Kağıthane kocsikázás

Jó kis program extrém turistáknak: Kocsikázzunk egyet Isztambul Kağıthane városrészében!

Eredetileg néhány alkatrészt beszerzésére indultunk a jövőbeli új lakásunkba. Pontosabban kapcsolókat, konnektorokat, meg ilyesmiket kerestünk. Igaz, hogy ilyet bármely sarkon lehet kapni Isztambulban (mint a kebabot, a simitet, a vizet, és a sört), de az Apuka szerint azok ott marhák (mondjuk nem éppen ezt a szót használta), így inkább elindultunk Kağıthane  közepébe.

Gondoltam egyet, és a visszaútról készítettem egy videót. Mondjuk nem lett a legjobb minőség, mert nem így készültem. Csak a fényképezőgéppel tudtam felvenni (azért még mindig jobb, mintha iPhonnal vettem volna). No meg jó lett volna valamivel a kamerát is stabilizálni.

A fényképezőgép időnként sikoltott, hogy nem erre találtál ki, és túl meleg, ezért ki kellett kapcsolni pár percre. Néha meg azért sikoltott, mert ezt a látványt ő már nem bírta. Pedig nem is ment úgy a sofőr…

Az egész út 20 perces (a Google szerint 33… a kis naiv…), de gondoltam, az mégiscsak sok lett volna, így felgyorsítottam. E miatt viszont lemaradt a dudálás, meg a káromkodás, és a többi hangulatelem.

És hogy merre mentünk? Itt a térkép. Már amennyire sikerült rekonstruálni, meg amennyire a Google-ra ráerőszakolni az útvonalat. Ő nem ismeri a „jobb” utakat… 🙂

Kiindultunk Gültep-ből (ez a hely mindenképpen megér egy külön bejegyzést!). Majd pedig bementünk Kağıthane  közepébe. És még az Aranyszarv eredetére is eljutottunk, ahol még patak formájában csörgedezik. A végén pedig kijutunk az Aranyszarv-öböl jólismert részére, ahol szemben egy pillanatra láthatjuk a Szulejmáni Dszámit is.

Ami pedig közben volt… huhuhuhúúúú

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (3 votes cast)
Kağıthane kocsikázás, 10.0 out of 10 based on 3 ratings
 

4 Replies to “Kağıthane kocsikázás

  1. Hehe, amikor a piros csíkos kisbusz mögé beálltatok, ráléptem jobb lábbal a fékre itt az asztalnál 😀

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .