Sziasztok! Rumli vagyok Isztambulból!
A hírekkel ellentétben mégsem fagyott be a Boszporusz. Sőt! Még a nap is kisütött! El is mentünk gyorsan Kanlıca-ba joghurtot enni!
Azért ez se semmi. Más ember kinyitja a hűtőjét, ha joghurtra vágyik. Vagy lemegy a sarki közértve (vagy a közért jön fel). Na de mi, Isztambulban, inkább elmegyünk 40 km-t…
De ha már úgyis arra járunk, akkor miért ne kerüljünk egy kicsit, csekély 80 km-t, és benézünk a nagymamához is, aki ki tudja miért, a legutóbbi ünnepek után valahogy itt felejtődött Isztambulban. Fogtuk Árpit is, őt is beraktuk a kocsiba, és elszáguldottunk Kartalba.
Itt van ez az út, amit D-100-asnak írnak, de mindenki csak E-5-nek hív. Ezt állítólag az angolból vették át, hogy csakazértsem azt mondják, ami le van írva.
Ez egy hosszú nyílegyenes út, ami áthalad fél Isztambulon. Sőt! Az európai oldalon is folytatódik, nemcsak az ázsiai. Így az egész városon át lehet rajta menni. Mégpedig padlógázzal.
De olyan hosszú, hogy el lehet aludni rajta. Nem is kell nagyon vacakolni. Elég ha csak ráteszünk egy téglát a gázpedálra, majd hátramegyünk aludni. Garantáltan 40 percig nem történik semmi. Még kanyar se jön.
De azért útközben volt látnivaló. Legérdekesebb Atatşehir (Atatürkváros). Nemrég itt még mező volt, sok hagymával (itt van a közelben Hagymás városrész is!), most pedig itt épül Isztambul új, immár 218. központja. Csakhogy ez valódi üzleti központ lesz. Hasonló, mint Levent az európai oldalon. Hihetetlen, mekkora házak készülnek itt. És még itt épül egy négy-minarettes dzsámi is. Bár Sema azt mondja, hogy építészetileg nem egy remekmű. Ha tradicionális stílusban szeretnék építeni, akkor miért beton az egész. Ha viszont betont, akkor a benne rejlő lehetőségeket ki kellene használni, és alkothatnának valami tényleg nagyszerűt is.
Na de mind ez csak pár másodpercig tartott, mert hamar elszáguldottunk mellette, és nemsokára meg is érkeztünk Kartarba.
Itt lakik ideiglenesen a nagymama az egyik rokonnál. Mivel vasárnap volt, ezért részt tudtam venni egy igazi török reggeliben. Ugyanis a törökök imádnak nagyokat enni, de hétköznap erre nincs idő. Így aztán vasárnap bepótolják ez egész heti lemaradást.
Az asztal tényleg szó szerint recsegett a sok ételtől. A kenyérnek legalább hat verziójával találkozhattunk: fehér, barna, pogácsa, börek, simit, açma meg még ki tudja mi. Természetesen olívabogyóból is megtaláltuk a feketét, a zöldet, meg azt is, amelyikben a paprika lakik. Nem is beszélve a sajtokról, vajakról. No és az elengedhetetlen paradicsom és uborka. Úgyhogy jó törökösen délig reggeliztünk.
Utána elszöktünk, mert ha maradunk, akkor estig ebédelhetünk, és tutira kipukkadunk. Én is azt nézem, hogyha így folytatódik tovább, akkor a hasamnál elenged a varrás…
Úgyhogy kocsiba pattantunk, és irány a Boszporusz! Egy hátsó úton mentünk, és persze, hogy jól eltévedtünk. De aztán kiderült, hogy csak lefele kell menni. majd megint lefele. És még lefele. És még mindig lehet lefele menni. Hopp ez kicsit meredek lesz. Következő elágazásnál is lefele fordultunk. Majd mentünk mi még lefele. És amikor már azt hittük, hogy lejutottunk, akkor mentünk még lejjebb. Utána pedig már csak lefele mentünk…. ha nem rágtam volna azt a simitet, ami véletlenül a kezemben maradt még a reggeliről, végigsikoltom az egész utat. Főleg, amikor az a kamion jött szembe azon a szűk utcán.
De akár hiszitek, akár nem, végül csak lejutottunk Kanlıca-ba.
Kanlıca egy ókori kisváros. Ide már 3000 évvel ezelőtt is azok jöttek, akik egy kis csendre vágytak Byzans/Konstantinápoly/Isztambul zajától. Csak éppen kortól függően dolmuş-sal, kocsival, hajóval, vagy birka hátán (abban is van beépített duda).
A juh jól is jött, mert végül erről lett híres ez a kisváros. Ugyanis az ő tejét keverik a tehéntejjel, majd így készül a híres Kanlıca joghurt. Ennek a színe rózsaszín, innen kapta a város a nevét. A kan (kán) vért jelent. Ma azért nem mindig rózsaszín a joghurt, de amikor otthon elég porcukrot (4.3 kg) tettem bele, akkor megjelent a rózsaszín.
Sokak szerint viszont Kanlıca a nevét máshonnan kapta. Sőt, annyira sokan vannak, akik szerint máshonnan ered a neve, és akik szerint más nem tudja, mi is az igazi eredet, hogy végeredményben mindenki teljesen mást mond…. Nincs két egyforma, de még hasonló verzió sem…
Na de vissza a joghurtra!
