Rumli kalandjai Isztambulban – 12. rész

Sziasztok! Rumli vagyok Isztambulból, az örök napfény városából.

Persze ez csak vicc volt, mert már esik az eső, és hideg van. Le kellett volna mennem Antalyaba, de azt mondják, ott is esik. Nem úgy, mint a keleti tartományokban. Ott nincs eső, csak hó.

Mit lehet ilyenkor tenni, amikor fölülről jön a locsolás? Jobb híján megpróbáltam becserkészni a Húsvéti nyulat.

Isztambulban két helyen (pontosabban három) lehet a nyulat fellelni. Leszámítva persze Eminönü bazárjait, ahol köztudottan mindent árulnak. Egyszer még engem is el akartak adni magamnak. Vagy magamat engemnek? Vagy nekem akartak engemet eladni? Hogy is van ez?

A nyúl territóriuma az isztambuli klasszikus nem-török lakosú területek. Egyik ilyen az európai oldalon az Aranyszarv-öbölnél kezdődik, a Galata-Taksim-Şişli vonalon egészen Mecidiyeköy-ig tart, ahol az örmény temetővel ér véget. Határoló egyik oldalról a Boszporusz (így még Beşiktaş is beleesik ebbe a tartományba, ahol örmény és rum (görög) templomokat találhatunk), míg a másik oldalon Feriköy van. Ebben a temetőben nyugszanak az 1948-as forradalom és szabadságharc magyarjai. Remélem, egyszer majd ide is eljutok.
Érdekes, hogy pont az ellentétes oldalon, a Galata tövében a másik szabadságharcos, Rákóczi nyugodott. De őt hazavitték Magyarországra. Csak szegény, alighogy hazaért, Kassát máris elcsatolták, így megint külföldön fekszik.

Másik nagy nem-muszlim terület pedig Kadıköy-Üsküdar. Ami azért is érdekes, mert közben pont Üsküdar közepe az, ami nagyon Iszlám vallású központ. Így a kicsit feljebb található Kuzguncuk városrész (hó, de megy nekem a városismeret! Remélem, van nektek térképeket!) egy amolyan vallási kis sziget.

Harmadik hely pedig a Szigetek, ami eredetileg is rum (görög) lakóhely, nyaralóhely. Na de oda nem fogok én esőben kimenni…

No jó, kezdjük Kadıköy-ben a kutatást!

Kiléptem az ajtón, és…hú de jó, hogy a zsebembe néhány téglát is tettem. Így nem fújt el a szél! Micsoda idő van!
Azt hiszem jobb lesz, ha inkább egy repülő nyulat fogok keresni!

Megyek lefele a központba (azóta kimértem: 26 m-t kell lefele menni, illetve visszafele hegyet mászni. Ez kb. a 8. emeletnek felel meg. Lift nincs), és rá kell jönnöm, hogy a Húsvét bizony nem olyan, mint a Karácsony, itt Isztambulban. Ugyanis a nyúl lehet bármennyire is aranyos, akkor sem fog olyan érdekesen világítani, mint a karácsonyfaizzó. Ezek után pedig venne nyulat, hogy aztán büszkén feldíszítse a boltját? Szőrös tapsifülesekkel…

Be kell látnunk, hogy a répaevőknek nem olyan jó a marketingjük, mint a pirossapkásoknak. Törökországba nem sok esélyük van.
Pedig, mint TéDé blogjából megtudhatjuk, van tradicionális tavaszköszöntő ünnepség. Csak éppen itt, ebben a hatalmas városban elfelejtették az emberek. Ami mondjuk nem csoda, ha az időjárást nézem…

Lejutok Kadıköy központjába. Nyúlnak bizony semmi nyoma. Tojásokat, és csibéket viszont látok nagy mennyiségben.
Abból viszont igen érdekes kínálat van.
Az egyszerűbbek közé tartozik a tojásfüzér. Mégiscsak kell valami, amit keresztbe fel lehet lógatni a lakásban, erkélyen, vagy kifeszíteni az utca felett.
Sokkal érdekesebbek viszont a csendéletek, vagy makettek. Néhány apró tojással, meg (mű)csibével komoly (mű)vészeti alkotásokat lehet találni, ahogy ott sétálgatnak a (mű)udvaron.

De nekem nyúl kell!
Úgyhogy gyerünk át Európába!

Már rutinos vagyok, és csukott szemmel érvényesítem az istanbulkartomat. Mégha így elsőre nem is jó hajóra szállok. De sebaj! Fontos, hogy profinak látszódjam!
Igen! Én pontosan erre akartam menni! Merre is?

Szerencsére Ázsiából majdnem minden hajó Európába megy (hivatalosan mindegyik, hiszen a Szigetek is Európához tartoznak). Végül így, ha pár kilométerrel odébb is, de jó helyre érkeztem.

A Galata környékén már nehezen találni olyan részeket, ahol a nyúl megbújhat. Inkább a központba, Şişli-be érdemes elmenni. Persze itt, ahol állok, Eminönü kikötőben, közvetlenül nem jutok el oda. Vagy hegyet mászok, és metróval megyek, vagy másik hegyet mászok, majd busszal megyek. Azt hiszem, hegyet mászok…

Majd pedig metró.
Osmanbey (Oszmán bácsi, olyan mint nálunk az Árpád bácsi) megállónál jövök fel a napvilágra. Pardon, esővilágra, hogy bevessem magamat az örmény részlegre.

Itt oda kell figyelni, hogy melyik irányba megyek. Jobbra ugyanis Nişantaşı, az európai oldal előkelő része. No nem azért, mert a gazdagok itt laknak. Azok ide csak vásárolni jönnek. Úgyhogy ez Isztambul legdrágább részlege.
Ide nem a külföldiek jönnek török dolgokat venni, hanem a törökök jönnek külföldi dogokat venni. Az egyik utcácskában Herend márkaboltot is találunk.

Ezen a részen biztosan találnék nyulat is, ha Zoltán otthon eladna mindent és gyorsan átutalná nekem, akkor még meg is tudnám venni. 🙂 Bár azon a pénzt talán inkább másra költeném… 😉

Maradjunk inkább takarékosak, és irány balra, be az beton dzsungelbe!

Itt bolyongok vagy két órát, és magam se tudom, merre járok. Még Milka-tojást is találtam, de a nyúl csak nem akar előjönni.
Találtam helyette Húsvéti festéket, Húsvéti rakı-t, Húsvéti varázsszót, és még húsvéti diétás könyvet.

Ez így nem lesz jó! Már sötétedig, és roppant hideg van. Haza kell menni, és egy másik nap újra próbálkozni.

Szomorúan és átfázva bandukolok vissza fel a dombra, amikor is mit látok, egy nyulas boltot! Gyerünk gyorsan be! Mégis lesz Húsvéti nyulam! 🙂