

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  16. Sziasztok! Nekem ,már megint kérésem lenne hozzátok- aki tud segíteni ahhoz-.Július 11 vagy 12 .i részben Adnan verset mond Bichternek a házassági évfordulójukon. Nagyon szép ez a vers ,aki tudja ,írja meg legyenszives ,hogy mi a címe , hol lehet megtalálni. Köszönöm szépen.Judit

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  17. A filmben volt hogy Ünik, vagy szünik Lasszar. Azt sem tudom hogy kell írni. A július 12 -i részben volt .Adnan szavalja Bichternek.Ha tudja valaki hol találom ,kérlek szépen írja meg. Köszönöm,előre is. Judit

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    1. Szia Judit!Én a Facebook-on találtam meg, a Tiltott Szerelem rajongói oldalán:

      „Én a csillogó szemedet szeretem,kinek oly karcsú a lába,sudár az alakja.
      Ha azt kérded mennyire,a válaszom nagyon is!
      Szeretem,ha riadt vagy bánatos,és szeretem,hogy védtelen,mert féltőn átkarolhatom,megvédhetem!
      Ha azt kérded mennyire,a válaszom nagyon is!
      Ha megpillantom,szépsége mindig elkápráztat.
      … De szeretem,ha egy nő eszes,ki gondolkodik,alig szól,de sokat tud,aki mindig és mindenhol vonzó nő.
      Ha azt kérded mennyire,a válaszom nagyon is!
      Szívemben lángoló,soha ki nem hunyó tűz lobog-egy nő legyen az oka,ha majd egyszer meghalok…”

      VA:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  18. Sziasztok 🙂
    Imádom a sorozatot egyszerűen a kedvencemmé vált nem bírtam ki, hogy ne nézzem meg a youtubon a végét Nihal nagyon szép mennyasszonyként csak, hát Bihter… Azt hallottam, hogy 2 évados valóban igaz? Kb hány részes? Annyira jó lenne boldogan végződne…

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    1. Tényleg olyan jó lenne…
      Na de nem árulom el a végét. 🙂
      Egyébként igen, tényleg 2 évadot ment Törökországban.

      Remélem egyszer majd kiadják magyarul is az eredeti könyvet!

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  19. Én szerintem tudom mi lesz a vége megnéztem a neten…szomorúan végződik sajnos
    Egyébként CyberMacs te kint élsz Isztambulban? és folyékonyan beszéled a török nyelvet?

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    1. Jaj! Hát lelőttük a poént!
      Itt nálunk egyébként pont fordítva történt. Az eredeti könyv eléggé egy alapmű (mondjuk, mint nálunk a Kőszívű ember fiai, hogy még ha valaki nem is olvasta, azért tudja, kb. miről szól), így a végét mindenki ismeri. Pont azért izgult tehát mindenki, hátha mégse.. Vagy hogy addig is mi lesz még… Bár szerintem a „mi lesz még” pont rosszul sült el. A második évad nagyon banálisan húzták az időt…

      Egyébként egy ilyen szerelmi háromszögből nem lehet jól kijönni.
      Erről is van egy török film, amit érdemes megnézni: O kadin (A másik nő)

      kérdésre is válaszolva: Igen, kint élek, Isztambulban. A nyelvet folyékonyan beszélem, de az, hogy mindig érteném is mit mondanak, attól még messze vagyok.

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
      1. Követeljük, hogy tegyél fel hangzókönyvet, amin Te mesélsz törökül és magyarul Ápinak!
        Daloskönyvben kérlek ne gondolkodj!:)

        VA:F [1.9.22_1171]
        Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  20. Sziasztok! Rita, nagyon szépen köszönöm ,hogy megírtad nekem ,nagyon szép volt a filmben.Mondták a költő nevét ,de nem értettem . Köszönöm mégegyszer a kedvességedet.Ez a legjobb török sorozat -na meg a Seherezádé is nagyon jó volt-.Magasan jobbak a latin sorozatoknál.Sziasztok Judit

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  21. Az Istambulban jártak közül meg tudja valaki mondani, hogy a városban hol található a ház, ahol a film játszódik?

