Adminisztráció

Sokszor hallani, hogy Törökországban az adminisztráció kész káosz és tiszta horror.

Nos, ez nem igaz, mégha néha tényleg kész káosz. No de hogy horror lenne! Ugyan már!

Kivéve amikor igen…

Törökországi adminisztrációnak lényegében két fő jellemzője van:

  1. Senki nem látja át
  2. Viszont mindenki segíteni akar. 🙂

Mint egyszerű, és egyszer használatos turisták, leginkább csak a vízum terén találkoznak eme már-már folklórnak számító országos tevékenységgel, melyet adminisztrációnak becézünk (ezek a vízum kategóriában tárgyaljuk)

De aki egy kicsit is hosszabb időre is Törökországban szeretne maradni, az komolyan a dolgok mélyébe kerül. És persze neki azt kell pár nap alatt elintézni, amit egy átlagos török 18 év alatt.

Biztos, hogy mindenkinek vannak érdekes, vicces és hasznos történetei a török adminisztrációról. De egy dologban viszont mindegyik megegyezik: nincs igazi tanulság, leszámítva azt, hogy mindenhol mindent másképpen csinálnak. És minden alkalommal!

Úgyhogy tanácsokat nehéz is adni. Majd azért a wikipédiában megpróbáljuk, ahol nemcsak turista látványosságok, hanem a hosszabb távú tartózkodással kapcsolatos dolgokat is összegyűjtjük. 🙂 Szépen-lassan. Viszont annál jobban lehet mesélni. 🙂

De mindenképpen meg kell említeni, hogy a török adminisztráció roppant segítőkész. Ha nincs nálunk valamilyen papír, akkor azt mondják, hogy nem baj! Majd legközelebb! Vagy a sarkon ki lehet nyomtatni (a sarki péknél egyénként személyigazolványt is lehet készíteni, így az se baj, ha otthon marad).

Egyik alkalommal egy olyan papírt kértek, amit biztosan nem lehet megszerezni külföldi állampolgárnak. No de sebaj! Megtanultuk, hogy mindenhol azt kell mondani, hogy nincs ilyen, és nem is lesz. Az ügyintéző nő erre megrántotta a vállát. Hát jó, akkor lássuk a következő pontot. Van-e amolyan papír?

Bár mindebben az igazi rekordot az utcai internet árus vezeti (igen, lehet venni az utcán perecet is meg internetet is. Kinek mi kell éppen.). A kitöltendő formanyomtatvány 8 lap (16 oldal) volt összesen. Ebből mi kitöltöttük az első oldal első három sorát. Majd a legvégére került az aláírás meg a céges pecsét. Hogy a közbenső 14 oldal mi volt, azt senki se tudja. De valószínűleg senkit se érdekel.
Az eladó az így kitöltött „kész” lapokat pedig archiválta: berakta egy Migrosos (Tescos) zacskóba, majd ráírta a dátumot. Egy napi termés egy zacskó. Egy heti pedig egy még nagyobb zacskó. Az egy havi pedig abban a karton dobozban lakott, amelyikből a zsebkendőt és az esernyőt árulta. Tehát megvolt a rendszer! Amikor pár nap múlva szükség is volt a szerződés eredeti példányára, meg is találta!

De azért ne gondoljuk, hogy minden bürokratikus dolog zacskókban megy! Elsősorban az önkormányzati rendszerek roppant modernek. Ott van pl. a víz (İSKİ). Eleve úgy indul, hogy aki kijön leolvasni az órát, az mindjárt ki is nyomtatja a számlát. Mégpedig egy eléggé részleteset. Így amikor este hazaérünk, akkor az aktuális állapotot látjuk, nem pedig egy fél hónappal korábbit. Ugyan ez van a gáz és a villanynál is.

Majd amikor be kell menni a központjukba, akkor mindjárt van a kapuban egy eligazító ember. Ő ad felvilágosítást, hogy melyik gombot kell megnyomni a sorszámhoz, melyik papírt kell kitölteni, és mit kell lefénymásolni. Mellette van a fénymásoló, ami természetesen ingyenes, és nagyon gyors. Mire kitöltjük a papírokat, már sorra is kerültünk. Hiszen rengeteg ablak van, és mindenki nagyon gyorsan dolgozik.

Egyébként ilyen helyeken nincs illeték bélyeg. Az adminisztrációs díj mindig beépül a számlába. Így magán emberként elég ha csak a személyi van nálunk, és tudunk pár adatot a lakásról (pl. a vízóra számát, és állását).

Cég esetén azért több mindent kell vinni, de azt hiszem, ez már országokban sem különbözik.

Viszont Isztambulban különleges extra, hogy a város nagy. Akkor pedig az adminisztrációs központok is jól szét vannak szórva. Úgyhogy továbbra is érdemes vizet és szendvicset vinni magunkkal. Mert bár az ügyintézés roppant gyors, mi utána jó sokat fogunk utazni, mire minden helyre elmegyünk!

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (7 votes cast)
Adminisztráció, 10.0 out of 10 based on 7 ratings
 

7 Replies to “Adminisztráció

  1. Le a kalappal! 🙂

    Arról esetleg nincs valakinek infója, hogy mobil internet szerződést rövid időre (2 hónap) lehet-e kötni? Ha igen, melyik céggel?

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    1. Ez bizony egy nagyon jó kérdés!
      Elvileg semmi akadálya.
      Annyit tudok, hogy a Vodafonnak van egy üzlete, ami kifejezetten a turistáknak szól. Kadıköy kikötőnél van. Még nem voltam ott, de már többször is hivatkoztak rá.
      Más dolog, hogy a Vodafonnak elég béna az internete…

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (1 vote cast)
    2. Van az Aveanak is 3G-je és a Turkcellnek is, sztem az utóbbi jobb.
      http://www.avea.com.tr/tr/sta/3G/net/net_fsiz.shtml?pagemenu=cepten.faturasiz
      http://www.turkcell.com.tr/bireysel/Sayfalar/internet/cepteninternet/genel.aspx#pre-paid
      Csak egy egyszerű Turkcell irodába kell bemenni, ahol lehet venni előfizetést és kész.

      Mi a számláinkat interneten fizetjük, én még óraleolvasót soha nem láttam nálunk. Mert itt tényleg sokkal fejlettebb az internetkultúra, mint otthon. Az e-devlet (vagyis e-állam) kódjaival az ember szinte minden nyomtatványt stb. le tud tölteni neten, látja milyen ügyei vannak az adóhivatallal, ha van bírósággal stb. és a cégek az összes adót be tudják így fizetni.
      A Superonline fiber optic internet pedig egy hónapja érkezett meg a házhoz, egy telefon után másnap jöttek a megbeszélt időben, szuperul bekötöttek mindent, szerződés rögtön otthon és még ki is takarították a lépcsőházat a fúrás-faragás után…. este már működött is. Ez az 5 csillagos szolgáltatás 🙂

      VA:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (1 vote cast)
        1. Igen, a faturasiz a feltöltős változat. Tulajdonképpen van egy feltöltős kártyád és ahhoz veszel egy sms küldésével internet csomagot. Ugyanúgy sms-sel lehet lemondani. Az sms ingyenes.

          VA:F [1.9.22_1171]
          Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .