Kalandok Isztambulban és Törökországban.

Sziasztok! Rumli vagyok Isztambulból!

CyberMaccsal most egy új kalandba kezdtünk: felkutatjuk a Genovai erődrendszer nyomait.

Beyoğlu régen" alt="Beyoğlu régen" src="http://bellek.beyoglu.bel.tr/images/haber/ceneviz.jpg" width="550" height="306" />

Beyoğlu régen – Forrás: bellek.beyoglu.bel.tr

Isztambulnak, azaz Konstantinápolynak komoly védelmi rendszere volt.

Bizánc alapvetően egy forró ponton helyezkedett el. Kelet és nyugat, de még dél is Kis-Ázsiában, vagy más néven Anatóliában találkozott. És ez mindig is egy olyan összejövetel volt, ahova mindenki vitt fegyvert is magával. Hátha jó lesz valamire. És jó is lett.

Éppen ezért a központi város (no meg mert éjjel olyan frankon oda lehetett hajózni titokban a Boszporuszon) állandó támadásnak volt kitéve. Majd miután Bizánc meghirdette a vallásháborút, és mindenki mást hitetlennek nyilvánított, akkor pedig komolyan kell már foglalkozni egy rendes fal létrehozásával.

Theodosius fal

Theodosius fal

Persze már előtte is szükség volt arra, hogy valamivel le lehessen zárni a bazárt (értsd: várost), hiszen Bizánc is kedvelt helye volt a bevásárló turistáknak. Attila is elindult hogy körbenézzen a városban. Épp egy földrengés volt (egyes történetírók egy fergeteges bakancsos nomád éjszakai táncról is megemlékeznek közvetlenül a földmozgás előtt), minek köszönhetően a fal súlyosan megrongálódott, és 57 torony is leomlott. Theodosius a ma is oly népszerű korrupció eszközéhez nyúlt, és Attilát ellátta egy halom arannyal, és befizette egy 50 szűzből álló wellness hotelbe. Így a hun uralkodó letett a fáradságos vásárlásról.

Botond is járt itt. Ő a Papadopulosz nevű kapuőrnek ajánlotta fel, hogy a buzogánnyal fizet a bejutásért. De mivel kommunikációs problémák léptek fel, ezért Botond inkább maga nyitotta ki a kaput. A történetírók szerint a buzogányával, míg mások szerint viszont a görög óriás fejével.

De akár hogy is nézzük, a falra bizony szükség volt az évszázadok során. Még pedig több olyan falrendszer is épült, amelyik még ma is látszik.

Ezek egyike a szárazföldi fal, vagy más néven a Theodosius fal. Több rétegű, és még egy vizes árok is tartozott hozzá. Ott ma répát és káposztát találhat a lelkes kutató.

Theodosius fal vázlata

Theodosius fal vázlata (forrás: jgmdoran)

A fal 5.7 km hosszú. Az Aranyszarv-öböltől egészen a Márvány-tengerig ér, és ezzel teljesen elzárja az ókori/középkori várost a szárazföldtől. A tenger felőli oldalon találjuk a Héttorony nevű népszerű magyar üdülőhelyet.

Szárazföldi fal a levegőből

Szárazföldi fal a levegőből

A szárazföldi fal (leszámítva a répákat meg a fürdőhely hiányát) nagyon jó állapotban van. Egy jó napos programmal végig lehet járni. Több helyen is fel lehet rá menni, és még több helyen le lehet róla pottyanni.

A tengeri fal viszont már nem áll ennyire jól. Annyira se, hogy még ezt se tudtunk meg, milyen hosszú lehetett valaha. A térképen lemérve legalább 13 km volt. De biztosan ennél hosszabb lehetett. Isztambul belső része túl sűrű volt, hogy komolyabb utakat lehessen építeni, így nagyrészt a külső falat bontották le, és annak a helyére került az új út. Sok helyen nyomokban még megtalálható.

A tengeri fal maradványai a Topkapı pakota mögött

A tengeri fal maradványai a Topkapı pakota mögött

Ennek felkutatása és bejárása is jó móka lehet. Ugyan úgy, mint a többi belső fal megtalálása is. Ilyenek mint a Topkapı palota falai, a régi bizánci fal, vagy a Konstantin fala.

Mi viszont egy annál is izgalmasabb küldetésbe fogtunk: megkeressük a Genovai falat!

Kezdjük mindjárt azzal, hogy hol is voltak a genovaiak? Ma a városrészt hivatalosan Beyoğlu-nak hívják, ami úrifjut jelent. A nevet állítólag a velencei dózse, Enrico Dandoló nem létező (értsd: hivatalosan, meg törvényesen nem létező) fia után kapta. Valójában viszont ezt a részt mindenki Galatának hívjak. Holott a bizánci neve Pera volt. A Galata pedig az a torony volt lent a tengerparton, amire a híres Boszporuszon kifeszített láncot kötötték, mely egy nemzetközi jelzés volt a hajóknak: állj! Ezen a helyen ma a Földalatti dzsámi látható. Azaz nem látható, mert ugyebár lent van a föld alatt.

