Május 29.

Május 29. egy különleges történelmi nap Isztambul életében. Persze egész Törökországban is fontos, de mégis Isztambul az, amelyiknek a történetében komoly változást hozott. Ugyanis ekkor foglalták el az oszmánok. Ekkortól számítjuk azt, hogy a bazárban nem görögül, és nem latinul, hanem törökül kell alkudni.

Bizánc elfoglalásáról, és Isztambul meghódításáról már írtam egyszer. Nem érzem úgy, hogy most ez jobban sikerülne, így meg sem próbálok újat írni. Egyszerűen ajánlom ezt mindenkinek. 🙂

Konstantinápoly eleste, Isztambul elfoglalása

Idén egy kicsit más szemszögből nézzük a történteket.

1453-at írunk. Európa térképe igencsak kusza. Bár előtte is az volt. Meg utána is. Sőt! Mióta felkerült ez a látványos animáció Európa ezer évéről, kiderült, hogy a kontinens sose egy percig sem volt nyugalomban. Sőt! Az a bizonyos XX. század egészen csendes mondható.

Az, hogy ki-kivel, vagy éppen ki-ki ellen volt, az ötszáz éve sem volt másképpen, mint ma. Érdekek, és ellen érdekek. Nagy hatalmak, kis hatalmak. Ki kinek, és miért segít, vagy éppen miért nem segít… Mindez egy hosszú történet. Mióta pedig Törökország, és még inkább Anatólia történelmét böngészem, rá kellett jönnöm, hogy ahhoz, hogy bármit is megértsünk, valahonnan az őskorból kell kezdeni…

Ugyan így van ez most is. Bizánc bukásának ezer kérdése lehet, mint pl. miért hagyta a keresztény Európa, hogy az egyik keresztény központ elbukjon? Vagy hogyan tudott egy kis nomád törzs egy ezerötszáz éves birodalom vesztét okozni.

De ugyan így a következményeken is sokat lehetne filózni. Ha csak azt nézzük, hogy addig Európa két vallási központ között feküdt, majd hirtelen az egyik megszűnik, de nem azért, mert a másik legyőzte volna. Vagy ha azt számoljuk, hogy Konstantinápoly elfoglalásával lezárult a keleti kapu. És így szépen lassan olyan államok kezdtek megszűnni, mint Genova, vagy Velence. Miközben eddig elfeledett távoli országok kerestek új utakat Indiába, de egy új és kifosztható földrészt találtak. Mindez hogy megváltoztatta Európa, és a világ képét. Mindez egy esemény…

A történelem könyvekben persze az egész el van intézve annyival, hogy a Bizánci birodalom, Róma bukása után még kb. ezer évig bírta. Ennyi, nem több.

Ezernégyszáz valamennyit írunk. Fatih, aki szultán volt, és egyúttal Mehmed is, sokat bosszankodott, mert hivatalosan nem használhatta a Fatih rangot. Ehhez valamit meg kellett hódítania. De a szülők, és a nagyszülők már elvitték a legjobb prédákat: Bursa és Edirne (Drinápoly) más régen az oszmánoké volt. Mehmed is éppen utóbbinál töltötte a nyaralást. Mert bizony ő utazni szeretett. Bejárta már egész Anatóliát, strandolt mind a Fekete-, mind az Égei-, de még a Mediterrán-tengeren is. De még eljárt megnézni a Balkán nevezetességeit is.

Az ok, amiért mégse várták őt tárt karokkal az üdülőhelyek, az a szultáni szervezőgárdában keresendő. A tisztelt személyzet ugyanis úgy gondolta, hogy egy szultán nem utazhat csak úgy minden felé. Biztosítani kell a megfelelő környezetet. A szultán nem tudott sok idegen nyelvet, így a személyzet biztosítani akarta, hogy a kiránduló helyen mindenki tökéletesen beszéljen törökül. Ezen felül ne hiányozzon az olyan alap oszmán felszerelés sem, mint a török bazár vagy a török fürdő. No és természetesen egy helyi háremet is biztosítani kellett. Nem is beszélve a megfelelő kísérő személyzetről és testőrségről.

Ha viszont mindezt számításba vesszük – és biztosak lehetünk benne, hogy a szultáni könyvelők odafigyeltek a költségvetésre – akkor kiderül, hogy ez így roppant drága. Úgyhogy jobb ötlet híján, a Szultáni Utaztatási és Szórakoztatási Turizmus zrt. a mellett döntött, hogy magukkal viszik az oszmán hadsereget is. Az, hogy végül a szultán nyaralásából hódítás lett, az csak adminisztrációs probléma. Legalábbis így lett elkönyvelve.

