Egy-két kiló házi vaj

Az a jó Törökországban, hogy az ember házasság útját (legalábbis leggyakrabban) akkora rokonságra tesz szert, és olyan hálózattal, amit még a brit kémszervezet is megirigyelhetne.

Egyrészt ez jó az üzleti életben, amikor is a mindig ül valahol egy rokon, aki „megkönnyíti” a nehéz napokat. Kivéve persze, amikor az ellenfélnek is ugyan ott vannak rokonai, akik éppen a nehéz napokat idézik elő.

Ezzel szemben viszont a vidéki rokonok nagyon kellemesek, amikor küldenek valamit a helyi termésből. Mondjuk amikor magukat is elküldik vele, az már nem mindig olyan kellemes.

Most is így kaptunk egy kis vajat. Egy-két-három-négy kilónyi kis vajat. Házi vajat.

Mindez úgy néz ki, mint két focilabda. Vagy mint két… inkább nem írom le, mi.. 🙂 Hatalmas darabok, és jó nehezek.

Nekünk itt Törökországban nagy előnyünk, hogy bőven választhatunk, mit kenjünk a kenyérre. Lehet egészségesen margarinozgatni, mindenféle omegákkal meg telítetten szénláncokkal. De lehet jókat is enni helyi vajakból.

Egyik híres a trabzoni vaj, ami élénk sárga színű. Könnyű őket megtalálni a piacon, mert orrbavágja a természet lágy illata. A trabzoni vajnak ugyanis eléggé jellegzetes, tehénre emlékeztető szaga van. No persze nem rosszindulatúan, mert tényleg van egy hangulata, amikor sütéskor belengi a környéket a távoli fekete-tengeri természet.

Ezzel szemben a mi vajunk fehér. Írhatnám azt is, hogy vajfehér, mert mégiscsak vak, de ez annál sokkal világosabb. És az illata is teljesen más, mint a trabzoniznak. Mi Kastamonuból kaptuk.

És hogy mire is lesz jó ez a két labda? Hát… elsőre elfelezzük a közeli rokonokkal. Így már csak kb. 2 kiló marad nálunk.
Ez megy majd kenyérre, de látom előre, hogy sok sok sok pogácsát fogunk sütni hamarosan. 🙂