Kalandok Isztambulban és Törökországban.

Isztambul hatalmas.

Csak néhány érdekes adat a greatistanbul.com adatai alapján (ahol a lakosság kiábrándítóan csak 13.624.240….):

Terület: 5.196 km²
Az utak hossza pedig 25.000 km. Ezen próbál elférni 2.293 rendőrautó, 17.395 taxi és 3.838 busz. Viszont a 2.058 halászcsónak nem is próbálkozik az utakkal.

De még ez a jó kis oldal se tudja megmondani, pontosan hány utca is van Isztambulban.

Pedig képzeljük el, hogy ezeket mind el is kellett nevezni! Lehetőleg úgy, hogy ne ismételjék egymást. Lehetőleg persze…

Majd pedig ember legyen a talpán, akik ezt meg is tudják jegyezni!

Régóta nyílt titok, hogy a taxisofőrök másik galaxisból érkeztek (ahol sem utcatáblák, sem szembeforgalom nem volt), de még tőlük se várhatjuk el, hogy minden utcát ismerjenek. Sőt! Isztambul méreteiben nemhogy mindet, de még az 1%-t is művészet megtanulni.

Persze feltalálták már a GPS-t. De ki tudja azt nézni, amikor éppen jobbról előz? Bár kíváncsi lennék egy törököknek készült hagos GPS-re, ahol a búgó női hang (természetesen szőke búgó női hang) nyugodtan magyarázza a 170-en menő sofőrnek: “itt fordulj be tesó jobbra, szembe az egyirányú utcával, majd a végén a második jobbránál fordulj balra. De tesó! Ne menj el a lámpáig. Jah, és itt a sarkon most akciós a sajt. Ha négyet veszel, kapsz mellé ajándék zoknit, az X bank kártyájával pedig 26-havi részletfizetést kérhetsz. Kérlek tesó, vedd lejjebb a sebességet 130 alá. Addig én eléneklem neked a düm-tek-tek dalt.

Egyébként is teljesen felesleges. Az utcanév a törököknél egy olyasmi, amit egyszer valaki behozott az országba, de nem tudta eladni, így kirakta hát minden sarokra. A törököket ez teljesen hidegen hagyja. Egyébként is, mindegy mi az utca neve, majd ők elnevezik maguk. Lásd a Virágárus városrészt!

A legtöbb ember nem használja az utcaneveket. Jó esetben azt tudja, hol lakik. Meg hol dolgozik. Bár mikor Ankarában jártunk, senkit se találtunk, aki tudta volna annak az utcának a nevét, melyben 20 éve dolgozik. Nem is beszélve az irányító számról! A mi számunk minden hivatalos forrásban más, míg az önkormányzat szerint ilyen IRSZ egyszerűen nem létezik…  Szerencsére a postást nem zavarja ez a probléma, a levelek megérkeznek mindig.

Viszont, akkor kérdezhetnénk, hogyan is jutnak el a törökök egyik pontról a másikra?

Leginkább a városrészek alapján. Vannak a kerületek (ilçe). Ilyenek mint Beşiktaş, Kadıköy, Fatih. Majd pedig azon belül a városrészek, Mahalle-k. Ilyen a Sultanahmed, Sirkeci, Eminönü (régen ez is kerület volt). Na odáig kell eltalálni.

Utána már jönnek a tájékozódási pontok, mint dzsámi. Az utcanév helyett leggyakrabban az útvonalleírást használják a törökök. Pl. dzsámi után jobbra.

Persze ehhez az kell, hogy mindenki által ismert, és időben állandó tájékozódási pontokat válasszunk ki. A dzsámi ebből a szembontól jó. A sárga ház már nem. Viszont jó tudni, hogy Törökországban ezek a tájékozódási pontok merőben mások lehetnek, mint amire mi számítunk. Ilyen ismertetőjel lehet a már fent említett virágárus. Vagy a bácsi aki minden nap kint ül a padon. Bár gyakrabban az olyanok, mint pl. a bank, de azért jó ha minden furcsaságra felkészülünk. 🙂

Szerencsére azért a hotelekben tudják, hogyan is működik Isztambul közlekedése. Így ők gyakran olyan névjegykártyát adnak, aminek a hátulján az útvonal is megtalálható. Így elég azt megmutatni a taxisofőrnek, majd pedig jól bekötni magunkat, és már indulhatunk is a városnézésre. A sofőr egyébként a legritkább esetben fog a főutakon haladni. Főleg ha dugó van. Így Isztambul eldugott részeit is megnézhetjük.

