Rumli kalandjai Isztambulban – 7. rész

„Sziasztok! Rumli vagyok Isztambulból.

Nem tudom, miért hívják ezt a helyet Mediterránnak… Olyan hideg van, hogy tegnap a finnek is hazamentek északra, mert fáztak.

Így aztán megint nem lehet kimenni a városba (nemrég még hó is van). Éjjel-nappal forró italokat iszogatunk. Ezért most őket mutatom be nektek.

Miután volt pár napos időnk, a tél kegyetlenül visszajött. Az még oké, hogy esik a hó, de miért van ilyen hideg? Egész nap csak isszuk a forró italokat, és csak isszuk, és csak isszuk.

Igen ám, de mit lehet inni, kakót? Az van otthon is… Teát! Kávét! No meg salepet! 🙂

De kezdjük az elején!

Kezdetben vala a kávé. Erre bizonyítékaink is vannak. Mert a Nagykönyvben úgy vagyon az első mondat megírva, hogy „és lőn világosság!”. Kétségtelenül azt jelenti, hogy az univerzális cappucinóból kiemelkedett a hab!

Azt egyébként is mindenki tudja, hogy a kávét a törökök terjesztették el. Eredetileg Etiópiából származik. Eléggé ironikus, hogy a világ egyik legdrágább folyadéka olyan országból indult, ami ma az egyik legszegényebb a világon…

A kávé Damaszkuszon keresztül érkezett az Oszmán Birodalomban. Írásos feljegyzések vannak, hogy Damaszkuszban nyitották az első kávéházat a birodalomban. A törökök pedig imádják magukat jól érezni, így a kávé nagyon gyorsan lett nagyon népszerű. Még a szultán is felfigyelt rá, aki nem mellesleg, szintén híres volt arról, hogy rendkívül élvezi, ha jól érzi magát.

Ez a kávé az észak-afrikai, úgynevezett arab főzési módon készült. Ami azt jelenti, hogy reggel megkérdezik, ki kér kávét, majd este ki is osztják. A kávét egy hatalmas edényben kezdik főzni, majd mindig átöntik egy kisebbe. Mígnem estére már olyan kicsi és sűrű lesz, hogy egyetlen csepp is elég ahhoz, hogy a sivatagból még a homokdüne is felébredjen. Mindezt pedig úgy főzték, hogy közben a tevékkel haladtak is. Azaz teveháton készült a kávé.

Az így kapott kávé viszont bővelkedett a koffeinben. Állítólag egy jól elkészített kávétól az ember napokig nemhogy aludni, de még pislogni se tudott. Cserébe csodás látomásai voltak felhőkben szálló kastélyokról, lenge öltözetű leányokról, és hárompupu tevékről.

Hogy, hogynem, a szultán is rájött arra, hogyha este iszik a kávéból, akkor bizony reggelig nem lesz alvás. Az extra energiát természetesen a háremben vezette le. Csakhogy ehhez az kellett, hogy a lányokat is kellően feltöltsék kávéval, akik sötétedésre már kimerültek az egésznapos intrikáktól. Tehát nekik is kellett a kávé, hogy bírják a szultánt reggelig.
Igen ám! Csakhogy száz nő, tele koffeinnel, olyan kiszámíthatatlan tényező lett, hogy a szultán inkább otthagyta az egészet és  elment elfoglalni Európát…

Egyértelmű volt, hogy a kávé a hadászatban is fontos szerepet tud betölteni. A török csapatok legnagyobb negatívuma az volt ugyanis, hogy a katonák nem maradhattak évekig távol az otthonuktól, mert olyat kaptak az asszonytól, amihez képest egy egri ostromlóellenes forró szurok csak egy délutáni laza fürdőzés. Ezért csak korlátozott távolságra tudtak eljutni. Ezért is volt Magyarországnak fontos szerepe Európa védelmében, mert a töröknek minden egyes magyar várnál, dombnál, és olyan kocsmánál, ahol bicskát tudtak rántani, meg kellett állnia, és csatázni. Így mire elért Bécsbe, addigra letelt az az idő, és fordulni kellett.

A kávénak viszont nagy szerepe volt, mivel kellően adagolva a katonába, egyfajta doppingként működött. Az emberek jobban, és kitartóbban tudtak menetelni. Persze vigyázni kellett az adagokkal, mert ha túl sokat kapott valaki, az meg sem állt az Atlanti-Óceánig…

Ezzel együtt a kávét menet közben is lehetett főzni, így tényleg csak annyi időre kellett megállni, ameddig mindenki updatelte a Facebookon a tartózkodási helyét, vagy bejelentkezett a Foursquare-be.

