Kalandok Isztambulban és Törökországban.

Egy minden eddiginél nagyobb kalandba vágtunk bele!

Egy olyanba, ami nagyobb kaland, mint a házasság!

Egy olyanba, ami nagyobb kaland, mint végigenni Isztambul kebab-készletét:

Elkezdjük a török állampolgárság megszerzését célzó projektet! 🙂

Akinek van olyan ismerőse, aki megküzdött a magyar állampolgárság megszerzésével, az tudja, hogy vannak nehezebb dolgok is, mint Nobel-díjat szerezni, vagy eljutni a Marsra. Mi azért reméljük, hogy a török állampolgárság megszerzése azért könnyebb lesz. Reméljük.

Miért is jó, ha valaki török állampolgár?

  • Az ember a török rendszer része lehet (nyugdíj, adó, stb…).
  • Könnyebb munkát szerezni.
  • Könnyebb céget alapítani.
  • Könnyebb vásárolni. Arról nem is beszélve, hogy a bazárban majd fel lehet mutatni a török személyit, igazolva, hogy nem vagyunk turisták, így kérhetjük a kedvezőbb árakat (mire majd az eladó hátravisz a rejtett szobába, és megkérdezi, hogy hány darab személyit nyomtasson).
  • Nem kell vízum. És nem csak Törökországba, hanem más olyan országokba is, ahova magyar állampolgárként kellene. Pl. Szerbia.
  • Lesz végre megint kék útlevelem! 🙂

Mi kell hozzá?

  • Itt kell lenni, lakni, élni Törökországban.
  • Házasság esetén 3 év, nem házas esetén 5 év után lehet kérni. Ehhez folyamatos tartózkodás szükséges (egyenlőre nem tudni, maximum milyen hosszú időre lehet megszakítani. Magyarországon évente összesen max 90 napot lehet külföldön tartózkodnia annak, aki állampolgárságot szeretne kérni).
  • Majd pedig össze kell szedni a papírokat, és bemenni a Nüfüs ve Vatandaşlık Müdürlüğü-be. Ilyen két helyen van: Ankara és Isztambul (cím és elérhetőség a végén).
  • A papírok mellett pedig lesz még egy beszélgetés, hogy az illető eléggé török lett-e.

Oké, itt még vannak dolgok, amik homályosak. Menet közben lesz még pontosítás, a végeredmény pedig összegezve, átláthatóan bekerül az Isztambul Wikipédiába.

Én az egyszerűsítettet, a házastárs változatot fogom követni. Általában ez a gyakoribb. De aki házasság nélkül szeretne török állampolgár lenni, az eljárás annak se különbözik sokban.

Ezen az oldalon megtaláljuk, hogy milyen papírok is szükségesek. Házasság esetén az alábbiak:

  1. Form dilekçe (VAT-6) ,
  2. Türk vatandaşı eşine ait tam açıklamalı nüfus kayıt örneği.(Nüfus müdürlüğünden),
  3. Hangi devlet vatandaşı olduğunu gösterirpasaportveya benzeri belge, vatansız ise buna ilişkin usulüne göre onaylanmış belgenin NOTER TASDİKLİ TERCÜMESİ,
  4. Tescile esas olacak şekilde tüm kimlik bilgilerini gösteren usulüne göre onaylanmış belgenin NOTER TASDİKLİ TERCÜMESİ (APOSTİL TASDİKİ YAPILMIŞ),
  5. Türkiye ‘de evlenenlerden Uluslar arası Evlenme cüzdan fotokopisi Yurt dışında evlenenlerden Ülkesi makamlarından almış olduğu apostil onanlı Türkçe tercümeli belge,
  6. İkamet tezkeresinin işlem gören her sayfasının NOTER TASDİKLİ fotokopisi,
  7. Herhangi bir suç nedeniyle hakkında kesinleşmiş mahkeme kararı bulunuyorsa onaylı bir örneği,
  8. Başvuru sahibinin doğum tarihinin ay ve günü bulunmuyorsa, bu durumu ispata yarayacak ülkesi yetkili makamlarından alınmış ve usulüne göre onaylanmış belgenin NOTER TASDİKLİ TERCÜMESİ veya 5490 sayılı Nüfus Hizmetleri Kanununun 39 ncu maddesi gereğince Temmuz ayının birinci günü olarak tamamlanmasını kabul ettiğine dair imzalı beyanı,
  9. Türk Vatandaşı eşine ait Nüfus Cüzdanının (T.C.Kimliği) fotokopisi (Ön ve Arkası yüzü okunaklı biçimde olacak),
  10. Hizmet Bedelinin Maliye veznesine yatırıldığını gösterir makbuz,
  11. Eşlerin daha önceki evliliklerinden yada evlilik dışı birlikteliklerinden dünyaya gelen 18 yaşından küçük çocukları için; Bakanlık Makamının 12.06.2009 tarih ve 99552 sayılı 5901 Sayılı Türk Vatandaşlığı Kanuna Göre Açıklamanın 2.5.1. maddesinde istenen belgeler,

