Ha a hírek igazak (vagyis bármi lehet), akkor hamarosan (pár év) elindulhat egy második légitársaság is Budapest és Isztambul között.
Mióta a Malév bezárt (most fogalmazzunk egyszerűen csak így), azóta Isztambul és Budapest között egyetlen közvetlen repülőjárat maradt: mégpedig a Török Légitársaságé (THY – Türk Hava Yolları).
Ez a furcsa szituáció eddig sokkal érdekesebben alakul, mint ahogy vártuk. Azt gondoltuk, hogy ha a Török Légitársaság nem sűríti a járatait, vagy nem fog nagyobb repülőgépeket küldeni, akkor a jegyek ára drasztikusan emelkedni fog. Hiszen egy gép viszi majd a két repülőnyi utasokat.
Csakhogy pont fordítva történt: A Budapest-Isztambul repülőjegyek árai nagyon olcsóak lettek. Valószínűleg a legtöbb utas csak átszállásra használta a Liszt Ferenc (leánykori nevén Ferihegyi) repülőteret. Ezt a gyanút erősíti meg az is, hogy az utasok leggyakrabban oroszul és kínaiul beszélgettek…
Azaz leginkább azok az emberek tűntek el, akik Budapesten és Isztambulon keresztül jöttek-mentek valahonnan valahová.
Ez az, ami eddig történt.
Mi van most?
Hát izé… őőő… a helyzetet egyre inkább a meglepő szóval lehetne jellemezni. Mert most a Török Légitársaságnál vannak a gondok. Most éppen a dolgozók tüntetnek. Meg valami probléma van a pénzzel is. Meg ilyenek… szóval a dolgok egyáltalán nem néznek ki jól.
De sebaj, mert majd hazamegyünk vonattal!
Apropó! Tud valaki pontosat, hogy Budapest és Isztambul között akkor most elindult már a közvetlen vonaljárat, vagy sem? Mert azt megtaláltam az interneten, hogy tervezik, de semmi többet… Még jó, hogy mindjárt Karaköy-ben tudok venni motoros csónakot. Végső esetben felmegyek a Dunán. 🙂
És a jövő?
Van egy jó hírünk!
A kormány elkezdte kiosztani a repülési jogokat. Vagyis pontosabban csak döntés volt róla, hogy elkezdik kiosztani a repülési jogokat. Magyarul, van esély arra, hogy a WizzAir visszatérjen Isztambulba.
Ez persze nem jelenti azt, hogy már idén nyáron olcsóbban lehetne Isztambulba repülni. Bár a Török Légitársaság is olcsó lett. De még sok minden van, ami nem döntötte el a kérdést:
- Egyáltalán a hír igaz-e
- És ha igaz, akkor tényleg lesz-e belőle valami. Nem fogják-e a politikusok meggondolni magukat? Végül is ők is csak emberek…vagy valami hasonlóak…vagy csak úgy néznek ki, mintha…
- Mindez mennyi időt vesz igénybe? Mert lesz pályáztatás, ellenpályáztatás, meg zsebpénz, meg kavarás és ellenkavarás…
- Ki kapja meg? És aki megkapja, mit csinál vele?
- És aki megkapja, tudja-e használni? Ugyanis ahhoz, hogy Isztambulba egy gép betegye a szárnyát, ahhoz a török államnak is engedélyt kell adnia. A WizzAir pedig éppen nincsen túlságosan jóban velük (meg kellett volna venniük azt a szőnyeget…). De egy másik légitársaság esetében is előfordulhat, hogy a török állam inkább a hazait fogja támogatni, védelmezni. No és persze a politika itt is csak politika, meg lassú meg egyebek…
Összegezve: Bármi, de tényleg bármi megtörténhet.
http://index.hu/gazdasag/magyar/2012/05/24/szetosztjak_a_malev_repulesi_jogait/
Jöhet a második légitársaság Isztambulba,- Még egy repülőjárat Budapest és Isztambul között - majdnem közvetlenül (0.934)
- Utazás Isztambulba, Malév nélkül... (0.782)
- Wizz Air Budapest és Isztambul között újra! (0.734)
- Még egy légitársaság Isztambulba? (0.734)
- Harmadik repülőjárat Budapest és Isztambul között (0.734)
- Kastamonu túra - képes beszámoló (RANDOM - 0.199)
Én az idén nyári jegyeket pont kétszer annyiért vettem meg, mint a tavalyiakat, szerintem nem lett olcsóbb. 🙁 Bár, ha az inflációt is odaszámoljuk, biztosan.
Remélem, hogy igazad lesz! 🙂
A Malévnak voltak nagyon jó akciói, amikor tényleg nagyon olcsón lehetett Isztambulba eljutni.
Meg az is igaz, hogy Budapestről Isztambulba olcsóbb volt, mint Isztambulból Budapestre.
Viszont Isztambulról menni Budapestre a Malév és a THY között alig volt árkülönbség. Most viszont a THY kb 100 lírával olcsóbb Budapestre, mintha Bécsbe mennénk. Az más dolog, hogy Bécsbe más légitársasággal is lehet menni, amivel még olcsóbb lehet.
Szóval a dolog nem egyszerű…
Igen, néztem én is Bécset – drágább, mint Bp, gyakorlatilag egyébként minden légitársasággal. Szerintem rokoni kedvezményt kapunk. 🙂
A malév jegyek kb. ugyannyiba kerültek mint tavaly, legalábbis amit mi néztünk augusztus végére. A THY viszont kb. duplaannyiba, de hát nincs más…
Amúgy érdekes, de március óta nem nagyon emelkedtek a THY árai; mi fejenként 64000-ért vettük meg akkor a retúrjegyet, most pedig 69000 körül van. Sajnos az eurós árat nem jegyeztem meg, igy simán lehet hogy nem is emelkedett az ár, csak az árfolyam változás miatt drágább most.
Persze az is igaz, hogy a THY-nál mintha nem is lennének akciós jegyek, legalábbis én nem láttam.
Én még sose láttam akciós THY jegyet. Helyette mások vannak, mint pl. a Zsuzsi által említett Shop&Miles kártya, amivel pontokat lehet gyűjteni.
Igazándiból nehéz sakkozni a jegyek árakkal, hacsak nem vesszük meg pár évre előre. De ebben a bizonytalan helyzetben ez nem tűnik túl jó megoldásnak. Viszont a várttal ellentétben nem lett drágább a THY, mint tavaly.
http://www.origo.hu/utazas/hirek/20130606-isztambulba-is-repul-augusztustol-a-wizz-air.html
Köszönjük!
Már dolgozom a feldolgozáson. 🙂