Véget ért a nyár Isztambulban. Mondjuk eléggé látványosan hívta fel a figyelmünket az időjárás erre a tényre. Mióta a múlt hétvégén volt egy eső, az idő jelentősen lehűlt. És bár délben még kicsit meleg van, estére kellemetlenül hűvös van (még jó, hogy az összes meleg cuccunk Ázsiában kóvályog valahol). Lassan pedig készülhetünk az esős időszakra.
No meg az iskola is kezdődik, és a munka is kezd beindulni.
Ennyi jóhír után rátérhetünk arra is, hogy az isztambuli busz-, villamos-, hajó-, és metrójegyárak is megváltoztak.
Isztambulban nagyjából egységes árak vannak, függetlenül, hogy busszal, villamossal, metróval vagy hajóval szeretnénk menni. Persze egy teljes Boszporusz-túra azért drágább (jóval drágább), de azért a többi közlekedési eszköz általában ugyan annyiba kerülnek.
Az alapár, azaz a zseton (jeton) 3 TL lett. Ez a korábbi 2 TL-hoz képest igencsak jelentős különbség. Talán az önkormányzat megunta a turistákat? Eddig az Atatürk reptérről a Taksim térre 6 TL-ért lehetett bejutni. Most ez már 9 TL. Ehhez képest a Havaş már nem is olyan drága a 10 TL-val. Aztán mindenki maga döntse el, hogy melyik a kalandosabb. 🙂
Ha viszont van istanbulkartunk, akkor minden mindjárt kedvezőbb. Ilyenkor ugyanis összesen 4,20 TL-t fizetünk ugyan ezért az útért. Egyetlen egy probléma, hogy még mindig nem derült ki, hogy lehet-e a reptéren istanbulkartot venni, és ha igen, akkor mégis hol?
Több ember esetében érdemes elgondolkodni viszont a taxin is. A taximéter szerint ez az út ugyanis 50 TL (21,7 km). Vagyis 5 embernél kb. ugyan ott vagyunk. Persze ne felejtsük el, hogy ugyebár Isztambul (dugó), meg taxi (megállapodás az árban)…de mindenképpen élményekben gazdag utazásra számíthatunk.
Tehát istanbulkart. Ennek használata, azaz a felszállási ár (vagy első jármű, vagy akárhogy is hívjuk) 1,95 TL lett szembe a korábbi 1.65 TL-vel. Ezzel együtt persze változtak az átszállási díjak is. De azt ne kérdezzétek, mennyi is volt… Az első átszállás 1,25 TL, a második már csak 1,00 TL, míg a harmadiktól kezdve 0,75 TL.
E mellett most már tényleg elkülönültek a vizi és a szárazföldi közlekedés jegyárai. Az istanbulkartos beszállási ár ugyan úgy 1,95 TL a hajón, de az első átszállás (előtte mondjuk busszal utaztunk) már 1,40 TL, a második 1,20 TL, míg a harmadiktól kezdve 1,10 TL.
És úgy tűnik, hogy a megkülönböztetett járatok ára többé már nem különbözik. Azaz pl. a Tünel, ami eddig olcsóbb volt, most már ugyan úgy 1,95 TL. Viszont minden jel arra mutat, hogy a Boszporusz-hídon áthaladó buszokon megszűnt az extra költség, ott is a szokásos 1,95 TL-ért visznek át. Bár azt az infót jó lenne, ha valaki meg tudná erősíteni.
Persze a metróbusz már egy egészen más kategória (az is áthalad a Boszporusz felett). Itt az az izgalmas, hogy a belépő kapu felszálláskor leszedi a 2,95 TL-t az istanbulkartról. Majd pedig amikor leszállunk, akkor kell keresni egy kártyaolvasót, ami visszatesz valamennyi összeget attól függően, hogy mennyit utaztunk. A legolcsóbb út 1,60 TL (3 megálló). Sajnos az nem derült ki, hogy ha nincs istanbulkartunk, akkor mennyi a jegy. Valószínűleg 3,00 TL, de ki tudja…
Szerencsére a metró árakban nincs kavarás. Az 3,00 TL, istanbulkarttal pedig 1,95 TL.