Mindez magyarul:

  1. VAT-6-os nyomtatvány (letöltés innen)
  2. A török állampolgár (a férj vagy a feleség, nem pedig anyós-após-stb…) a nüfus kayıt örneği (születési anyakönyvi kivonat). Ezt a Nüfus müdürlüğün-ből tudja kikérni.
  3. A nem török házastárs útlevele, vagy ahhoz hasonló személyét igazoló lap. Azért érdemes az útlevelet, mert az nemzetközi, nem kell apostille.
    Ezt le kell fordíttatni hivatalos fordítóval. Közjegyzőzni is kell (Noter)
  4. A nem török féltől egy olyan papír, amiben az adatai vannak (Anyja neve, Apja neve, stb… amelyek a török személyin vannak). Apostille, fordítás, hitelesítés.
    Mi ehhez a születési anyakönyvi kivonatot kértük. Reméljük, jó lesz!
  5. A házassági papírok másolata. Ha nem Törökországban házasodott, akkor megint apostille, fordítás, hitelesítés. Bár a szöveg csak a fordítást írja, a tapasztalatok alapján erősen ajánlott mind az apostille, mint a hitelesítés a Noter-ben!
  6. İkamet tezkeresi. Ez az a kicsi kék könyv, amiben a tartózkodási engedély van. Minden oldalát a Noter-ben le kell fénymásolni.
  7. Ha az illető bűncselekményt követett el, akkor annak a jogerős bírósági döntése.
  8. Abban az esetben, ha a nem török fél olyan országból származik, ahol nem igazán vannak papírok, akkor akkor aláírással (Noter) igazolhatja, hogy elfogad egy találomra kijelölt születési dátumot. Nem az évet, csak a napot.
  9. A török fél személyijének (Nüfus Cüzdanının (T.C.Kimliği)) fénymásolata. Elő és hátoldal.
  10. Az adminisztrációs díj befizetését igazoló papír
  11. Abban az esetben, ha valamelyik félnek van 18. évét be nem töltött gyereke korábbi házasságból, vagy házasságon kívülről, akkor a fenti sok számú törvény másik sok számú cikke alapján kikért dokumentum. Értelemszerűen a mostani házasságban született gyerekek nem számítanak ide.

Ha mindezt végignézzük, nem tűnik olyan vészesnek. Egy kivételével mindet be tudjuk szeretni Törökországban (lényegében beugrunk a Noter-be egyet fénymásolni, meg pecsételgetni). Csak az anyakönyvi kivonat szükséges. Ezt pedig a magyar konzulátuson keresztül intézhetjük.

Az Isztambuli Konzulátus (teljes nevén Magyarország (szigorúan köztársaságmentes) Főkonzulátusa, Isztambul) oldalán (nagy nehezen) megtaláljuk a letölthető nyomtatványokat. Itt van köztük az anyakönyvi kivonat kérelme is.

