Kalandok Isztambulban és Törökországban.
Reptéri transzfer és szállás: Ramazan Timzan, aki magyarul is tud.

Reptéri transzfer és szállás: Ramazan Timzan, aki magyarul is tud: info@timzan.com

Újabb levél érkezett a Magyar Köztársaság Magyarország Isztambuli Főkonzulátusától.

Tisztelt Honfitársaink!

Magyarország külgazdasági célkitűzéseinek megvalósítása a magyar identitással rendelkezők széles körű összefogását, az eddig kiaknázatlan erőforrások felkutatását teszi szükségessé. Ennek jegyében fogalmazódott meg az a törekvés, hogy adatbázisba gyűjtsük azokat a magyar származású, magyar identitással, illetve számottevő magyar kötődéssel rendelkező személyeket, akik Törökországban élnek. Az adatbázis létrehozása után, a hazai társszervekkel is egyeztetve kerülne sor – magas szintű – kapcsolatfelvételre és fogadókészség esetén az együttműködés kereteinek kialakítására.

Jelen levelünkkel a fentiekhez szeretnénk kérni hozzájárulásukat. Nagy segítség lenne számunkra, ha az alábbi táblázatot kitöltenék és erre az email-re válaszolva visszaküldenék a részünkre, támogatva ezzel a Törökországban tartózkodó, magyar identitással rendelkezők adatbázisának építését.

Név

Tartózkodás helye (város)

Fő tevékenység

Vállalat/intézmény

Működési terület (ágazat)

Elérhetőség

E-mail

Telefon

Az adatbázis kialakítási határidejének szűkösségére való tekintettel kérjük, a kitöltött táblázatot legkésőbb 2012.06.13. (szerda) 12.00-ig küldjék vissza részünkre.
Nemzetünk és a Törökországban élő magyar diaszpóra összetartásában, valamint Magyarország külgazdasági célkitűzései elérésében nyújtott segítségüket előre is köszönjük.

Üdvözlettel

 Titkárság

Magyarország Főkonzulátusa
METROCITY A Blok, Kat.6.
Büyükdere Cad. No. 171.
1. Levent – 34330 ISTANBUL
Tel.: +90 212 344 1267
Fax: +90 212 344 1269
E-mail: mission.ist@mfa.gov.hu

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

article clipper Törökországban élő magyar diaszpóra adatbázis
 
Share and Enjoy

  • wp socializer sprite mask 16px Törökországban élő magyar diaszpóra adatbázis

Törökországban élő magyar diaszpóra adatbázis bejegyzéshez 3 hozzászólás

Várjuk a hozzászólásodat is. :)

235
Egyedi
Látoagtó
Powered By Google Analytics
Isztambulról röviden
"Viccesnek szántam, de közben halál komoly :)" Dalma
Támogasd a blogot!

Adja meg e-mail címét, hogy feliratkozzon a blogra és értesítést kapjon az új üzenetekről e-mailben.

Csatlakozás a többi 22 feliratkozókhoz

Kategóriák
Porosabb bejegyzések
Legbaróbb beszólások
    Learn Turkish
    cuma
    “friday”
    Kalandtérkép
    Időjárás most!