Rumli kalandjai Isztambulban – 9. rész

Sziasztok! Rumli vagyok Isztambulból. Ahol tombol a március.

Tényleg tombol, nemcsak úgy mondják… Esténként hallani is, ahogy zörög a jég az ablakon… Azt mondják, szeszélyes, mint a március. Na most képzeljétek, mi lehet az, ami még a törököknek is szeszélyes!

Képzelhetitek, mennyire padlón voltam… Még csak most kezdődik a hónap! Mi lesz itt még…

De nem kellett sokat szomorkodnom, mert jött egy meglepetés: befizettek nekem egy hotelre a hétvégén! Wow!

Nem is akármilyenbe, egy történelmi faházra a Boszporusz partján, amit úgy hívnak, hogy yalı.Mégpedig az uborkák hazájában, Çengelköyben, mindjárt az első Boszporusz-híd után. A hotel neve Suma han on the water. Csak a reklám miatt. 🙂

Super helyen van, és még izgalmasabb, ahogy berendezték. Roppant jó hangulat van, de mégis modern. Az ágy mindjárt a Boszporuszra néz. Meg is magasították, hogy az előtte levő heverő felett át lehessen látni.

Sőt! Még a zuhanyból is ki lehet nézni a Boszporuszra, és a Hídra.

De nem lenne igazi török hotel, hanem lenne benne egy hamam, azaz török fürdő is elrejtve. Így mindjárt itt kezdtem a napot.

A fürdő a szokottal ellentétben nem volt tele, hanem ez 1 óráig csak az enyém volt. Hú, úgy elnyúltam mindjárt a középső forró kövön és úgy is maradtam vagy 20 percig. Na ez jól is esett ebben a hidegben.

A hamamnak egyébként megvan a menete, nem összevissza úszkál a tigris. Főleg, mert nincs medence.

Amikor bemegyünk, akkor először is ledobunk mindent. Jobb esetben már előkészülünk, így nem a forró gőzben kezdjük lehúzni a csizmánkat. Kívül adnak nekünk egy igazán izgalmas törölközőt, és egy kevésbé izgalmas, de annál hangosabb fapapucsot. Ami végül is nagyon praktikus, mert a padló igencsak forró. Régen, és a tradicionális hamamokban még ma is a kő alatt ég a fűrészpor, jó nagy lángon. Így aztán kétszer is gondoljuk meg, mielőtt letesszük a tappancsunkat a kőre.

Oldalt a falon találjuk a kutakat. E jéghideg és a tűzforró csapokkal összekeverünk egy kellemes meleg vizet, majd pedig a tálakkal megöntözzük magunkat (pont, mint a paradicsomot). Az a jó, ha minél jobban átázunk. Közben ki lehet feküdni a kőre is, ami egyébként a masszás helye.

Amikor már jól felpuhult a bőrünk, akkor jön a kefélés. Láttam, hogy van ilyen a listában, de aztán kiderült, hogy nem az, amire én gondoltam… De azért ez se volt rossz…

Az ember, akin azért látszott, hogy hobbiból követ szokott morzsolni, megfogta a hamam kesztyűt, és addig dörzsölt vele, amíg lejöttek a pöttyeim is. Ez a megtisztulás (és az ordítás) folyamata. Herkulesem azt mondta, hogy leszedi rólam az összes piszkot. Na de, hogy még olyat is talál, amit 5 éve szedtem össze… pedig fürdök én rendesen.

Amikor ezt túléltem, jött a szappan. Úgy bekent vele, hogy teljesen ellepet engem a hab. De még az emberem sem látszott ki alóla. Ilyenkor már úgy éreztem, hogy még sose voltam ennyire tiszta, és felfrissült. Pedig még csak eztán kezdődött a masszás.

Írtam már, hogy az emberünk civilben kőmorzsoló? Bal kézzel írom, mert a jobb még mindig zsibbadt. Szerencsére azért a biztosító kifizette a masszásnak a kórházi kezelését, miután ideiglenes halláskárosodást szenvedett az ordításomtól. Tényleg mindent megropogtatott. Olyat is, ahol nem is gondoltam, hogy van csont…

Ezek után jól esett ismét nyugodtan felfeküdni a kőre.

Visszamentem a szobába, ahol körtét és mentolos limonádét találtam. Gondoltam, kiülök egy kicsit Boszporuszt nézni. Hoppá! Találtam egy távcsövet!

Na, mindjárt bele is néztem, hátha találok valami érdekeset a túlparton. De mit látok! Onnan meg engem néznek!

Ezek után inkább lementem a könyvtárba. Bizony! Ennek a hotelnek van ám saját könyvtára! És nem is akármilyen! Isztambulról és a török kultúráról rengeteg érdekes és különleges könyvet lehet találni. Néhány akkora, hogy a repülőre nem is lehet felvinni. Kicsit izgultam is, nehogy valaki becsukjon, és ott maradjak lepréselve.

A Boszporusz csodás nappal, de éjszaka se semmi. Addig viszont volt még időm, így kimentem a környékre (ahol a változatosság kedvéért nem a hó, hanem csak az eső esett). Ez itt Çengelköy. Az uborkák földje, és ahol nagyszerű böreket lehet enni. Van is itt egy kis büfé, amit bejelöltem a térképen. Egy szűk utcán lehet bejutni, és mindjárt ott a sarkon lehet venni nagyon-nagyon-nagyon finom Çengelköy böreket. Legjobb a sajtos, meg a krumlis, meg úgy mindegyik.

Kérjünk paket-et, azaz csomagot. Mert akkor kapunk mellé pálcikákat is. De nem kell félni, nem megyünk messzire, nem hagyjuk kihűlni. Csak ide a kisutca végére, ki a Boszporusz-partra. Ahol hétszáz éves platán fák lógatják ágaikat. Itt van a kis teázó.

Húúúú, de micsoda tömeg van itt! Mit keres ennyi ember ilyen ítéletidőben?? Mi lehet itt, amikor süt a nap? De nem kell megijedni. Hamar kiderül, hogy azért gyorsan jönnek és mennek az emberek. Így egy rövid várakozással máris találhatunk helyet. Itt mindenki a sarkon vett böreket eszi, és issza hozzá a jó kis török teát. Az büfére ki is van írva, hogy ételt be lehet vinni! Na ilyet se hallottam még!

Sajnos Çengelköy híres faházaiból nem sok maradt meg mára, de azért sétáltam egyet, és találtam néhányat. Mikor sötétedett, akkor kezdett már kicsit hideg lenni. Meg a hó is jobban rázendített. Megkérdeztem azért valakit, hogy tényleg március van-e, vagy csak én aludtam félre a hónapokat. De tényleg március van…

Sebaj, a hotelben van ám kandalló is! Úgyhogy kértem, fűtsenek be rendesen.

Én pedig alszom, ameddig nem lesz jobb idő.

Jah, és boldog Március 15-ét!