Első hét: víz, víz, víz, víz
Második hét: Azért valahogy mégis túl lehet ezt élni..
Harmadik hét: Már túl vagyunk a felén!
Negyedék hét: Már nincs semmi különös.
2012-ben a Ramazán (Ramadán) pénteken kezdődött, így kicsit összekuszálódtak a hetek. Mert bár igaz, hogy két hete tart, de összesen még tíz nap sem telt belőle. Azaz a fele még odébb van. Közben meg csak nem köszöntött be a tél, úgyhogy maradt a meleg. Sőt! Nemhogy maradt, de meghívta a haverjait, és a rokonait is. Bár a meteorológia szerint csak 33 fok van, de senki ne dőljön be neki!
Úgyhogy akárhogy is nézzük, semmiben sem hasonlít egy 100m-es hátúszáshoz. Főleg a víz mennyisége, vagy inkább hiánya…
De már egy hetet letudtunk! Mostanra már a szervezet többnyire megszokta, hogy ez nem egy pillanatnyi állapot. Valahol mélyen pedig ez a lényeg. Az ember többször is meggondolja, hogy a pohár alján ott maradt kevéske vizet kiöntse-e. Inkább megisszuk. Nem is beszélve az evésről. Ez ezért eléggé komoly lecke. A világ politikusai is kipróbálhatnák egyszer. De talán még jobb lenne összeszedni mindet, és kirakni őket egy lakatlan szigetre. Na az lenne aztán a továbbképző tábor! 🙂
Mi viszont addig is böjtölgetünk nagyban. Meg kicsiben, és mindenhogy, ahogy csak sikerül.
Mint láttuk, a böjt egyik lényege/mondanivalója, hogy átérezzük azoknak a helyzetét, akiknek tényleg nincs mit enniük. Az ivóvíz még olyan, ami egyenlőre könnyen beszerezhető. Legalábbis a világ jelentős részén. De nemsokára ez is változhat, így nem árt, ha ennek az értékét is megtanuljuk.
Ehhez pedig nem is lehetne jobb idézetet találni, mint Zoránt (A szerelemnek múlnia kell):
Hogy értsd, egy pohár víz mit ér
Ahhoz hőség kell, ahhoz sivatag kell
Hogy lásd, egy napod mennyit ér
Néha látnod kell
Az élet hogyan fogy elA lángot akkor őrzöd még
Ha félsz, hogy ellobban, elég
S elveszted fényét, melegét
De persze nemcsak gondolunk rájuk, és együtt érzünk velük (szegények, de rossz nekik, és most nekünk is de rossz), hanem itt a különleges alkalom, hogy valóban segítsünk nekik. Mégpedig úgy, hogy tényleg elég csak a kisujjunkat mozdítani.

Legismertebbek az ajándékcsomagok. Ilyet szinte minden élelmiszerboltban lehet kapni. Egy hatalmas csomag, amiben a legfontosabb alapokat megtaláljuk egy jó kiadós vacsorához: liszt, rizs, tészta, olaj, stb… Mindemellett még olyan különlegességek is bekerültek, amitől tényleg ünnep lehet ez az étkezés: cukor, kávé, tea, de még édesség is van!
Ha veszünk egy ilyen csomagot, annak a célbajuttatása már a mi dolgunk lesz. Ha viszont nem ismerünk senkit, vagy nem tudunk ennyi mindent cipelni, akkor léteznek más megoldások is.
Az egyik péknél pl. kenyér és pide vásárláskor dönthetünk úgy is, hogy ne mi kapjuk a kenyeret, hanem majd a pék odaadja valakinek. Ilyenkor ugyanúgy kifizetjük az árát, mintha mi vennénk meg, de a kenyér helyett felkerül egy táblára, eddig hány darabot rendeltek meg a szegények számára.

Ehhez hasonlóan emeltdíjas SMS-ben is lehet segíteni. Több szervezet is hirdeti a telefonszámát, ahova így lehet „pénzt” küldeni, ők pedig majd eljuttatják a rászorulóknak. Szerencsére azért ezekben a cégekben meg lehet bízni Törökországban.
Természetesen a kormányzat sem maradhat ki az adakozásból. Isztambulban, és Törökországban számos ponton jelentek meg a nyilvános étkezőhelyek, ahol az emberek ingyen vacsorázhatnak. Leginkább a központi tereken. Egyik-másik hely nagyon is hangulatos, Boszporusz-part, panoráma, stb…
Ramazán 2012 - Második hét,Ilyen idő van nálunk: Hely: Istanbul / Ataturk Hőmérséklet: 33 °C. Páratartalom: 36%. Szél: 30° 10km/hr few clouds
- Miről szól a Ramazán (Ramadán)? (1.000)
- Turista Ramazánkor (Ramadánkor) (1.000)
- Már csak 1 hét a Ramazánig (Ramadánig)! (1.000)
- Ramazán 2012 - Első hétvége (1.000)
- Ramazán szimbólumai (1.000)
- Ramadán 2016 - Világító feliratok (Mahyâ) (RANDOM - 0.437)