Erről jut eszembe, gondolkodom, hogy kellene indítani egy speciális túrát Apuka vezetésével. Ő ugyanis Isztambul ipartelepének zegzugos, és látványos kisutcáit tudná megmutatni. Csak azzal, hogy az éppen aktuális rövidebb úton átmegy rajta.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (5 votes cast)
Utcanév?, 10.0 out of 10 based on 5 ratings
 

14 hozzászólás a(z) Utcanév? bejegyzéshez

  • 3 hete,İzmirben egy érdekes dolgot tapasztaltam a témával kapcsolatban. Bár İzmir jóval kisebb mint İstanbul (csak 3,6 Mó:) ),mégis,rengeteg utcát számoznak,mint New Yorkban! 🙂

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    • Ha Izmirli erre jár, megkérdezzük az okát. 🙂
      Valószínűleg túl gyorsan nő a város, minthogy ki tudjanak találni elég számot.

      Isztambulban az emberek szeretik az utcát magukról, vagy feleségükről (vagy bármi másról, csak ne a feleségről) elnevezni.
      A kedvenc utcanevem: új ötlet utca (Kadıköy)

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    • Ettől tudok itt Ankarában is megőrülni! Az utcanevek szerintem 99%-a egy szám. Némi logika még akad bennük, az azonos mahalle-ban levők egy számcsoportból valók…..többnyire…..de ha az építkezés miatt új utca keletkezik, annak a száma már kilóg a logikából. Aztán vannak (nagyon)főutak, aminek már neve is van, de nem egyszer a szórólapokon még a leánykori neve szerepel az utcának (általában egy vagy kétjegyű szám).
      A másik borzalom pedig, hogy az utcanév (szám) táblák elvétve vannak csak kitéve, így ismeretlen helyen bolyongva nem egyszerű dolog megtalálni egy utcát. A házszámokról nem is beszélve, jó ha egy 2-300m hosszú utcában 1-2 házszámot találni. Aztán lehet számolgatni, hogy melyiket is keresem.
      Azon csodálkozom sokszor, hogy a “pide futár” még meleg pidével idetalál, ha telefonon rendelek. Bár lehet, hogy csak elterjedt már a környéken, hogy ha valaki magyarosan töri a törököt, akkor hova kell vinni a pidét 🙂

      VA:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
      • Nálunk a házszám csak úgy, mókából van. Igaz, majdnem minden házon megtalálható. Sok esetben a régi, meg a még régebbi is, így néha 3 teljesen különböző szám is van a kapu mellett.
        Viszont a pide-víz-mcdonnalds-hentes-zsömle-szájrúzs-stb… futár mind azt kérdezi, mi az apartman neve. Úgyhogy a házszámot csak én használom az egész magalléban. 😀

        VN:F [1.9.22_1171]
        Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
      • Na ugye! Nem hazudok én!:) A fővárosban is így van!:)

        VA:F [1.9.22_1171]
        Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  • Hát nem tudom… A számozott utcákkal legelőször pont Kemeraltı kerületben találkoztam,ami pedig a város legrégebbi része.
    No majd Izmirli… 🙂

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  • Nekünk Bursában volt térképes/utcás élményünk, konkrétan este fél kilenckor egy tök ismeretlen helyen egy utcanévvel a kezedbe ahol a szálloda van/volt és senki rá sem akar nézni a térképre. Az volt a mák, hogy addig erőltettem mire a kényszer segítő kiszúrta hogy a hotel mellett egy dzsámi van, és azt kérdezte meg az anyjától hogy tudja-e hol van az a dzsámi. No igen. Egy utcával feljebb mint ahol álltunk…….. Sosem fogom elfelejteni ezt a szerencsét. Idén már felvértezve megyünk:DD Bár a térkép mérete még mindig A3, de megnézem a közeli dzsámi nevét:DDDDD

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (1 vote cast)
  • Bocsi az előzőért, a szokásos “a billentyűzet nyomta az entert máshova”.

