Sziasztok! Rumli vagyok Isztambulból!
És ma megint a Falat keressünk, ami hát be lett falazva. Ki látott már ilyet? Folytatás innen.
Nosza, keressük tovább a Genovai falrendszer nyomait. Amit, mint valami összeesküvéselméletes filmben, jól elrejtettek. Sőt! Még be is falaztak!
Mint kiderült, nincs pontos térképünk. Sőt! még jó térképünk sincs. Mióta pedig Árpi összenyálazta a GPS-t, semmink sincs.
Mai úticélunk pedig az A és a C szektor. Ez pedig a Galata légzűrösebb része. Erről egyébként sincs pontos térkép, de az se segítene, mert olyan sok apró sikátor, hátsó lépcső van, hogy az egyetlen biztos pontunk az, hogy a hegyoldalban van. Így a lefele tényleg lefele található. És mázli, hogy ezen a kusza helyen legalább a gravitáció tudja a helyes irányt.
Azért megpróbáltam a térképen jelölni, merre is jártam.
[iframe width=”425″ height=”350″ frameborder=”0″ scrolling=”no” marginheight=”0″ marginwidth=”0″ src=”http://maps.google.com/maps/ms?msa=0&msid=211710819218374658935.0004bf718485403d732df&ie=UTF8&ll=41.024712,28.974383&spn=0.006358,0.014672&t=m&output=embed]
Közben egy kis érdekesség: találtam egy régi képet, amelyik a falat ábrázolja, háttérben a Galata-toronnyal. Ez az, amit mi a múltkor megtaláltunk. Nos… a környék igencsak megváltozott azóta…
Mielőtt még elindulunk, lássuk, miket tanultunk az előzőekből:
A fal eléggé régi. És ki tudja, mi minden történt vele. Meg egyáltalán, meddig hívjunk falnak? Pl. ha valaki elvitt egy halom követ, és belőle kemencét épített, vagy egy házat, vagy egy másik falat. Akkor az még az a fal? Vagy ha pont fordítva történt: valaki a régi falra új téglát rakott, akkor az minek számít?
Nem is beszélve, hogy a régiek (és a mostaniak) is előszerettel használták a régi, jó vastag falat alapnak. Pl. a hálószoba hátsó falának. Vagy éppen arra építettek rá valamit.
És még sok a satöbbi…
Úgyhogy a falat nem lesz egyszerű megtalálni…
No, és akkor induljunk is el a kalandoknak!
Az A szektor g faláról sokat találni most a neten, ugyanis arra halad az új metró. Ez az, amelyik a változatosság kedvéért nem a föld alatt, hanem a tenger felett fog menni. Az alsó rész (hívjuk viccesen alvilágnak) ugyanis már megtelt az évezredek alatt. Pl. az általunk keresett fal is ott lesz valahol. Csak a nagy tömegben, és kupiban elkallódott…
Másik érdekesség, hogy az A szektor sokkal nagyobb, mint gondolnánk. Itt aztán akár még mi is elkallódhatunk. És bár naponta használjuk a körülvevő utcákat, sose gondoltam volna, hogy ekkora terület bújuk el a kisutcákban…
És most már tényleg indulunk!
Vagyis nem! Hiszen odabent, a törmelékdzsungelben ki tudja, találunk-e teát? Ugye-ugye? Ezért aztán a kiinduló pontom, a Galata-torony tövében felelhető teázó. Még a kulacsomat is feltöltöm.
Végül csak elindultam az egykori felső (az A fal) mentén Şişhane (Nyársbolt) irányába. Itt nem is remélem, hogy bármit is találok, mert ami volt, az már régen beépült az utcában levő mecsetbe vagy zsinagógába… Úgyhogy itt csak átsétálok, majd pedig az utolsó kisutcán belevágok az ismeretlenbe.
Persze az első meglepetés mindjárt az, hogy az első néhány hátsó utca jobb állapotban van, mint a főút. És szuper lámpaboltok vannak itt elrejtve. Az egyikben akkora csillár van, hogy egy emelet nem elég neki. Gondolom, ezt nappaliba szánják..