Mindezzel nem is volt gond. A szultán vígan járta be az anatóliai partokat és városokat, miközben az adminisztrációs részleg újabb és újabb tartományokat jegyzett fel az adófizetők listájára.

Egyszer viszont a szultán kezébe került egy fogoly, kinek neve Brossúra volt. Így ismerte meg a bizánci palota nagyszerű fekvését, és kilátását a Boszporuszra. Csakhogy a szultáni nyaralásért felelős csapat (más néven Hadügy Miniszter) tudta, hogy itt bizony problémák lehetnek. Hiszen a törökök vezérének már sok rokona próbálkozott egy tengerre néző szoba megszerzésén Konstantinápolyban. De eddig csak Mehmet egyik felmenőjének sikerült ezt úgy elérni, hogy a várostól távolabb, egy kisebb erődöt építettet (természetesen tengerre néző szobával) a Boszporusz partjára.

A Szultáni Utaztatási és Szórakoztatási Turizmus zrt. tisztában volt vele, hogy furcsán nézne ki, ha Mehmet szultánt is ide szállásolnák el, távol az éjszakai élettől vidám fővárostól. Így azt a kampányt találták ki, hogy szembe vele építettnek egy másik erődöt. Ennek előnye, a korábbival szembe, hogy pont szembe van vele. És míg a másik erődből csak az üres tengerszoros látszik, ebből az erődből mindjárt egy másik erőd látványában is lehet gyönyörködni. Ráadásul a nap is jobban besüt az ablakokon. És nem utolsó sorban, a szoroson elhaladó genovai hajókat a szultán kedve szerint ágyúzgathatta.

E mellett további programokat is kitaláltak, mint pl. tüzes nyilas lövöldözés a kereskedő hajókra, kínzókamra meglátogatása válogatott eszközökkel, foglyok katapulttal áthajítása a túlpartra vagy akár a fegyveres bevásárló körút a közeli Bizánc nevű shopping centerbe.

A szervező csapatnak tetszett az ötlet. Így, míg felépül az új szórakoztató központ, a szultánt gyorsan lefoglalták pár frissen rabolt háremhölggyel.

Az Oszmán család uralkodója nagyon rajongott az új nyaralóhelyért. Főleg a genovai flotta ágyúzása lelkesítette. De valahogy érezte, hogy mindez mégsem az igazi. Ott az a szép város a közelben, szép nagy bazárral; szép lánccal, amit a Boszporuszon keresztbe ki lehet feszíteni, és akkor már mindjárt könnyebb a hajókat ágyúzni. És még ott vannak a híres földalatti mulatók, és ciszternák. Nem is beszélve arról, hogy egy igazi bizánci császár portré igazán jól nézne ki az edirnei trónteremben.

Így aztán a Szultáni Utaztatási és Szórakoztatási Turizmus zrt. Facebook oldalán mindjárt egy új bejegyzés jelent meg, miszerint őfelsége szállást keres Bizáncban, és a társasutazáshoz keres csapattársakat. Feltételek: fegyver, nyíl, vagy ágyú legyen a csomagban. És persze mindenki hozzon magával még egy turistát. Az utazók pedig részt vehetnek a csata nevű showműsor utáni nagyszabású bevásárlásban. Sőt! Még egy királyi üldözést is kisorsolnak a jelentkezők között.

Bár Konstantinápoly és Edirne között remek út vezet a szárazföldön, a Szultáni Utaztatási és Szórakoztatási Turizmus zrt. úgy érezte, hogy mégsem a megfelelő módszer egy nyaralásra. Inkább hajóval mentek. És bár a Boszporusz szorost a már említett lánccal a bizánciak lezárták, a szultán mégsem alázták meg semmiféle extra gyaloglással. Az éj leple alatt a hajókat (és a szultánt meg a teljes háremet) átcipelték a félszigeten, megkerülve a láncot, hegyet és várost. És egészen a kapuba tették le. De azért közel a tengerhez, mert mégiscsak úgy illő. A szultán mindjárt ki is próbálta, hogy az új nyaralóhelye mennyire felel meg a követelményeknek, és az egyik pasát zsákba tette, és bedobatta az Aranyszarv-öbölbe. A csobbanás után elégedetten bólogatott, majd visszavitette magát a sátorba. Díszes szultáni gályán természetesen.