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  22. Ez valóban egy jó sorozat ellentétben a Seherezádéval, ami kimondottan életszerűtlen volt, idegesítő, és rosszul öltözött csúnya emberek voltak benne. Seherezádét pedig pofozni tudtam volna, mert egyrészt hülye volt másrészt hálátlan.
    Ez viszont egy olyan történet, ami gazdagéknál, szegényéknél, bárhol éa bármikor a világban előfordulhat. Igaz, kicsit mondvacsinált a sok probléma, és ezer megoldás lehetne a buktatók elkerülésére, nem kéne belebonyolódni és eljutni egy házon belüli esküvőig stb. de hát akkor miből lenne film? :-)) Azt viszont megállapíthatjuk a nálunk vetített néhány sorozat, jogy Törökországban mindenki a Boszporusz parton lakik vagy villában vagy penthauseban, legalább 2 főre jut egy cseléd, mindenki világos bőrű, világos hajú és kék szemű és csak a legeldugottabb, legszegényebb falusi nők járnak kendőben. 🙂

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
    1. Reméljük, még sok sok török sorozat lesz magyarul! Vannak jobbak is, jobb színészekkel is (meg rosszabbak is, még rosszabb színészekkel). De fejkendő ügyében mindegyikben így van. 🙂
      Jah, és naná, hogy kék szem, szőke haj! 😀

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (1 vote cast)
  23. Sziasztok!
    Valaki tudna nekem abban segíteni,hogy magyarországon kapható -e az a CD,melyen a Tiltott szerelem összes filmzenéje hallható?
    A borítóján ez olvasható:
    ASK-I MEMNU ORIJINAL DIZI MÜZIKLERI
    TOYGAR ISIKLI
    Aski arayan bir ask hikayesi…

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  24. Kedves CyberMacs!
    Lenne feléd egy kérésem. Szeretném, ha leírnád nekem az e-mail címemre a sorozat teljes tartalmát, ha ez lehetséges. Az e-mail címemet majd megadnám. Azért kérem ezt tőled, mert sajnos nincs időm nézni, és visszanézni sem a sorozatot, viszont nagyon érdekel a tartalma. Persze én azzal is megelégszek, ha mutatsz nekem egy oldalt ahol ez le van írva. Légy szíves írd meg, hogy lehetséges-e ez. Előre is köszönöm. Üdv.: Johanna 🙂

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    1. Hát… Ott lesz az alapfelállás: 2 férfi + 1 nő. De közbejön még mindkét oldalról még 1-1. Kicsit bővül a kör.
      Meg persze lesz hajózás, kocsikázás, és még hancúrozás is! 😉 És még a sorozatnak is vége lesz ám. Lehet ám izgulni. 🙂

      Nektek legalább még érdekesebb, mert ti még nem tudjátok, mi lesz a vége! 🙂

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
      1. És a szereplök ugyanazok lesznek?Sajnos nem tudtam az elejétől nézni,de már az elején szerelem volt köztük?

        VA:F [1.9.22_1171]
        Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    2. Már nálunk is a 2. évad megy, mióta új a főcím. Az első évad kb. a növényházas részig tartott.
      Én megnéztem sajnos a befejező részt, amit nagyon megbántam! Nem ilyen befejezésre számítottam:((((

      VA:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (1 vote cast)
      1. Hát ezt a hibát én is elkövettem és én is megnéztem….hát elég szomorú.Pedig biztam benne h a végén csak happy end lesz.De nem értem h Behlül miért nem vállalja föl…persze szégyelli meg minden magát a bácsikája elött.De akkor Bihter szerelme mégis erösebb??!