Megjegyzem, hogy egy érdekes pontot sikerült felfedezni ebben a nyomtatványban: “1895. október 1-je előtti születés esetén a vallás megnevezése”
A Facebookon már viccelődtünk egy sort, hogy biztosan arra kíváncsiak, hogy aki 117 éve él, vajon miben hisz. A kérdés lehet az is, hogy milyen természetfeletti erőnek köszönheti a hosszú életét. De az is, hogy aki látta a teljes XX. század összes rendszerét felépülni majd elbukni, az vajon miben tud még hinni…

Ezt kitöltve, és egy adag pénzzel, már csak be kellett menni a konzulátushoz. A teljes procedúra ára 72 euro. Ebből 7 a lap, 25 a konzuli költség (posta, stb…) és 40 az apostille.

Azt mondták, hogy szerencsés esetben 1 hónap, de lehet, hogy kicsit több lesz, mire megérkeznek a papírok.

Címek és elérhetőségek:

Isztambul:
İlk Müracaat Yeri: İSTANBUL İL NÜFUS VE VATANDAŞLIK MÜDÜRLÜĞÜ
İsim: Mehmet GÜNGÖR
Unvan: İl Nüfus ve Vatandaşlık Müdürü
Adres: Binbirdirek Mahallesi Dizdariye Medresesi Sokak
Tel: 0212 518 20 80-81
Faks: 0212 518 20 82
E-Posta: istanbul@nvi.gov.tr

İkinci Müracaat Yeri: İSTANBUL VALİLİĞİ
İsim: Levent GÜNÇAL
Ünvan: Vali Yardımcısı
Adres: Ankara Caddesi 34410No:10Çemberlitaş Fatih/İstanbulCağaloğluFatih /İSTANBUL
Tel: 0212 455 59 00
Faks: 0212 512 20 86
E-Posta: bimer@istanbul.gov.tr

 

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (4 votes cast)
Állampolgárosodunk - 1. rész, 10.0 out of 10 based on 4 ratings
 

22 hozzászólás a(z) Állampolgárosodunk – 1. rész bejegyzéshez

  • Szinte kedvet kaptam! 🙂

    Látom, hogy rugózol ezen a köztársaság dolgon, pedig nem olyan bonyolult: szétvált a megnevezés(Magyarország) és az államforma (köztársaság) megjelölése. Tehát ma is köztársaság van, amit Magyarországnak hívunk. Szerintem eddig sem mondtad a halárusnak, ha kérdezte, hogy a Magyar Köztársaságból jöttél…:) Vagy igen? 🙂
    Az apostille kifejthető lenne….

    Szerintem jó arra rákérdezni, hogy mi is volt a múltban! 🙂
    de pl nálunk a személyit úgy adják, hogy pl. 2046-ig érvényes az apámé. Most 83 éves. Gondolom már izgul, hogy mennyi lesz majd akkor a csere illetéke.

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    • Csak egy jó házasság, meg 3 év várakozás, és már te is belevághatsz! 🙂

      Lehet, hogy a köztársaságos dolgot tényleg így magyarázzák, és tényleg ez az oka. Innen nézve nekem más jelentés ugrik be (ehhez még sok minden hozzájön).
      Persze én ilyen messziről nem követem az otthoni eseményeket. Így még azt is el tudom képzelni, hogy a válság közepén tényleg sikerül egy olyan növekedést produkálni, hogy tényleg ráérnek arra szórni a pénzt, hogy minden át kelljen nevezni.
      Most, hogy voltam a konzulátuson, még a zsebkendőt is újra kell nyomtatni, hogy a rendes név szerepeljen rajta. Mondjuk itt leginkább megoldották egy áthúzással, majd kézzel fölé van írva az új neve. 🙂

      Egyébként itt pont fordítva megy. Mindenen rajta van a T.C. (Türk Cumhurriyet, azaz Török Köztársaság). És bár a zöldséges nem így hívja, de a TV, meg a többi média szereti ezen a néven jelölni. És tényleg mindenen ez van rajta.

      Apukádnak szurkolunk! 🙂

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
      • mondjuk a diplomáciában elvárható, hogy a hivatalos megnevezést használják, de pl a pénzt(papír, érme) fokozatosan cserélik, ezért pl az idei évszámos az ritkaság lesz, mire az Árpi felnő jó ára lesz (defláció:) ).

        Hát igen, meg is érdemli, köszi! DE ahogy látom, nem lesz olcsóbb, én most cserélem, 1500-ért szinte ingyen van, igaz, régen tényleg ingyen volt. Vagy csak én emlékszem így???