No de nem a lámpák miatt vagyunk itt. Falat keresünk!
Kis bolyongás után kijutunk egy kisebb térre. Erről mindjárt kiderül, hogy egy hatalmas tér. Itt! A szűk utcákban! Közepén pedig ott a fal! 🙂
És itt, ahol a fal véget ér, ott volt valamikor a Harip Kapu. Régen ökrös szekerek jártak azon át. Ma, a helyén, kamionok. Egyesek komoly párhuzamot fedeznek fel a kettő között… De az már egy másik történet.
A fal ezen része meglepően jó állapotban van. És hatalmas darab áll magában, nagy üres területtel körülvéve.
Állítólag nem is olyan régen, még mellette le lehetett menni. De a metróépítés miatt itt felforgattak mindent (közben persze találtak néhány elfelejtett hajóroncsot, palotát, meg olyasmiket, amiket ilyenkor még szoktak találni), és különböző szintek jelentek meg. Ezek pedig egymástól el lettek választva.
Na mindegy. A terv az, hogy majd a fal bal oldalán megyünk lejjebb, és a következő kapun átjövünk a jobb oldalra.
El is indulunk a fal mellett lefele. Mint minden talpalatnyi hely Isztambulban, itt is vagy parkoló, vagy bolt. De mivel jó eséllyel én vagyok ez egyetlen turista itt, boltok nincsenek.
Aztán egyszercsak elfogy az út.
A tábla azért vicces: jobbra fordulni tilos. Jó hogy, hát ott a fal! Egyébként egyenesen, de még egyenesen lefele sem nagyon lehet menni. Balra haladhatunk tovább, de így eltávolodunk a faltól.
Hajajajaja…
Plána akkor, amikor egy utcával lejjebb nagy nehezen visszatalálok a falra, ahol a nagy reményem, a Belső Azap kaput találom. A kapu meg is van, de bizony az átjáró megszűnt…
Még több hajajajajajajajaj
Most mit csináljak? Itt nem lehet átmenni. Vissza felmászni pedig nagyon nehéz. Itt ragadtunk a fal jobb oldalán.
Ez nem is lenne baj, de ezen a felén már nem tudjuk tovább követni. Meg kell próbálnunk a kisutcákban haladni. Csakhogy már lent vagyunk Karaköyben, a Szerdai Bazár területén. Hiába kukkantok be minden utcába, az se biztos, hogy éppen utcában járok, vagy pedig valamelyik üzletben.
Na mindegy, menjünk tovább.
Lejutunk a főútra, és ezzel kikerülünk az A szektorból. Szemben még láthatjuk a g fal folytatását.
Itt viszont épül a metró, és az egész terület be van kerítve. Kicsi vagyok, be tudnék menni, de félő, hogy valamelyik lukba beesve valami bronzkori lelehet találok. Vagy belőlem lesz lelet. Úgyhogy inkább nem kukkantok be oda.
Irány a Galata-híd, és átvágunk a C szekotoron!
Ez a legnehezebb szakasz. ugyanis ennek legalább a fele rom. És ki tudja, hogy melyik a fal, és melyik nem az. És itt megint előjön az állandó problémánk, hogy a falból elhordott kövekből épített új fal, ami utána leomlott, majd megint elhordták a köveit egy másik épületbe, ami megintcsak leomlott, akkor az hova tartozik?
Könnyen lehet, hogy a falunk az évek során odább ment pár tíz métert… Halottam már vándorló kövekről, így hát miért ne lehetnének vándorló falak is?
Ami esetleg segíthetne, hogy az általunk keresett D fal régi. És már benőtte minden, ami csak zöld. Meg az is, ami nem zöld. Csakhogy a nem fal, de rom köveit is ellepték a fák. De azért…
Sajnos akárhogy is filózom, ezen az úton nem találok több követ, csak egyet. Az talán a D fal. Talán csak egy kút maradványa… talán…
Eljutok a kikötőig, de úgy érzem, ez nem az én napom…
Vissza felmegyek a Tunellel, és beülök egy teára (úgyis kiürült a kulacsom) és gondolkodom…
A térképmaradványok között bogarászva (izgalmamba az egyetlen megmaradt papírtétképet is megrágtam) az jutott eszembe, hogy ha felül, nem fordulok be a Harip kapu felé, hanem tovább megyek alul, akkor talán a másik oldalról meg tudom közelíteni a g falat, és a Belső Azap kaput is.