Ezen a helyen a genovaiak kaptak területet, és más kiváltságokat a bizánci császártól. Aki úgy látszik, annyira nem kedvelte őket, mert inkább az Aranyszarv másik területére küldte őket. Az akkori palota is a Márvány-tenger felé nézett, így az uralkodó garantáltan nem is láthatta őket. És még a szél is a másik irányból fúj. Szóval…. 🙂

Ez a terület később, az oszmán hódítás után is megtartotta a kiváltságos szerepét. Bár a törökök kihajították a genovaiakat, de helyettük a velenceiek költözhettek be. Majd pedig idővel a nem-török lakosok igencsak vegyes városrészévé alakult.

Az itteni falat éppen ezért a hagyományos nevén, Genovai falnak, vagy még inkább Genovai falrendszernek hívjuk. Persze lehet, hogy tévedünk. 🙂

No, ennyi bevezető után lássunk is hozzá! 🙂

Galata egy olyan városrész, ahol sok érdekeset lehet találni, ha nyitott szemmel járunk. Itt találtunk rá arra a helyre, ahol kertitörpék és pipacsok helyett bástyát nevel a tulaj (az utcán pedig futókat láthatunk, és van valahol egy király is).

Galata Walls" href="http://www.flickr.com/photos/cybermacs/6855009576/">Genova fal - bástya

Genova fal – bástya

Innen jött az ötlet, hogy egy kicsit jobban is járjunk utána a Genovai falak ügyében.

Legfőbb segítségünk a Ergin Korkmaz oldala, ahol több térképet találtunk a fal egykori elhelyezkedéséről.

Egyik eléggé pontosan jelöli a helyüket.

Genovai fal térkép

Genovai fal térkép (forrás: http://erginkorkmaz.blogspot.com)

Míg a másikon pedig el tudjuk olvasni a kapuk és tornyok nevét.

Genovai fal térkép

Genovai fal térkép (forrás: http://erginkorkmaz.blogspot.com)

Sok helyen az utca neve ma is őrzi az egykori kapu nevét. Ilyen pl. a Horoz kapı (kakas kapu) helyén ma a  Horoz Sokak (Kakas utca) található. Vagy a Yanıkkapı sokak (Leégett-kapu utca) tényleg az egyik régi kapuhoz vezet. Ami meglepő módon le lett zárva…

Nos, most már van térképünk, így neki is vághatunk a Galata sűrű labirintusának!

Folytatás következik…

Linkek:

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (2 votes cast)
A Genovai falrendszer nyomában - 1. rész (Rumli kalandjai Isztambulban – 14. rész), 10.0 out of 10 based on 2 ratings
Ilyen idő van nálunk: Hely: Istanbul / Ataturk Hőmérséklet: 17 °C. Páratartalom: 77%. Szél: 210° 6km/hr n/a
 

8 hozzászólás a(z) A Genovai falrendszer nyomában – 1. rész (Rumli kalandjai Isztambulban – 14. rész) bejegyzéshez

Hozzászólás a(z) CyberMacs bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..


92
Egyedi
Látoagtó
Powered By Google Analytics
Isztambul reptéri transzfer
Isztambul reptéri transzfer - A magyarok transzfere Isztambulban

Isztambul reptéri transzfer A magyarok transzfere Isztambulban

Támogasd a blogot!
Süti + GDPR, személyi jogok meg ilyenek

A Web-oldal sütiket tartalmaz (meg néha mi is sütögetünk, de az másik téma). Ebbe belekerülnek ilyenek, mint IP-címek. Amennyiben valakinek van ideje, ezekkel az IP-címekkel lehet vagánykodni. Pl. meg lehet tudni, ki honnan, mikor olvasta a blogot, miket írt, hány pontot adott, meg ilyeneket. Ezen kívül a Google is nyomon követ. Ez pedig olyasmit jelenet, hogy ha elolvasod ezt az oldalt, meg másik oldalt is, akkor ezt össze fogja kötni, és mindenféle következtetéseket von le. Majd olyan statisztikákat lehet lekérni, hogy ezt az oldalt inkább olyanok olvassák, akik homokvárat szeretnek építeni, vagy akik inkább főzőcskézni szeretnének.

Én ezzel nem fogok foglalkozni, mert nagyon nincs rá időm. Amennyiben viszont téged zavar, ajánlom a TOR Browser használatát, vagy valami anonim szűrőt.

Továbbá, ha úgy érzed, hogy a rendszer valamelyik személyes (vagy személyesnek érzett) adatodat tárolja (legyen akár az IP címed), és ezt szeretnéd törölni, akkor szóljál. És közös erővel megtesszük. 🙂

Ha bármi más GDPR, vagy személyi jogi problémád van az oldallal kapcsolatba, jelezd bátran, és valamit kitalálunk rá! 🙂

A pontos idő Törökországban
Isztambulról röviden
"Viccesnek szántam, de közben halál komoly :)" Dalma
Támogasd a blogot!
Kategóriák
Porosabb bejegyzések
Legbaróbb beszólások
    Learn Turkish
    yüz
    “100”
    Kalandtérkép
    Isztambul időjárása
    Isztambuli szelek
    Drone röppenések