    A mai állás, mint “kutyakomédia”:

    http://nol.hu/belfold/leleptette_ataturkot_a_fideszes_tobbseg

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  • Mert egyébként mi a baj Pendikkel? Nincs ott semmi szépség? Sosem jártam még a környékén sem.

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    • Pendik egy modern városrész. Nem sok történelemmel. Elképzelhető, hogy voltak itt nyaralóhelyek, meg faházak, de azok vagy a Boszporusz partjára épültek, vagy pedig közelebb a központhoz, ahol ma Kadıköy van (pl. Bağdad Caddesi, Bostanci).

      Ez kb. olyan, mintha Írországban egy teret Békásmegyerről neveznének el. Ennél azért lehetne jobban is találni, és még könnyebben is. Persze értem én, hogy Pendik a testvérkerület (ilyet is most hallok először, hogy ilyet is lehet), de Isztambulban több kerület van, mint Budapesten. Így azért lehetett volna valami közelebbit is találni, vagy olyat, amihez több közünk van (pl. Fatih – tűzoltók, Beyoğlu – Rákóczi/Zrínyi, Feriköy – 48-as szabadságharcosok, de még Beyközben is van magyar erőd).

      Egyébként ma már 31 perc alatt eljuthatsz Pendikbe az új metróval. 🙂

      Az örmények pedig szerintem nagyon túllihegik ezt a dolgot. Nem Hitlerről akartak teret elnevezni. A japánok se panaszkodnak, amikor Roosvelt-tér miatt.

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (1 vote cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .


33
Egyedi
Látoagtó
Powered By Google Analytics
Isztambul reptéri transzfer
Isztambul reptéri transzfer - A magyarok transzfere Isztambulban

Isztambul reptéri transzfer A magyarok transzfere Isztambulban

Támogasd a blogot!
Süti + GDPR, személyi jogok meg ilyenek

A Web-oldal sütiket tartalmaz (meg néha mi is sütögetünk, de az másik téma). Ebbe belekerülnek ilyenek, mint IP-címek. Amennyiben valakinek van ideje, ezekkel az IP-címekkel lehet vagánykodni. Pl. meg lehet tudni, ki honnan, mikor olvasta a blogot, miket írt, hány pontot adott, meg ilyeneket. Ezen kívül a Google is nyomon követ. Ez pedig olyasmit jelenet, hogy ha elolvasod ezt az oldalt, meg másik oldalt is, akkor ezt össze fogja kötni, és mindenféle következtetéseket von le. Majd olyan statisztikákat lehet lekérni, hogy ezt az oldalt inkább olyanok olvassák, akik homokvárat szeretnek építeni, vagy akik inkább főzőcskézni szeretnének.

Én ezzel nem fogok foglalkozni, mert nagyon nincs rá időm. Amennyiben viszont téged zavar, ajánlom a TOR Browser használatát, vagy valami anonim szűrőt.

Továbbá, ha úgy érzed, hogy a rendszer valamelyik személyes (vagy személyesnek érzett) adatodat tárolja (legyen akár az IP címed), és ezt szeretnéd törölni, akkor szóljál. És közös erővel megtesszük. 🙂

Ha bármi más GDPR, vagy személyi jogi problémád van az oldallal kapcsolatba, jelezd bátran, és valamit kitalálunk rá! 🙂

A pontos idő Törökországban
Isztambulról röviden
"Viccesnek szántam, de közben halál komoly :)" Dalma
Támogasd a blogot!
Kategóriák
Porosabb bejegyzések
Learn Turkish
bira
“beer”
Kalandtérkép
Isztambul időjárása
Isztambuli szelek
Drone röppenések