 

Az ellenség is látta, hogy itt bizony titok van, és próbálták kideríteni, hogy mi is az. De nem volt egyszerű. Mert bár a törökök kedvesek, vendéglátóak voltak már akkor is. Csak éppen az ebéd utáni fekete levest a törökök lazítva fogyasztották. Ki-ki egy kis süteménnyel, ki-ki hastáncot nézve, míg mások pedig inkább a fejeket lazították meg az odaszorult nyakról. Erre a nemes feladatra pedig nem lehetett önként jelentkezőt találni, így maradtak a kedves vendégek.

Amikor viszont a törökök elérték Bécs várát, és nem sikerült bevenni, bánatukban felgyújtották az erdőben található egyetlen, de azért királyi vadászkunyhót, majd hazamentek. A bécsiek pedig kifigyelték a titkot, és nemsokkal utána titkos kereskedők indultak Isztambulba a rejtélyes nedűért.
Mikor pedig az első kávé elérte Európát, akkor fekete is volt, keserű is, és még a töröktől is jött, így egyértelműen csak a sátán találhatta ki, így hamarosan betiltották.

Akkor még nem tudták, hogyha valamit népszerűvé akarnak tenni, akkor a legjobb, ha tiltják. Tették volna inkább kötelezővé! 🙂 Úgyhogy a kávé kéz alatt, titokban, de egyre jobban elterjedt. Először Európában, majd a gyarmatoknak köszönhetően hamarosan az egész világon.

A kávé lényege a keserű íz. Azért is eszik mellé az édeset (tudjátok, amiben 1 kiskanál pisztáciát, 1 kiskanál kakaót, és 80 merőkanál cukort tesznek), hogy a keserű ízt még jobban kihozza. Az igazi különlegesség pedig a damla sakizi. Ebbe a kávéba kaukázusi fenyőgyantát kevernek, amitől igencsak vad lesz az íze… 🙂

Mindezek után kérdezhetitek, hogy mégis, honnan került elő a török tea?

A kávé nagyban virágzott. Azaz inkább feketéllet, és a kávékultúra virágzott. Mígnem aztán hogy, hogynem, egyszercsak hirtelen a semmiből kitört az I. Világháború. Mire vége lett az Oszmán Birodalom már csak romokban hevert. De a szövetségesek lelkesen takarították a romokat. Főleg el. Vitték magukkal el. De aztán Atatürk kihajította a szövetségeseket, és sikerült az ország egy részét még menteni a teljes feldarabolástól. Viszont a kávétermő területek kívül maradtak.

Valamit ki kellett találni, mert az importált kávé nem tett jót a gazdaságnak. Saját kávét pedig nem tudtak termelni. Kellett valami, ami olyan, mint a kávé, erős is, mint a kávé, de mégis hazai. Különben elalszik a teljes lakosság…

Hogy, hogynem, pont a szomszédban, Grúziában sikerült a teának egy különleges fajtáját kinemesíteni, ami azon a vidéken is megmarad. Feltámadt a remény, hiszen ezt a teát már kis szerencsével be lehet vinni az országba. Törökország észak-keleti tartományai (főleg Rize) volt alkalmas arra, hogy a grúz tea is megkedvelje: meleg is van, de azért van eső is bőven. Magas, hegyi levegő, szép kilátás és még kellemes népzene is. Mi kell még?

A „rendes” teába kevés tealevelet tesznek. Éppen hogy csak megízesítse a forró vizet, és legyen egy kis színe. Ezzel szemben a törökök biztosra mennek. Annyira megpakolják levéllel a kannát, hogy csak púposodik. És persze addig áll a vízben, míg el nem kezd kopogni a teáskanna falán. Így aztán színre is olyan, mint a kávé, nem is beszélve a keserűségéről. Bár azért koffeinben még mindig a kávé vezet…

Az új ital minden szempontból pompásra sikeredett. Nagy kampányba kezdte a tea népszerűsítésére. Atatürköt is sokszor lehetett látni teáspohárral a kezében. Igaz, néha ugyan ebbe a pohárba rakı-t töltött.

A teáspohár igazi török különlegesség. Egy erotikus női alakot formáz, miközben a speciális formának köszönhetően akár két újjal is lehet úgy tartani, hogy társalgás közben bármennyire is hadonászunk a pohárral, nem fog elrepülni. Ezen felül törésálló edzett üvegből készült, így még akkor sem fog eltörni, ha véletlenül a falhoz csapjuk, miközben beszélgetünk.

Már csak a salep maradt ki.

Az ő történetét már homály fedi. Csak annyit tudunk, hogy Anatólia belsejéből származik. Az orchidea gyökerét porrá törik, majd tejben megfőzik. Sajnos nagyon sok orchideát kell kikapálni a földből ezért, mert a gyökere kicsi. Viszont nagyon intenzív. Egy kg salep akár 6000 TL (750.000 ft) is lehet! Viszont egy adag salep ital elkészítéséhez néhány gramm is elegendő.

Ők voltak a legismertebb török forró italok. Remélem, kedvet kaptatok hozzá! :)”

Rumli kalandjai Isztambulban – 7. rész, 10.0 out of 10 based on 6 ratings

---