Indulás akkor!
Megint elmegyek a képzeletbeli A fal mellett, és befordulok a lámpások labirintusába. De most ügyelek, hogy lejjebb menjek.
Itt, a kis utcákba bolyongva egyik ház alatt, mintha kilátszana valami.
Megnézzük közelebbről is
Hát… most, hogy közelebbről megnézzük, annyit látunk, hogy minden nagyobb lett. Valaki ezt a jelenséget egyszer perspektívának nevezte el… De ennél tovább nem jutottunk. Annál inkább sem, mert ugye megállított a fal.
Na jó, erre a rejtélyre (sem) kapunk választ. Úgyhogy haladunk tovább, lefele. De csak óvatosan, nehogy túlságosan mélyre jussunk, mert ott már a tenger van.
Szisztematikusan benézek minden kisutcába. A fal itt van balra. Tudom! Ezért aztán benézek jobbra is minden kis lukba. Ki tudja, hogy egy ennyi idős falnak benőtt e már a bástyájának a lágya? Nem akar-e vele mégiscsak bújócskázni. Eddig eléggé jól halad vele…
De akkor, egyszercsak, meg hirtelen, meg ott terem, meg hipp és hopp! Ott van a fal!
Mégpedig pont a kapu túloldalán vagyok! Ott van felette a tábla is, amelyre azt írták, hogy ki itt belépsz, hagy fel minden reménnyel, vagy belépés díjtalan, kilépés bizonytalan, vagy esetleg rizs és kebab rizzsel akció, vagy valami hasonló ijesztő szöveget.
Természetesen ezen az oldalon is le van zárva a kapu. Mégpedig egy másik kapuval. Ami ráadásul kisebb is.
De ha már így hirtelen lett egy csomó szabad hely, akkor mindjárt kiépítették parkolóvá. Nekünk minden esetre jobb, mintha toronyház került volna az üres területre, mert így jól ráláthatunk a g fal másik oldalára.
Szuper! Majdnem a teljes g falat sikerült bejárni. Már persze azt, ami megmaradt belőle, és a felszínen van. Most már a fal jobb oldalán haladunk tovább, lefele. Itt a végén találunk egy történelmi török fürdőt, egy hamamot.
Ez egy nagy múltú hamam, ami érdekesen is néz ki. De a fórumokon azt írják, hogy a vendégek olyasmivel foglalatoskodnak, amivel nem itt kellene… Úgyhogy inkább nem megyek be. Úgyis, egy régi hamamban nem lehet régi falat keresni, ha egyszer minden kőből van.
Viszont érdekes az a kis ajtó, ami hátul látható. Ez megmutatja nekünk, hogy az utcaszint mennyit is emelkedett az évszázadok alatt. Mindez megmagyarázza azt is, hogy az általunk keresett genovai falat miért olyan
Ezzel elértünk a g fal végére. De azért még megnézzük a környéket, hátha…
Találtunk is mindjárt egy falat a mellette levő kisutcában, ami be van falazva. Anyagát és színét tekintve határeset. Akármi lehet. Na jó, macska azért nem, de a mi keresett falunk igen.
Majd pedig, ha átmegyünk az út túlsó felére, akkor onnan nagyon jól rá lehet látni majdnem az egész falra.
No, az A szektorral készen vagyunk. Itt már nem nagyon remélhetjük, hogy újabb falak bukkanjanak fel. Mehetünk megint a C szektorba.
Igen, ez az, ahol annyi rom van, hogy köztük még egy egész erőd is vígan el tud bújni, és még nyelvet is tud ölteni.
De azért van remény. Összesen 3 utca halad a parton. Az előbb már átnéztünk egyet. Van még a főút, de ott tudjuk, hogy fal. A térkép szerint sincs. A kettő között viszont mintha lenne még egy utcaszerűség.