        A Rumli vízumát majd meg kell újítani, de van ötletem, hogyan csináljuk! 🙂

        VA:F [1.9.22_1171]
        Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
        • Bezzeg itt a reptéren még mindig Ferihegyet írnak, pedig mikor volt már az…

          A pénzt majd jól elrakjuk, hátha. 😉 Egyszer találtam itt egy régi papír tízest! 🙂 Néha gondolkozom, hogy talán itt többet érnek az ilyen dolgok. 🙂
          http://isztambul.info/blog/2010/12/23/talaltunk-egy-tizest/

          Rumli kulturális vízummal van. Az nem jár le egy ideg.
          Viszont nemsokára befejezi Isztambult, és akkor új kalandok felé veheti az útját. 🙂

          VN:F [1.9.22_1171]
          Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  • Óóóó,ha tudnád,hogy mióta készültem már erre rákérdezni!

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  • Sziasztok
    Tudom, hogy állampolgárságról szól a téma, de esetleg valaki tudna valamilyen információt adni arról, hogy ha törökországba szereznék fél éves vízumot, ahhoz minek kell benne lennie a meghívólevélben? Nehéz megszerezni?
    Köszönöm
    Lili 🙂

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    • Szia!

      Szerintem erről a követséget kérdezd meg (magyart vagy a törököt, de inkább mindkettőt). Mi itt tudnánk pár tippet adni, de nem biztos, hogy az segít majd.

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (1 vote cast)
  • Az Isztambul Wikipédián megjelent az Apostille magyarázata:
    http://isztambul.info/wiki/apostille/

    VN:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  • Update a 2015-ös állapotokhoz: mi most fogtunk bele és most valamivel egyszerűbb, értsd kevesebb papír kell.
    Csak a születési akvi kivonat kellett tőlem Apostille-lal, de fordíttatni Izmirben fordíttattuk, nem otthon. A tartózkodásinál, mivel kártya formátum már, elég a sima fénymásolat, nem kell noter hozzá, ugyanúgy útlevél fordíttatva noterrel hitelesíttetve, de nem kellett az otthoni házassági akvi kivonat. Előtte 3x kérdeztük meg illetékes elvtársnőt, azt hittem majd a hivatalban benyögik, hogy de mégis kell és csodák csodája nem kellett 🙂
    És csak 2 fotót kértek mindkettőnktől:)

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    • Óóóóó! Mennyi jó hír!
      Köszönjük az infókat!
      És reméljük hamarosan te is nagykorú leszel! 🙂

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
      • Hát azt mondták kb. 1 év, úgyhogy okulva a Te példádból már júniusban 2 éves tartózkodásit kértünk. Pénteken adtuk be és ma hívtak h holnap mehetünk interjúra, de aztán hívtak hogy mégse, mert még kellenek nekik papírok Antalyából, ahol szintén volt évekkel ezelőtt tartózkodásim, meg még egy helyen, így azokat megnézik gondolom, de holnap jön az idegenrendészet a lakásunkra kérdezősködni, gondolom a szokásos rutin, amit a tartózkodásinál is csinálnak, 2-3 kérdés az ajtóban és pá.

        VA:F [1.9.22_1171]
        Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
        • De azért szerintem ne pálinkával várjad őket az ajtóban… 😉

          VN:F [1.9.22_1171]
          Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
          • Hát nem, de persze fölébresztették a gyereket, pont akkor kellett jönniük, úgyhogy nem volt másra időm, mint a gyereket nyugtatgatni, sokat nem is kérdeztek. Persze inni se kaptak semmit 🙂 Jöttek volna akkor, amikor a gyerek nem alszik 🙂

            VA:F [1.9.22_1171]
            Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
            • Hát ez az! Ők miért nem kértek időpontot az online időpontkérő oldaladon? 🙂

