Isztambulban már sok mindent láttunk az ablakba kilógatni: zoknit és alsóneműt, Mikulást (Húsvéti nyulat viszont még nem), karácsonyfaizzót, csipkés terítőt, macskák, stb…
De talán ez a legérdekesebb az eddigiek közül.
Isztambulban komoly probléma a lakások mérete.
Mindez azért érdekes, mert tapasztalatok szerint (mégpedig sokak tapasztalata szerint) a török lakások nagyobbak, mint a magyarok.
Akkor mégis hogy lehet, hogy ebbe mégsem férnek el az emberek?
Nos, vannak dolgok, amikből minden török lakásban több van, mint az átlagos magyar lakásban. Ilyenek mint:
- ebédlő asztal (ebből legalább kettő kell)
- mellékhelyiség (ebből is legalább kettő kell)
- rokon (ebből nem kell kettő, de automatikusan érkezik néhány busznyi)
- vendégszoba
- cipő (mert abból sosem elég)
- csipkés terítő (ebből meg pláne)
- törölköző (ebből meg aztán…)
- papucs, amelyekről bár hiányzik a pompon és a csengettyű, de azért még így is eléggé törökösek
- TV (legalább 8, de inkább 20 felett. és persze egy egy külön szekrény a távirányítóknak)
- akkor még ott van a konyha, ahol legalább 40 kg liszt, 30 l olívaolaj, 60 kg száraztészta 200 db. fokhagyma és ehhez hasonló napi mennyiségek vannak tárolva
- és még egy csomó olyan dolog, ami egy igazi török lakásban elengedhetetlen. Mert hát olyan cuki, olyan szépen villog, és mert ajándékba adták a kebab mellett
Ha mindezt megnézzük, akkor joggal merül fel a kérdés, hogy hova férnek be még ide az emberek? Sehova, ők inkább elmennek otthonról, mondjuk a rokonokhoz…
Úgyhogy bár a lakások általában nagyobbak, de a szabad helyek végül kisebbek…
Éppen ezért a török lakások fele raktár. De még ez is kevés. Így a lakáson kívül eső rész is raktár. Nem véletlen, hogy előszeretettel vannak 3-4-8-16 erkéllyel felszerelt házak is, amelyek nagyon is jók raktárnak. Télen meg hűtőnek.
De néha még ez is kevés, akkor jönnek a kreatív megoldás, hogy mégis, hova tegyünk be ilyen dolgokat, mint pl. a bicikli?
Nem a nappaliba, az biztos…

- Béla supermarket (1.000)
- Március 15. - első év (1.000)
- Az óraátállítás Isztambulban (1.000)
- Most igen vagy nem? (1.000)
- Kultúrális ütközések (1.000)
- Álmodban Beşiktaş (RANDOM - 1.000)
Rokon! :):)
barátnő előszobája a jó hely, ott ha kell pumpálgatni, kéznél a segítség!