…élt 675 évet…

Törökország temetőiben, vagy régebbi iratokon néha érdekes dolgokat lehet találni. Minta az évszámmal valami nem stimmelne…

Ennek oka egyik részről az Iszlám és a Gergely naptár eltérésében keresendő. Ebből az utóbbi az az, amit mi használunk.

Az Muszlim naptár ugyanis nem akkor kezdődött, mint az Európán elterjedt keresztény (pontosabban nyugati keresztény, mert azért itt is van ám kavarás rendesen) naptár. A mi naptárunk szerinti 622. július 16-a a Muszlim naptár első évének első napja (és nem nulladik év, nulladik napja, mint ahogy volt a bohóckodás a 2000. év előtt). E szerint ma éppen 1433. Ramadán (nyolcadik) hónap (módjuk augusztus) 7-e van.

Ha viccesek akarunk lenni, akkor azt mondjuk, hogy még a törökök nem foglalták el Konstantinápolyt, majd csak két év múlva. Kolumbusz nemhogy nem fedezte még fel Amerikát, de még meg se született. Magyarországon pedig V. László uralkodik éppen. Ausztráliáról meg nincs hír.

Ma viszont Törökország modern, és szekuláris állam, így már nem használják a Muszlim naptárat (más dolog, hogy most meg egy keresztény naptár van helyette). Azaz most már ugyan úgy számoljuk az éveket és a napokat, mint Magyarországon. De ez csak a köztársaság kikiáltása után valósult meg. Előtte, az Oszmán Birodalomban viszont elsősorban a Muszlim naptárat használták.

Erről pontosabbat Kerekesházy József – Az igazi Kemál: Egy köztársaság születése c. könyvében találunk:

Egy másik mindennapos baj megszüntetéséről is gondoskodott Kemál. Törökországban az időszámítás nagyon zavaros probléma volt. Eddig – nem tréfa – az volt a helyzet, hogy Konstantinápolyban a Levante Herald szerkesztőségi órája után igazodott egész Törökország. Ha ennek az újságnak szerkesztőségi órája rosszul járt, Konstantinápoly egész európai világa a legnagyobb bajban volt; lekésett a hajóról és vasútról, de általában mindenhonnan, ahol a török időrendszer szerint igazodtak. A Levante Herald közölte ugyanis a török időt. A vasúti menetrend és a hajójáratok mind az úgynevezett “á-la Turca” időszámítás szerint voltak megszerkesztve. Ha az európai azt látja, hogy az egyik hajó például tizenegy órakor indul, előbb meg kellett nézni a Levante Herald utolsó oldalát, hogy mit jelent ez az európai utas óráján? Ha az egyik nap – teszem – délután hat órát mutatott, másnap már biztos nem volt annyi, mert a török nap hosszúsága és rövidsége nem állandó, hanem mindennap változik a nap nyugta szerint! A török ember Musztafa Kemál reformjáig, ha európai órát hordott, kénytelen volt azt mindennap újra megigazítani. A török időszámítás ugyanis, mint a régi görögöknél – valószínűleg Bizáncból vették át -, a nap nyugta szerint alakult. A nap tizenkettőkor nyugszik le a török elméletben. Így szól a török időszámítási szabály. Természetesen az európai időszámítás, a valóságos napnyugta időpontja mindig változik. Így azután például, amikor hét órára esik az európai dél, Törökországban fél öt van. A következő héten természetesen már máskép alakul a különbség. Viszont olyan órát, amely a nap nyugtát éber figyelemmel kísérje, még nem teremtett a jó Isten. Így nemcsak a Törökországban élő európaiak, de a törökök sem tudták, hogy is állnak tulajdonképpen az idővel.
Ennek a látszólag felületen mozgó furcsaságnak azután volt egy igen súlyos erkölcsi visszahatása. A török ember megszokta, hogy a pontosság nem fontos, hisz úgysem lehet vita nélkül számonkérni valakitől a török számítás szerint, ha valaki elkésett.
A török, ha elvégezte a napi munkáját, lemegy az Aranyszarvra, hogy áthajózzon Szkutáriba vagy Haidar pasába, ha ugyan itt lakik. Ráül a hajóra, és mit sem törődik azzal, hogy a hajó mindjárt indul-e vagy csak egy óra múlva? Úgyis elindul egyszer a hajó, és addig a régi török ember valami gondolat nélküli, érzéketlen, boldog állapotban vár, élvez. Nyugodtan nézi a napsütést, mintha otthon vagy a hivatalában volna. Ezt nevezi a török “kef”-nek, ezt a tétlen nyugodt állapotot. Csodálatos dolgot sikerült ezzel a régi török embernek megvalósítani! Mintegy leállította agya működését, ennek a folyton motolláló, örökmozgó gépnek ugrálását, amit annyi túlfűtött fejű ember kívánna legalább félórákra leállítani, de ami még éjjel sem sikerül. Mit számított a régi török embernek az idő? Allah éppen olyan hosszúra teremtette a napot, hogy mindenre kijusson az időből! Ezen változtatni úgysem lehet – hát mit gondolkozzék rajta a török ember mindennap újra és újra! Természetesen európai embernek, aki azt szereti, ha beül a vasúti kocsiba vagy hajóra száll, akkor az mindjárt induljon is – nos, az európai embernek igen furcsa volt ez a lehetetlen török időszámítás, és az azzal összefüggő török nemtörődömség is.
Ezt a lehetetlen időszámítást szüntette meg Musztafa Kemál, aki nemcsak az európai óraszámítást vezette be, hanem ugyanakkor méterrendszert és az európai keresztény kalendárium használatát is.
Mert nemcsak a napszámítással, az űrmértékkel és hosszmértékkel, hanem a naptári számítással is rengeteg baj volt. Az európai időszámítás a Gergely-féle naptár szerint megy. A levantei keresztény világ túlnyomó része görög lévén, ők viszont Julián-naptár szerint számítják az időt. A két naptár között tizenhárom nap különbség van.
Ezenkívül általánosan használatos volt a mohamedán időszámítás is. Csakhogy ez is kettő van: egyházi és polgári. Az egyházi kalendárium a közkeletű és a törökökön kívül az arabok is ezt használták. Ez az időszámítás a holdév szerint megy. Újholdkor van a hónap eleje. A hónapban huszonkilenc-harminc nap van és az egész év háromszáz-ötvennégy napból áll. Tehát tizenegy nappal kevesebből, mint az európai év. Ennek az a különös következménye, hogy például a mára eső török ünnep csak harminchárom év múlva fog megint ugyanarra a napra esni – addig pedig az év minden szakát megjárja. Ez olyan, mintha például a mi pünkösdünk néhány év múlva télen tíz fok hidegben esnék meg, a karácsony pedig nyárra, kánikulára maradna… Ez a Kemál előtti török naptár Mohamednek Mekkából Medinába futásától számítja az éveket, ami Krisztus után 584-ben történt. Így a török 1908-ban például 1319-et írt. Csakhogy ezt a naptárt sem használja a török mindenütt, mert például okiratokon, hivatalokban, a polgári, az úgynevezett financiális török naptár szerint számolta az időt. Ennek a napi dátuma összeesik ugyan a görög napi dátummal, de a hónapokat törökül nevezi meg, és így az évet március tizennegyedikétől kezdi. Ez azt jelentette, hogy az előbbi példában 1908-ban ez a polgári naptár például 1317-et írt, tehát kettővel kevesebbet, mint a török egyházi kalendárium.
Hogy a bonyodalom még teljesebb legyen. A törökországi üzleti életben igen elterjedt volt a zsidó naptár használata is. Ugyanis a törökországi kereskedelem túlnyomó részét keresztények és zsidók bonyolították le, török ember nem igen nyúlt üzlethez, sokszáz éves háborúk szoktatták le őket erről. Sokkal egyszerűbb volt egy országot janicsárokkal meghódítani és kifosztani, mint árukalkuláción és áruszállítások nehézségein törni a fejüket. Ezért is volt Musztafa Kemál előtt az egész török hitelélet megbénulva és jóformán kivéve a törökök kezéből. Kisebbségeik, a görögök és örmények látták ennek hasznát. De természetesen a legtöbb pályáról kiszorított zsidók is nagy részt vettek benne. Ezeknek a zsidóknak ugyancsak külön naptáruk volt. Éppen Szalonikiben, ahol Musztafa Kemál is született, az ifjú Musztafa még saját szemével is láthatta, hogy az itt óriási tömegben élő zsidók naptára mennyire elterjedt. A zsidó év hasonlatos ugyan a török egyházi évhez, mert ez is holdév, de ennek szökőévei is vannak. Nevezetesen minden tizenkilenc évre hét szökőév esik, ami annyiból fontos, mert ilyenkor, egy hónappal többet számítanak. Az izraeliták naptára ezenkívül a világ teremtésétől kezdi az időszámítást, és már jóval az ötezer-hatszáz után tart.
Az örmény, ez a másik nagy kereskedőréteg, szintén két különböző naptárt használ. Egyik része a Gregoriánus, másik a Juliánus-féle naptárt használja. Aszerint, hogy melyik örmény – gregoriánus és melyik egyesültkatolikus hitű.
Ebből a lehetetlen összevisszaságból következett, hogy minden török újságon és okiraton három-négy dátumot is írtak, de jóformán senki sem tudta, hogy a másik mit ért valamely kitűzött terminus alatt.

