Rumli kalandjai Isztambulban – 22. rész

Sziasztok! Rumli vagyok Isztambulból, ahol éppen tombol a Ramazán és böjtöl a hősé.

Azaz fordítva…

Kezdek rájönni, hogy ebben a melegben már nem bírom követni a napokat. Nem tudom, mikor vagyok fent, és mikor alszom. Mi az, amikor csak álmodok a kebabokról, és mikor valóság valójában… Kezdek összezavarodni.

Cyber mondta, megint elvisz a tengerparta kiszellőzni. Talán még nyaralni is elmegyünk valahova…

Viszont szerencsére találtam egy naptárat, mely az isztambuli távoli rokonokat ábrázolja. Ezzel azért sikerült visszazökkenni a valóságban. Irma néni hogy meghízott!

Így ez a naptár (meg Irma néni rettenetes frizurája) sokat tett, hogy felébredjek. Kiderült, hogy már elkezdődött a Ramazán (Ramadán). Azt mondták, nem kötelező végigcsinálni, de egy nap böjtöt azért érdemes kipróbálni. Mégiscsak úgy lehet beszélni valamiről, hogyha saját magunk tapasztaljuk meg.

Nos, érdekes egy tapasztalat volt. Felkelni hajnalban, még 4 óra előtt! Ki tudja ezt megcsinálni. Minden nap? Én olyankor érek haza a diszkóból a történelemtudományos megbeszélésről. Ilyenkor pedig érdemes jó sokat enni és inni. Úgy mondják, pukkadásik.

Sikerült is nekem annyit innom, hogy a lábamon kipukkadtam. Jól néztem ki!

Még ilyet…

De nagy szerencsém volt, mert Árpi egyik szaklapjához éppen adtak egy elsősegélycsomagot. Mindjárt fel is használtam.

Szerencsére azóta már felépültem, köszönhetően a varrónőnek.

No de vissza a Ramazánra (Ramadánra)! Tehát hajnalban nagy mulatozás. Hallottam ám a szomszédokat is, hogy félálomban vigadoznak. És közben nem isznak alkoholt. Helyette bepakolnak egy hatalmas dinnyét. Ami egyébként tényleg jó, mert tele van vízzel, energiával, és mindenféle jóval.

Erről jut eszembe, képzeljétek! Itt van magmentes dinnye is! Szuper genetikailag módosított! Kár, hogy olyan kicsi…

De megint vissza a böjtre!
Még napkelte előtt befaltam mindent, és lefeküdtem aludni. Elvileg nekem nem kellene reggel felkelni, aludhatnék estig is, de úgy éreztem, az mégse lenne szabályos. Így én is felkeltem a többiekkel együtt.

Vettem egy gyors pillantást a hűtőre, majd rácsuktam az ajtót. Szóval ez az, amit nem fogok most megenni. Ugyanezt eljátszottam a vízzel is.

Nos, akkor ma jó lenne nem valami vizes, de azért nem is túl meleg helyre menni. A szabály szerint Ramazánkor mindenki azt a munkát folytatja, amit előtte is. Így ha valaki kint dolgozik a napon, vagy bent, a sütő közelében, akkor neki duplán kellemetlen.

Én viszont tudományos céllal turistáskodom Isztambulban. Így azt csinálok, ami jól esik. Fontos dolgom van a könyvtárban. Bár Isztambulban nincsenek olyan nagy történelmi könyvtárak, mint Európában. Így inkább a könyvesboltokat néztem át. Milyen meglepő, mindegyik klimatizált volt. Egyetlen kellemetlenség ért csak, hogy mindegyikben volt teázó-kávézó. De jó is lett volna leülni, és úgy böngészni a könyveket egy jó kis török tea mellett.

De most nem lehetett, mert böjtölünk. Se víz, se tea, pláne se süti! Maradtak a betűk. Már ameddig még bírtam olvasni őket. De csak elfogott a fáradság, álmosság. Így az egyik könyv illusztrált térképénél bedőltem a Boszporuszba…Valahol a két híd között… Még álmomban is vizet láttam…

Kemény dolog ez a böjt. Nemcsak fizikai, de szellemi munkát is nehéz így végezni. Főleg 4 után. Olyankor már mindent kékben lát  tigris. Akár csíkos, akár pöttyös a bundája.

Végül csak eljött a naplemente. De nem is akárhogy!

Minden este egy kis ünnep ilyenkor, Ramazánkod (Ramadánkor). Így az emberek szeretnék különleges körülmények között megtartani. Nyáron pedig hol is lehetne ezt jobban, mint a szabadban. Sőt! Vannak kiemelt helyek, mint pl. a Sultanahmed Camii előtti park, ahol rengeteg műsort is rendeznek. Ezek közül híres az árnyjáték, ahol Karagöz és Hacivat kalandjait ismerhetik meg a gyerekek.

Éppen ezért már naplemente előtt tele vannak a parkok. És természetesen mindenki süt valamit. Vagy inkább csak próbálkozik a sütéssel. Szerencsére a tűzoltóknak még nem kellett kimenni parkot oltani, bármennyire sokan próbálják felgyújtani a nemjól átsütött steakkel. De micsoda füst van! És mindenki előtt egy pohár víz, hogy amint lement a nap, mindjárt meg tudja inni.

Úgyhogy az utcán nagy élet van most. Vagyis… a parkokban van nagy élet. Az utak pedig pont fordítva, éppenhogy kiürülnek. Hiszen ki akarnak kocsikázni, mikor végre ehet?

Én is hazaértem végre. Vettem egy pitét útközben. A pékék adományt szerveztek. Én két pidét vettem. Egyiket magamnak, míg a másikat a pékék elküldték a szegényeknek. Legalább én is tettem valamit hozzá…

A friss pide nagyon finom volt. Még ropogós meleg volt, így tettem rá egy halom vajat is, hogy másnap menjen a böjt. Azt hiszem, egy egész hetet végigcsinálok.

Rumli kalandjai Isztambulban - 22. rész, 10.0 out of 10 based on 5 ratings

---