Az isztambuli tömegközlekedés jegyárai itt még nem érnek azért véget. A teljes táblázat, meg a Boszporusz-túra, Szigetek, gyorshajó és a társainak a jegyárai itt olvashatóak az Isztambul Wikipédiában.
Ezek az árak persze csak az IETT (isztambuli BKV) és a vele szerződésben álló cégekre vonatkoznak. A dolmuş, minibusz és a többiek miként változnak, az lokális kérdés. Meg kell kérdezni a sofőrt minden esetben. E mellett az IETT szerződéses partnerinél nem biztos, hogy az istanbulkart mellé jár az átszállási kedvezmény.
Isztambul tömegközlekedés jegyárai 2012. szeptember 1-től,- Isztambul belvárosa (0.724)
- Turistakalauz - Látnivalók, múzeumok - 1 (0.724)
- Turistakalauz – Látnivalók, múzeumok – 2 (0.724)
- Turistakalauz – Látnivalók, múzeumok – 3 (0.724)
- Turistakalauz – Látnivalók, múzeumok – 4 (0.724)
- Kifőzdék (RANDOM - 0.130)
Az 50TL-es taxiár az honnan indul? Nekünk a szállástól (Cemberlitas megállótól nem meszze) 30TL-et mondtak, Beyazit állomásnál pedig már csak 25 volt.
Végül fejenként 10TL-ért mentünk ki Shuttle busszal, igy a két Akbilünkön megmaradt egy csomó pénz. Remélem még pár évig nem szüntetik meg 🙂
Ezt egy taximéter program számolta nekem. Szerintem is sok, mert az 50 TL elég szokott lenni Kadıköy-ig, az pedig már az ázsiai oldal. Taksimnak bele kell férnie 40 TL-be. De mivel már régen mentem arra, no meg dugó sem ritka Isztambulban, inkább hagytam az 50 TL-t. Még mindig jobb többet várni, majd pedig örülni egy olcsóbb eredménynek, mint fordítva. 🙂
Egyébként az, hogy beszálláskor mennyit mondanak, az csak egy hasraütéses érték. Végeredményben mutathat többet az óra, amit majd ki kell fizetni. Persze van olyan lehetőség is, hogy előre megállapodtok, hogy ennyi lesz, és kész. 🙂
Ja, és azt lehet tudni, hogy aug 30 ill. szept 1-én miért nem jártak fel a hajók Eyüpig?
Építik a metrót az Aranyszarv-öböl felett (alatta már tele van). Így időnként lezárják a hajóforgalmat.
Néha ki van írva a http://www.sehirhatlari.com.tr/ oldalon.
Huh, jó lett volna tudni ezt a tavaly. Akkor voltam Isztambulban egy konferencián, sosem értettük a buszárakat, mert nem beszéltek a buszosok angolul, úgyhogy csak fizettünk, de érdekes volt, hogy ritkán került ugyanannyiba. A taxival meg elég érdekes élményeink voltak, a város közepén átpasszolt egyik a másiknak :-)) Kadiköyből mentünk az Atatürk reptérre – csúcsforgalomban…
Jó móka lehetett! 🙂
Az árak elvileg egységesek a buszokon. A hajó szokott drágább lenni (hiszen nem áll a dugóban órákig). Ott lehetett különbség, hogyha a busz átment a Hídon. De mintha mára már megszűnt volna ez a különbség.
Régebben persze a felvonónak más volt az ára. Meg azoknak a hajóknak, amik direkt szembe mentek át. Ma már ez nincs. Egységes ár lett.
Ami viszont még kérdéses, hogy létezik a 110-es busz. Ez Taksim térről megy Kadıköy-be. Elvileg sokkal olcsóbb, mint a sima busz, annak ellenére, hogy átmegy a Hídon. Sajnos erről sem tudunk semmit, hogy ennek változott volna az ára…