A Szultáni Utaztatási és Szórakoztatási Turizmus zrt. pedig megkezdte a szállás elfoglalását. Mégpedig szó szerint.

Először a Meghívó nevű faltörő kost, és az Utazási csekk típusú láncos buzogánnyal zörgettek a kapun, hogy kihívják a portást. Vagy bárki mást, akit csak bent találnak. De mivel ez sikertelen volt, rázendítettek egy dél-anatólia népdalra, majd tüzes nyilakkal (és nyulakkal) küldték panaszukat ennek a nemvárt fogadtatásnak. Bizánc viszont már nagyon zsúfolt volt akkoriban is, kevés hellyel, így a bentiek mindent visszadobáltak. Ami még nem égett, azt felgyújtották, mert mégiscsak sötét volt. Sőt! Mivel annyira szűkösen alig fértek el, így egyéb dolgokat is katapultokra raktak, és átlendítették a várfalon. Főleg mindenféle haszontalan sziklákat.

Azt leszámítva, hogy ez látványos volt, a szultán azért kezdett unatkozni. Mégiscsak egy vacak nyolcvanszobás-billiárdasztalos-felfújható-medencés sátorban kellett várakoznia a palota helyett. A Szultáni Utaztatási és Szórakoztatási Turizmus zrt. pedig kezdte érezni, hogy ez hosszú távon mégsem lesz jó. Valamit ki kell találni. Hozott hát egy nagy ágyút. Mégpedig Magyarországról. Igaz, hogy jó nagyot szólt, de annyira pontatlan volt, hogy az égvilágon semmit se találtak el. De még a földvilágon sem. Pláne nem a városban. Mindjárt vissza is küldték volna a boltba, ha valaki nem találja meg azt a hetven oldalas dokumentumot, ami leírja, miért nem vállalnak garanciát. Közte volt az is, hogy az ágyú nem biztos, hogy működik. És persze egy hatalmas figyelmeztető tábla, hogy az ágyút nem szabad három év alatti gyereknek adni, mert az apró darabokat lenyelheti. E mellett nem szabad tábortűz közelében tartani. Viszont 60 fokos mosás után simán vasalható.

A szultán dühbe gurult, hogy ilyen hülyeségre fecsérelik a pénzt, pláne az ő szabadidejét. Már napok teltek el, de még semmi esélye annak, hogy végre a császári palotába bejusson.  Mérgében mindjárt berakott pár pasát a SzUSzT zrt. tagjai közül a legközelebbi katapultba, és áthajlítgatta őket az városfalon. A szultáni költségvetés pedig megvonta tőlük az ingyenes ebédjegyet.

Még ki tudja, meddig tartott volna a város ostroma, és hány pasa tűnik el a falak mögött, vagy az öböl mélyében egy zsákba kötve, ha nem történik egy véletlen esemény. Egyik reggel ugyanis az egyik török katonának öltözött turista, név szerint Ali (az írástudatlanság és a könyvelés egyszerűsítése miatt mindenkit Ali néven jegyeztek le), nem találta a mellékhelyiséget. Mert bizony rossz felé fordult, ahogy az már a turistáknál szokás. Hátha ama másik helyről szebb a kilátás, stb… Csakhogy Ali (a névjegyzék szerint a 84.596.) e miatt valahogy bejutott a várba. Maga se tudja, hogyan, egyszerűen csak ott volt hirtelen. De mivel nem tudta, hogyan jutott be, nem is próbálkozott visszamenni ugyan azon az úton. Inkább, amolyan turista módon, mindjárt elkezdte piszkálni a nagy kapu zárját. Hátha nem valódi, vagy valami hasonló. Mígnem véletlenül ki nem nyílott a nagy kapu.

Volt is nagy csodálkozás a kintiek és a bentiek részéről. De mivel a Szultáni Utaztatási és Szórakoztatási Turizmus zrt. megszokta, hogy a legváratlanabb szituációkra is gyorsan kell reagálni, megfogták gyorsan az alvó szultánt, a díszes hajójával és a háremével együtt, és átvitték a kapun. Be egészen a császári palotába. És mivel maradt még pár fel nem használt zsák, a palota személyzetét mindjárt berakták, majd behajították őket a Boszporuszba. A kor matematikusai ebből máris kikalkulálták, hova is érdemes a szultáni palotát és a háremet felépíteni.

Mire a város felébredt, addigra a szultán már beköltözött, és megkezdte a több száz éves nyaralását. És Mehmet szultán végre hivatalosan is felvehette a Fatih nevet.

Május 29., 10.0 out of 10 based on 5 ratings

---