Persze csak “hivatalosan” volt minden okiraton három-négy dátum. A valóságban jó, ha csak egy. Így azok, akik a köztársaság előtt születtek, azoknál a “hagyományos” dátum szerepel, mint születési időpont.

Kérdezhetnénk, hogy miért nem számolták át az időpontokat? Azért, mert nem olyan egyszerű! Ugyanis a Muszlim naptár nem pontosan fedi a csillagászati naptárat. Ez az oka annak is, hogy az ünnepek 10-11 nappal minden évben előrébb jönnek. Így átszámolásnál nemcsak a 622 évet kell hozzáadni (vagy kivonni), de még az eltolódást is bele kell számolni (a pontos átszámolást itt találod). Erre pedig akkoriban nem igazán értek rá.

De mindezt tovább bonyolítja, hogy az oszmán adminisztráció nem mindig volt pontos (ezt leginkább a csataleírásokból ismerjük). Ebben még ma is történnek érdekességek.

Ha valaki megszületett, akkor pl. nem azonnal anyakönyvezték, hanem majd csak valamikor később, amikor bementek a városba. Addigra pedig senki sem emlékezett, hogy az illető mikor is született pontosan. Csak annyira, mint mondjuk amikor érett a málna. Mivel ilyenkor általában két dátum közül választottak, vagy január 1-vagy pedig a nyár közepe, a példánkban szereplő illetőt nyárra írták be. Mert mégse lehet télre írni, ha akkor érett a málna.

Nagyon sok ember ma se tudja pontosan, mikor is van a születésnapja. Csak az év a biztos. Ez pedig régen még inkább így volt. A képen látható példánál is csak az évet tudjuk. Ami átszámítva 1896.

Tehát a fenti illető nem élt 675 évet. De azért a 92 sem annyira rövid azért.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (6 votes cast)
...élt 675 évet..., 10.0 out of 10 based on 6 ratings
 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .