Rumli kalandjai Isztambulban – 11. rész

Sziasztok! Rumli vagyok Isztambulból!
És most itt vagyok a Bazár közepén…valahol…

Persze számítottam arra, hogy el fogok tévedni, ezért mindjárt a kapuban vettem egy halom pamut gombolyagot. Ezzel jelezve, merre is jártam.
Olyan ez, mint a GPS-es a track log (magyar nevén csiganyál). Mert ugyebár a GPS mit sem ér egy ekkora fedett területen.

Csakhogy! Ezek az átkozott bazári macskák elvitték az össze gombolyagomat. Amelyik pedig ki volt feszítve, azokat pedig feltekerték.  A guta ütné meg a rokonokat!
Úgyhogy most itt állok valahol a bazár közepén, és nincs ötletem se, merre menjek…

Na jó, itt egy kút, mellette egy kávézó. Bemegyünk, kicsit leülünk, lenyugszunk, és elkezdtünk gondolkodni…

Miközben a kávét kortyolom (kivételesen kellemes lágy, nem akar ember felfalni), nézegetem a bazár falait.

Tulajdonképpen most kint ülök az utcán. A boltok valójában az eredeti épületek, míg az utcákat boltívvel befedték. Ha egyszer kijutok innen, megmutatom a Google műhold térképén, ahol jól látszik, merre haladnak az utcák. Úgy néz ki, mintha háztetők lennének. Azok is.

Jobban belegondolok, a bazár sokkal érdekesebb, mint elsőre gondoltam. Az csak az egyik része, hogy itt mindenfélét árulnak. Olyat is, ami nem is létezik. De maga az épület, a szerkezete, és a benne található rejtett dolgok még izgalmasabbá teszik.

Kifizetem a kávét, és inkább elindulok találomra. Benézek minden utcába, minden kis lukba.

A sikátorok labirintusában sok érdekességet találhatunk. Van itt pl. dzsámi is. Sok helyen lépcső vezet felfele. Ha szerencsénk van, valamelyiken feljuthatunk valahova. Talán még önkéntes túravezetőnk is akad, aki (persze nem ingyen) felvisz a tetőre. Nekem sajnos nem volt ilyen szerencsém. Pedig érdekes a kilátás.

A tető tényleg olyan, mint háztetők kusza hálózata. Amit mi alulról boltívnek látunk, kívülről inkább raktárépületnek tűnik. Az emelten sűrűn helyezkednek el az ablakok, melyek a természetes fényforrást szolgálják. Szükség is van rájuk, mert ha itt elkezdenének lámpásokkal világítani…huhuhú!

Oké, a légelvezetést ügyesen megoldották, így nem fulladnánk meg a füstben. Viszont annyi minden van itt, ami éghető… Ezek után nem is csoda, hogy a XIX. Század végén a sorozatos tűzesetekben majdnem a teljes bezár leégett.  Amit ma látunk, az az 1894-es felújítás eredménye. Sajnos nem adja vissza az eredeti hangulatát, bár még így nagyon klassz.
Belül bolyongva sok mindent találhatunk. Bár gondolom, már kívülről tudjátok: arany, porcelán, lámpák, dobozok, selyem, meg minden féle. Nem is beszélve a pomponos papucsokról.

Sokkal izgalmasabb viszont, hogy modern dolgokat is felfedezhetünk. Ilyenek a focimez árusok. Vagy a farmer árusok. A lemezekről se mondható el, hogy nagyon régiek lennének. Bár az a bajszos bácsi azon a megsárgult lemezborítón nem úgy néz ki, mint aki egy friss metálos csapat énekese lenne. Szóval a lemezek talán mégiscsak antikok…

Nagyobb meglepetés volt a posta! Bizony, aki akarja, küldhet haza képeslapot a bazár közepéről!

A bazár szélén pedig nyitott hanokat találunk. Az útikönyvek a Safran hant ajánlják, amelyik az északi Örücüler kapu közelében található. Tény, hogy nagyon kellemes kis han, fákkal, árnyékokkal. De, hogy miért ezt ajánlják, csak akkor értettem meg, amikor megláttam a benne levő éttermet. A kirakatában azt sorolta, melyik turistakönyv hányadik oldalán ajánlotta ezt az éttermet…

Ha nem erőlködünk, hogy egy konkrét helyre eljussunk, hanem csak találomra bolyongunk, akkor sokkal izgalmasabb minden. Sok rejtett dolgot találhatunk. Itt van mindjárt ez a dzsámi. A Bazár dzsámija. Megtaláltam! 🙂 Ne kérdezzétek, hol van, mert csak azt tudom, hogy itt előtte. Azt már nem, hogy én merre is vagyok… Valahol az északi végén… A lejtő aljában…
Azért sokat segít, hogy négy fal között mozgunk, így kedvünkre bolyonghatunk.

Csak arra kell vigyázni, hogy közben ne vegyünk semmit!

Szerencsére én apró vagyok, így nem vesznek észre. Senki nem jön hozzám, hogy Hello my Friend! és hasonlók.
Igaz, egyszer el akartak adni, mint tigrises sapka, de gyorsan elszeleltem. 🙂

Az egyetlen gond, hogy most már jó lenne kijutni innen. Igaz, hogy van étterem és büfé is, de azért mégis..

Úgy emlékszem, legjobb lesz, ha felfele megyek, mert akkor kijutok az aranyművesek utcájára. Ott kezdődött minden, az eltévedés is.
Nosza, gyerünk! Itt jobbra, majd balra. Aztán arrafelé emelkedik, majd… hé, mi van itt?

Óóóó! De hiszen ez egy térkép! Ilyen is van? Na lássuk azt a bizonyos piros pontot: Itt áll Ön.
Hmmm… nincs rajta ilyen. Viszont az utcanevek alapján mégis sikerül rájönnöm, merre is vagyok. E mellett más érdekességeket is találok: Van itt egy könyv bazár is!

És megvan az is, amit kerestem: az Öreg Bazár. Mindjárt itt van a sarkon. Na gyerünk!

Az Öreg Bazár a Fedett Bazár közepe. Ez volt az első hivatalos bazár Isztambulban, miután a törökök elfoglalták. Ellentétben a bazár többi részével, itt nem az utca került lefedésre, hanem ez egy hatalmas csarnok, benne kis bódékkal. Mármint a maga idejében ez még hatalmasnak számított. Ma már, főleg a bazár hatalmas méretéhez képest igencsak kicsinek tűnik. De mégis, ez az ötszáz éves bevásárló központ.

A hangulat leírhatatlan. Míg kívül, az utcán folyamatosan zajlik az üzleti élet (értsd: zaj van), addig ez inkább egy múzeumra hasonlít. A speciális kialakításnak köszönhetően sokkal csendesebb minden. A boltok pedig régiségeket árulnak, így érezni, hogy minden nagyon régi. És nagyon egyedi.
A bazár többi részén általában tömegcikkek vannak, ahol néha a hand made feliratot is gép karcolja bele a termékbe. Itt viszont minden egyedi, minden eredeti, és minden régi. Itt mindjárt balra, ebben a boltban egy I. Világháborús magyar katonai kitüntetést láthatunk. Mellette egy II. Világháborús szovjet medált.
Nem is beszélve az ékszerekről. Így aki barátnőjével jön be (-mély sóhajtás-), mindenképpen hozzon magával szendvicset és takarót.

Miután mindent jól megnéztem (ebben a kis részben több időt töltöttem, mint a bazár többi helyén összesen), elindultam visszafele. Menet közben Feyyaznak fotóztam focis mezboltokat, de most már a kijáratot kerestem.

Meg is van az aranyművesek utcája, a legfelső szint. Ez az a hely, ahol az arany úgy van a kirakatokban, mint máshol a sütemény. Innen jobbra mentem, a Beyazit felőli kijárathoz, mert ott lesz a Könyv bazár.

Természetesen a Könyv bazárnak is van története. Ami mi más lenne, minthogy itt van Isztambul legnagyobb egyeteme a szomszédságában. És mi az a két üzlet, ami mindenképpen sikeres egy egyetem közelében: a kocsma és a fénymásoló szalon.

Nos, kocsma itt nem lehetett, mert mégiscsak itt a Beyazit Camii, Isztambul 7 hegyének egyik legnagyobb mecsete. Fénymásoló szalon sem lehetett, mert azt még nem találták fel. Helyette viszont találunk kőnyomatokat. No és persze minden olyan könyvet, ami csak hasznos lehet a tanulásban. Olyat is, amit még meg se írt a professzor. Sőt! Még meg sem álmodott!

Eredetileg a diákok itt adták el a használt könyveiket az újoncoknak. No meg a puskákat, és a titkos alagutak térképeit is.
Mivel a Fedett bazár szomszédságában van, szépen lassan beszivárogtak a turisták is. Ez pedig mind tudjuk milyen eredménnyel jár…

Ma már a Könyv Bazár tele van turistáknak szánt könyvekkel is. Néha igazán jókat is találhatunk, de az áruk legtöbbször magasabb, mintha mondjuk az Îstiklal Caddesi-n vennénk meg. Érdemesebb inkább a nyelvkönyveket átbogarászni. Főleg a török nyelvtanulás magyaroknak témában. 🙂

No, itt még készítettem néhány fotót, de utána fordultam haza, mert most már tényleg nagyon elfáradtam…

Itt nézhetitek meg a bazáros fotóimat.

Rumli kalandjai Isztambulban – 11. rész, 9.0 out of 10 based on 5 ratings

---