        VA:F [1.9.22_1171]
        Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
        1. Azért ne írjátok le a végét teljesen! 🙂

          Sajnos más megoldás nem igen lehet. Ajánlom még az O kadin (másik nő) filmet. Lényegében az is erről szól, hogy nincs megoldás, nincs kiút egy szerelmi háromszögből.

          Számomra azért pozitív, hogy valami ilyen vége lett, nem pedig amerikai típusú happy end, aminek meg nincs valóságtartalma…

          VN:F [1.9.22_1171]
          Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
          1. Isztambulba melyik volt sikeresebb,ez vagy a szív útjai?Én azt is néztem és az is nagyon jó volt…Nem tudjátok valahol megtalálom magyarul az elejéről lemaradtam:(és jó lenne igy utolag is megnézni ,h hogyan jutottunk idáig pontosan:)

            VA:F [1.9.22_1171]
            Rating: 8.0/10 (1 vote cast)
          2. Kedves CyberMacs!

            Mivel törökül láttam a végét, nagyon sok mindent nem értettem belőle! Leírnád nekem mi lett Behlül sorsa (kitagadta a család?), vagy erről nem volt szó a párbeszédek során???

            Köszi előre is!

            VA:F [1.9.22_1171]
            Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
            1. Enyje! Azért se fogom elmondani, mi lett a vége! 😉 Majd eljut oda a magyar sorozat is. Ráadásul mi hetente csak 1 részt láttunk, nem volt ennyire intenzív. 🙂

              Amúgy nem, nem tagadták ki. 🙂

              VN:F [1.9.22_1171]
              Rating: 0.0/10 (1 vote cast)
              1. Köszi, rendes vagy!

                Akkor tényleg úri ember ez az Adnan Úr! Bár nem is érdemelné meg, hogy büntessék, hiszen vívódott ő eleget!?

                VA:F [1.9.22_1171]
                Rating: 0.0/10 (2 votes cast)
  25. Az, hogy a vége úgy alakul ahogy alakul, abba bele kell kalkulálni, hogy ez egyrészt egy százvalahány évvel ezelőtti regény átirata, másrészt azz, hogy ne felejtsük el, hogy Törökország ha világi ország is, azért az iszlám elég erős és nem gondolnám, hogy egy nő, aki megcsalja a férjét megúszhatja a dolgot. Nehogy példakép legyen egy film főhősnő. :-))) Már a most vetített részekben is arra tendál a dolog, hogy igazából a nő a hibás mindenért, ő a gaz csábító. :-)))

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    1. Szerintem teljesen mindegy, hogy világi, nem világi, vagy milyen felfogású kultúrában nézzük. Egy szerelmi háromszögnek nem igazán lehet más vége. Egész egyszerűen mert máskülönben nincs vége. Így vagy úgy, de folytatódni fog. A kérdés mindig csak az, hogy ki marad a végén.

      De egyébként a könyv pont azért tudott olyan jó lenni, mert nem happy end a vége. Ahogyan a Rómeó és Júlia se lenne komoly darab, ha mindenki túlélné a végét. A Boldogan élnek míg meg nem halnak a mesébe való.

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  26. Kellene egy olyan sorozat, ami a vegyes házasságok okán szól a kulturák különbözőségéről, pl. a kiindulása lehetne egy internetes szerelem..:)
    És hogy még csavarosabb legyen, kb. egyidőben keveredne ki Isztambulba egy magyar férfi és egy magyar nő, a férfi mondjuk legyen mérnök, a nő pedig bölcsész….persze minkettőjük szívét valami török ejtené rabul…

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    1. Szerintem a mérnők-bölcsész párosítás sokkal több problémát okoz mintha mondjuk egy indiai vegetáriánust kapcsolunk össze egy dél-amerikai kannibállal. 🙂