              VN:F [1.9.22_1171]
              Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
              • Azt elfelejtettem, hogy miután eljöttek a rendőrök “családlátogatásra” el kellett menni az izmiri CSI rendőrségre (olay yeri inceleme) ujjlenyomatot adni és csináltak egy fotót is, amilyet a bűnözőkrúl szoktak, háttérben a centi, hogy milyen magas vagy. De rólam csak előlről, míg a bűnözőkről oldalról is. Talán nem gondolják, hogy mi is azok vagyunk…. Nem tudom egyébként, hogy a normál török állampolgárnak, ha nem volt semmilyen büntetőügye vagy nincs útlevele szerepel-e az ujjlenyomata a rendszerben. Nem hiszem…

                VA:F [1.9.22_1171]
                Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
              • Szerintem az ujjlenyomat más miatt kell. Mondjuk ha egy külföldi bűnöző akarná magát meghúzni az országban, akkor legalább akkor megtalálják, mielőtt állampolgár lenne. Elég csak 1849-et megnézni, amikor mennyi magyar “bűnöző” menekült az osztrák hatóság elől Anatóliába. 🙂

                VN:F [1.9.22_1171]
                Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
              • Nos, február elején megvolt az interjú, kb. 2 perc alatt… Hol és hogyan ismerkedtünk meg, ott melyik külföldi cégnek dolgoztam, akarok-e dolgozni majd, ha Berkay megnő kicsit. Ennyi. A férjem is kb. ennyit töltött bent és az utánunk következő pár férfitagja is, a többit nem vártuk meg, mi voltunk az első, mivel a baba is jött velünk.
                Azt mondták 2-3 hónap múlva meg is kapom az állampolgárságot.
                Az ujjlenyomat, most már tudom, azért kellett, mert lecserélik a személyiket chipesre és abban tárolni fogják mindenki ujjlenyomatát, vagyis nem csak a külföldiekét.

                VA:F [1.9.22_1171]
                Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
              • Hajrá hajrá, sok sikert! 🙂

                VN:F [1.9.22_1171]
                Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  • Éés! Május 31-én hívtak, hogy megkaptam az állampolgárságot! 5 hónapig tartott. Még a régi személyi kaptam.

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Hozzászólás a(z) Zoltán bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..


77
Egyedi
Látoagtó
Powered By Google Analytics
Isztambul reptéri transzfer
Isztambul reptéri transzfer - A magyarok transzfere Isztambulban

Isztambul reptéri transzfer A magyarok transzfere Isztambulban

Támogasd a blogot!
Süti + GDPR, személyi jogok meg ilyenek

A Web-oldal sütiket tartalmaz (meg néha mi is sütögetünk, de az másik téma). Ebbe belekerülnek ilyenek, mint IP-címek. Amennyiben valakinek van ideje, ezekkel az IP-címekkel lehet vagánykodni. Pl. meg lehet tudni, ki honnan, mikor olvasta a blogot, miket írt, hány pontot adott, meg ilyeneket. Ezen kívül a Google is nyomon követ. Ez pedig olyasmit jelenet, hogy ha elolvasod ezt az oldalt, meg másik oldalt is, akkor ezt össze fogja kötni, és mindenféle következtetéseket von le. Majd olyan statisztikákat lehet lekérni, hogy ezt az oldalt inkább olyanok olvassák, akik homokvárat szeretnek építeni, vagy akik inkább főzőcskézni szeretnének.

Én ezzel nem fogok foglalkozni, mert nagyon nincs rá időm. Amennyiben viszont téged zavar, ajánlom a TOR Browser használatát, vagy valami anonim szűrőt.

Továbbá, ha úgy érzed, hogy a rendszer valamelyik személyes (vagy személyesnek érzett) adatodat tárolja (legyen akár az IP címed), és ezt szeretnéd törölni, akkor szóljál. És közös erővel megtesszük. 🙂

Ha bármi más GDPR, vagy személyi jogi problémád van az oldallal kapcsolatba, jelezd bátran, és valamit kitalálunk rá! 🙂

A pontos idő Törökországban
Isztambulról röviden
"Viccesnek szántam, de közben halál komoly :)" Dalma
Támogasd a blogot!
Kategóriák
Porosabb bejegyzések
Legbaróbb beszólások
Learn Turkish
yetmiş
“70”
Kalandtérkép
Isztambul időjárása
Isztambuli szelek
Drone röppenések