A joghurt a sós-sajtos kategóriába tartozik. Éppen ezért meglepő, hogy ezt a joghurtot viszont cukorral eszik. Nem is kevéssel. Kb. egy kis doboz Kanlıca joghurthoz két nagy doboz porcukrot használunk el. És olyan 8 pohár méregerős fekete teát. Ráadásul itt különösen erősre főzik. Ha majd megint errejárok (és nem leszek ennyire tele a sok joghurttal), akkor majd megpróbálok sétálni is rajta. Bár lehet, hogy az veszélyes lenne, mert amikor megkocogtattam az üvegpoharat, akkor a tea megugatott… Lehet, hogy meg is harapott volna, ha nincs ott a különlegesen megerősített pohár…
Kanlıca azért több, mint egy hely, ahova kijönnek az isztambuliak joghurtot enni miközben a tengerparton ücsörögnek.
Mivel távol van a belvárostól itt nyugodtan megmaradtak a tradicionális isztambuli boszporusz-parti faházak, török (és rövidebb) nevükön yalı. Nagyon szépek, és izgalmasak. Persze a Boszporusz irányából kell őket nézni. És hacsak nem akarunk úszni, akkor hajóra kell szállnunk. Csak hát itt nem jár sok hajó. No de sebaj! A büfé előtt áll néhány motorcsónak. És Ali bá’ szívesen (persze jópénzért) bárkit bevisz egyet hajókázni. Esetleg még pár vízi-akrobatikát is bemutat: pl. hátraszaltó… Még ha mentőmellény-árus nincs is a közelben, a sarkon árulnak felfújható kacsás úszógumit…
Mi viszont (tekintettel a hideg vízre) inkább a kisutcákban sétáltunk egyet, ahol szintén találunk még néhány tradicionális faházat.
Sajnos még mindig nem jött el a nyár. Így amint a nap nekiindul aludni, gyorsan érkezett a hideg. Mi még gyorsan beugrottunk a gyárba venni pár kiló joghurtot, majd elindultunk visszafele, immár a Boszporusz partján a Márvány-tenger irányába.
- Bemutatkozik Rumli (1.000)
- Rumli kalandjai Isztambulban - 1. rész: megérkezés (1.000)
- Rumli kalandjai Isztambulban – 2. rész (1.000)
- Rumli kalandjai Isztambulban – 3. rész (1.000)
- Rumli kalandjai Isztambulban – 4. rész (1.000)
- A Genovai falrendszer nyomában – 3. rész (Rumli kalandjai Isztambulban – 16. rész) (RANDOM - 1.000)
Na, ez jó. Kirándulunk oda mi is egyet. 🙂 Köszi a tippet, tetszett 🙂
Szívesen, és tényleg jó hely. 🙂
No és nem annyira tömött, mint Çengelköy 🙂
Ha van időtök, akkor megpróbálhattok felmászni a Mihrab Korusu-ra. Elvileg ott egy szuper kilátás van a Boszporuszra. De 2 éve valaki megnézte, akkor be volt nőve fával, de már kezdték kivágni őket…
Ha jó helyen van a pötty a „guglin”, akkor idáig már nem jött fel a hajó februárban, amikor Istanbulban jártunk….. egy újabb ok, hogy tavasszal ismét arra járjunk…… Tényleg, van már híred róla, hogy mikor lesz végre tavasz? Itt Ankarában még mindig bőven van hó az utcákon!
Akartam is kérdezni, hogy mit csináltok este, amikor a hólé odafagy. Mert jó az a módszer, amit leírtál, de feltételezi, hogy a hó elolvad, meg hogy a víz a csatornába folyik, nem pedig megkerüli. 🙂
Nálunk a vízelvezetés inkább a szokásos „ez jól néz ki, ide rakunk egyet” módszerrel készült, amiből néha kifelejtődik a praktika (pl. a lefolyó az út legmagasabb és így a legesztétikusabb pontján van). 🙂
Egyébként is mire megszervezzük a hókotrást, addigra elolvad a hó. 😀
Most minden esélyünk megvan rá, hogy végre tavasz is lesz. Szombaton még tél volt, vasárnap pedig már nyár.
Két fajta Boszporusz-túra van: A kicsi, ami a második hídnál fordul (ez csak 1-2 óra, és minden cégnél van), és a nagy, ami az utolsó faluig megy (ez viszont teljes napos, és csak az IDO-nál). Kanlıca a második híd után van mindjárt.
Hát, ha nem hagyják időben abba „a hónak az ő visszalapátolását az úttestre”, akkor bizony reggel jégpálya van, és gyorsan le lehet érni a Turan Günes bulvarira 🙂 Szerencsére gyakorlottak a kapıcı-k és az egyéb „hóhányók”, tudják mikor kell abbahagyni, hogy az olvadék lecsurogjon. Most éppen az úttestek már tök szárazak, és ma már nem dobálnak rá több havat. Itt nem kell külön szervezni, amint egy picit kisüt a nap, már dobálják is.
Igen, a második hídnál fordult vissza a hajó, teljesen véletlenül kerültünk rá, éppen leszálltunk a villamosról amikor kiabáltak, hogy azonnal indul (volt vagy fél óra ez a törökös „azonnal”). A nap is éppen sütött, hát beneveztünk rá. Majd jobb időben megyünk hosszabbat is!
Jujj,nagyon tetszik nekem Kanlıca. 🙂
Álmostigris Kanlicával álmodik! 🙂
Török közmondás….
Zoltán pedig szereti az iróniát. 😉