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (2 votes cast)
  27. Engem annyira ki készít ez a sorozat 😀 tudom, hogy nem valóság mégis a saját életemben megtörtént csalódáshoz tudom hasonlítani 🙂 komoly lelki fájdalmat élek át újra úgyanúgy mint akkor, mert annyira át tudom érezni Bihter szerepét 😀 de komolyan már szenvedés nézni, mert láttam a végét törökül … De mèg azért is megnézem pedig tudom, hogy nem számíthatok semmi jóra, de a remény hal meg utoljára :). Van más is aki ennyire nyomi mint én?:)

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 10.0/10 (1 vote cast)
  28. Minden esetre én a protokoll miatt kezdtem el nézni, hihetetlen milyen szépen civilizáltan tudnak élni, már maga az önuralom amit mutatnak és tanítanak figyelemre méltó, arról nem is beszélve hogy példa értékű a család viselkedése -egymás között- gyerekek szeretete és az a hihetetlen TISZTELET amit megélnek – hát nekünk lenne mit tanulni :o)) Nagyon jó lenne a 2.évad, de ha valahol megnézhetném angolul .. azt megköszönném, ha tudja valaki, egyébiránt még a török sem probléma – majd tapad, ragad valami a törökből :o)) szép estét (ma volt a tv2-n az összevágott utolsó rész .. gyalázat hogy kihagyták Behlül monológját és a család elköszönését a régi háztól – hiszen a folytatás hangulatát lebegteti a levegő .o))

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  29. Én is törökül láttam a befejező részt, és vártam is azt a pár percet még a végén tegnap este, de úgy tűnik, nem fért bele a műsoridőbe! Felháborító, hogy nyomon követünk egy sorozatot februártól, és a befejező részt megkurtítják!!! Bezzeg az Update konyha belefért.

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    1. Tegnap olvastam, hogy leadják maradéktalanul hétfőn 17.25kor !!!!!!!!!
      Remélem eljut mindenkihez akihez kell a TV2 honlapján olvastam és elnézést kértek :o))

      VA:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  30. Kedves CyberMacs!
    Engem felettébb érdekelne az utolsó részben látott temetési jelenet! Öngyilkost is temethet pap a törököknél???

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    1. Helló!

      Erről kevés ismeretem van. De nem látok benne akadályt. Aki meghalt, el kell temetni. Ha jól tudom, Európában is ott volt inkább a különbség, hogyha valaki boszorkány volt, vagy ilyesmi… de erről is keveset tudok…

      Viszont ha tényleg van ilyen megkülönböztetés, akkor se hinném, hogy a családtagok bevallották volna a papnak, hogy történt az eset-

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
      1. a keresztény kultúrában – alapul véve azt az egyházi tanítást, hogy az életet Isten adta, ezért csak ő veheti el – öngyilkosnak nem jár papi temetés, csak polgári. Sajnos tapasztaltam már….(kicsit hasonlít ahhoz, hogy esküvő is csak egyszer lehet templomi….az elv azonos, mert azt sem választhatja szét ember, ezért hittanilag nincs válás) Kiindulva abból a logikából, hogy ebben a filmben a család minden rezzenését nyomon követte a sajtó – hogy maradhatna titokban egy akkora szenzáció mint Bihter öngyilokja? A másik ami nekem érdekes volt, az a szertartás: Bihter temetésén amikor a pap felemeli a karját, különválnak az asszonyoktól a férfiak (előlépnek) egy sorban, és egyszerre emelgetik a karjukat a fejükhöz……lehet hogy fogyi vagyok, de engem marhára érdekelne az egész ami ezzel kapcsolatos….

        VA:F [1.9.22_1171]
        Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
        1. Szerintem érdekes dolgokat írsz, csak kár, hogy erről mi is keveset tudunk…

          Az a kevés alkalom, ahol ilyen szertartásban részt vettem Magyarországon, ott nem tettek ilyen különbséget. Ez persze lehet hozzáállás kérdése, meg gondolom azért a családtól is függ. No meg egy kis közösségbe, ahol mindenki ismert mindenkit, és mindenki tud (vagy tudni akar) mindent, ott nehezebb az ilyen dolgokat elsimítani, mint a nagyvárosban, ahol ez is futószalagon üzemel.
          Így még nem feltétlenül kell, hogy kitudódjon mi történt. A sajtó meg mint tudjuk, annak ad igazat, aki többet fizet. 😛

          Egyébként is szerintem a sorozatban a sajtó túl irreális. Az egyik részben azt fotózzák le, hogy Beylül találkozik egy nővel. Isztambulban! Hát hova menjen szegény, amikor legalább hétmillió nő él ebben a városban? Valami meleg bárba?

