Itt van a nyár, süt a nap, rotyog az aszfalt. No akkor forgassuk meg egy kicsit!
Isztambul hatalmas. Annyi út van benne, hogy azt már senki se tudja. Ennyi aszfaltot pedig forgatni kell, hogy oda ne égjen a sok napsütésben. Ezért nem is olyan meglepő, hogy egy ekkora városban folyamatosan zajlanak a felújítások. Sokkal inkább az a meglepő, ha A pontból úgy jutunk el B pontba, hogy nem kell közben kerülni egy nagyot, mert valahol éppen átépítik a fél várost.
De hogyan lehet akkor kerülni, ha a két Boszporusz híd közül az egyiknek jött el a felújítási ideje? Sokak szerint a török miniszterelnök ezért is sürgeti a harmadik hidat.
Mások szerint viszont a hídépítés egy nagyon jó politikai kampány (hidat építünk a Boszporusz felett, mely majd összeköti Európát és Ázsiát). Csakhogy nem lehet állandóan hidakat építeni, mert megtelik fele a szoros. Így aztán muszáj lesz egy új csatornát ásni (Boszporusz II program), ahova majd lehet megint hidakat ígérni és építeni.
De mindez még messze van. Egyenlőre „csak” két híd köti össze Európát Ázsiával. A tengeralatti metró sincs még készen. Sőt! Még azt se tudni, mikor sikerül befejezni, mert a parton egyre több és több ókori lelet kerül elő. Állítólag megtalálták az első török foci rajongót is. De még nem derült ki, melyik csapatnak szurkolt…
Tehát nincs harmadik, negyedik, ötödik híd. Nincs második, harmadik Boszporusz. És nincs metró sem, ami alatta átsuhanhatna. Van helyette két híd, amelyik kezd meglehetősen öreg lenni. Ezért úgy döntött a vezetés, hogy míg szünetelnek az iskolák és a romantikus TV-sorozatok, addig gyorsan felújítják a második hidat, A Fatih Sultan Mehmed hidat.
Elvileg a híd nincs teljesen lezárva, csak 1-1 sáv. Mégis, az eredmény egész Isztambulra hatással van.
Ugyanis a két Boszporusz híd igencsak kevés egy 15-20 milliós városnak. Alapban hatalmas dugók vannak. Na de most aztán! Isztambulnak alig van olyan része, ahol ne lehetne megérezni, vagy ne érne el odáig a kocsisor. Így most különösen sokáig tart eljutni egyik helyről a másikra.
A legnehezebben járható szakasz pedig az, amelyik átmegy a Boszporuszon. És nemcsak a két (vagy most inkább másfél) híd, hanem a komp is. Persze a sorbanálló autók jól lefoglalják az utakat, így további dugókat okoznak.
Íme egy lista azokról a helyekről, amelyeket érdemes autóval (és busszal) elkerülni:
- Boszporusz-híd
- Fatih Szultán Mehmed-híd
- Beşiktaş
- Mecidiyeköy
- Harem
- Sirkeci (Eminönü)
A turistáknak pedig erősen ajánlott, hogy ezen a nyáron ne menjenek át a Boszporusz hidakon, mert akár az egész napjuk rámehet erre!
Felújítják a második Boszporusz hidat,- Közlekedés Istanbulban (1.000)
- Ramadán - a Cukor ünnep (1.000)
- Isztambuli villamos (1.000)
- Isztambul turistainfo - tájékozódás (1.000)
- Isztambul turistainfo - közlekedés (1.000)
- Isztambul közlekedés 8 - helyet kérek (RANDOM - 0.681)