Így most arra veszem az irányt! Jaj, nem úgy veszem kérem! Nem, nem, nem akarok venni semmit!
Szóval arra megyek, miután kénytelen voltam egy kalapácsot venni…
Itt, a középső-, hátsó-, előutcában vasmacskákat, és más izgalmas dolgokat árulnak. Egyik helyen mintha targoncát is lehetne kapni, így mindjárt felpakolhatjuk azt a pár kiló láncot, amit veszünk útközben. Praktikus: minden egy helyen. 🙂
Ahogy sétálgatok, és nézelődöm, az egyik kanyarban a falba ütközöm. Na jó, azért még idejében megálltam, és felnéztem. Igen, itt a fal fent van, nem lent!
Itt jól látszik, ahogyan a kis boltok a fal elé épültek.
Innen már nincs messze a kikötő. Viszont, ahogy közeledek felé, úgy lesz minden egyre kaotikusabb. Már az utcát is alig lehet megtalálni. Egyik helyen, ahogy benézek egy rom mögé, hátha ott meglátom a falat.
És tényleg ott bújt meg!
Ez volt az utolsó darab, amit sikerült megtalálni. Így ez a szektornak is a végére jutottunk.
Huh… ez most nehéz volt, és nagyon kusza… remélem, a térkép azért segít nektek átlátni!
Már csak egy szektor van vissza. Legközelebb!
Imádom ezt a sorozatot! 🙂 Amikor először jártam Isztambulban, én is eltévedtem iszonyatosan az A-B-C szektorban, és hosszas bolyongás után érkeztem meg a kertigéb-bazárhoz, de addigra már hideg verítékben úsztam. Szerintem a fal azért ilyen elérhetetlen, hogy ne is kelljen védeni. Egyszerűen kiéhezett és szomjan halt a bolyongás során a támadó csapat.
De arra vigyázz, hogy RUmli ne igyon sok teát, mert felpörög, aztán legközelebb a bontókalapáccsal indul felfedező túrára – aztán írhatod át az egész wikit, ha nekiesik a városnak!
Állítólag Isztambult azért csak a törökök tudták elfoglalni, mert az összes többi támadó csapat katonái eltévedtek, eladták őket a bazárban, vagy nekik adtak el valamit a bazárban.
Viszont a törökökkel emberükre találtak a bizánciak, és ők tévedtek el a saját városukban, őket adták el a törökök a bazárban, stb… 🙂
Majd valahogy vigyázok Rumlira. Megpróbálok…na… 🙂
No igen, nomád korunkban adás-vételben mi is jók voltunk, hogy megvettük Pannóniát is egy fehér lóért. 😀
De labirintusban a törökök verhetetlenek, ráadásul az Ariadné-féle módszer meg eleve halálra van ítélve, ahogy befordulsz egy sarkon, valaki szépen feltekeri és eladja a fonalat. 🙂
És kinek adja el?
Hát persze, hogy neked! 😀
Mivel pont kifogytál a fonalból! 🙂
Pontosan! Mert a gonosz fonál hirtelen elfogyott! 😀
És persze köszönjük! 🙂
Még szerencse, hogy ha mindig lefelé mész – és nem állja utadat egy fal – akkor a tengerpartra érsz, és ott már lehet tájékozódni 🙂
Igen, ez nagy előny itt, Isztambulban.
Nálatok Ankarában már nehezebb. Mert bár ott is végül a tengerhez jutsz, de az már egy másik megye. 🙂
Igen, bár ha itt is mindig lefele megyünk, akkor a város legbüdösebb részébe, Kızılay-ba, a belvárosba jutunk, ott megszívhatjuk a tüdőnket a friss, barna színű városi levegővel, és felszállhatunk a buszra, ami hazavisz….már ha a virágárusokon keresztül tudunk jutni, és a busz a forgalomtól ki tud állni a végállomásról…..
Ami a hetedik képen van, a fölállványozott faldarab, azt láttam a buszból 🙂
A buszmegálló nevét persze azóta elfelejtettem…
A megálló neve: Azapkapı 🙂
Ezzel lehet is következtetni, hogy itt volt az egyik kapu. Talán az Azap kapu? 🙂