          No meg az is hozzátartozik, hogy a film készítői sem sem ismerik ezt a szokást….

          A kérdésed másik felére a válasz:
          A temetésen a nők nem vesznek aktívan részt. Ők a háttérben maradnak. A sír betemetése a férfiak dolga.

          VN:F [1.9.22_1171]
          Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  31. Szia CyberMacs!! :))
    Én is nyomon követtem a sorozatot nagyon megszerettem…
    Nézegettem az interneten munka lehetőségeket Istanbul-ban de nem találtam semmit amire lehetne adni… Ezért nem a segítséged kérem, hogy ha tudnál valamit szöveg.. hanem hogy tudnál e nekem egy olyan oldallal szolgálni vagy akármivel ami nem átverés, hanem keresnek magyar munka társakat tudom hogy kell a nyelv persze meg minden angolul jól beszélek, törökül kevésbé…
    Örülnék ha tudnál tanácsot adni! Előre is Köszönöm
    Szép napot!
    Üdv

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    1. Helló!

      Öööö… sajnos az az igazság, hogy külföldiként Isztambulban nagyon nehéz munkát találni. Egyszer azért, mert van egy olyan törvény, miszerint külföldit csak akkor lehet alkalmazni, ha azt a munkát török nem tudja betölteni. Mondjuk egy olyan munkakör, ahova magyar nyeltudású ember kell, oda el tudnál helyezkedni. De sajnos a magyar gazdaság nem olyan, hogy a törökök rohannának oda befektetni…
      A másik, hogy te lehet, hogy tudsz angolul, de a törökök nem igazán. Így mindenképpen tudnod kell törökül, hogy könnyebben találjál állást.

      Mindezt nem ijesztgetésnek írom, hanem hogy tudd, sok kitartás kell.
      Az alábbi két oldalt tudom neked ajánlani:
      http://www.yenibiris.com/
      http://www.kariyer.net/

      Ezek a fő török álláskereső oldalak.

      Remélem találsz valamit!
      Sok sikert!

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  32. Köszönöm szépen a kedvességed!! Huu a török nyelv elég nehéz…
    Ha nem veszed tolakodásnak megkérdezhetem, hogy te és a párod mióta laktok Istanbulban? és mit dolgoztok? Nektek sikerült gratulálok

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    1. Köszönjük!

      Most kezdjük az ötödik évet. 🙂 Majd erről is lesz egy írás 😉
      Nekem a nagy szerencsém, hogy a feleségemnek van saját cége. 🙂 Ő építő mérnők-restaurátor.

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  33. Én már megint segítséget kérek ,ha valaki tud ebben segíteni. Néztem a sorozatot ,de csak innen a kb 52-53. résztől .Most az ismétlésben az52. részben Nihál zongorázik és ez Behlül kedvenc zenéje-így hangzik el-. Tudná valaki ,hogy mi ennek a cime és kinek a zenéje? Nihál az új kottákból játsza. Köszönöm ,ha valaki tudja és megírja. Judit

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  34. Sziasztok!
    Egy óriási kérésem lenne.Valaki megtudná mondani,hogy a 79.részben a 18.perc körül mi a szám címe ami felcsendül?Gyönyörű szép.
    Előre is köszönöm

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
      1. Köszi szépen meg próbálom!
        Én is kíváncsi lennék,hogy a 79 rész 18 percén amikor énekelnek mi a dal címe ?

        VA:F [1.9.22_1171]
        Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .