Amikor még volt Malév, szerintem eléggé jó reklámokat készítettek.
Most a Török Légitársaság (THY) is előállt egy jó kis reklámmal.
Már többször is kiderült, hogy a reklám minősége nem a pénztől függ. Lehet egy cég óriási, miközben pocsék reklámokat készít (és általában ez a jellemző), de ugyan úgy egy kicsi is kijöhet valamivel.
Tehát attól még, hogy egy cég egy országos légitársaság, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy jók is a reklámjai. Na, meg azt is megtanultuk, hogy még az olyan hatalmas cégek is, mint egy légitársaság, tönkre tudnak menni.
Visszatérve a Török Légitársaságra. Ők azért minőségi reklámokat készítettek eddig, de szerintem egyik sem volt annyira kiemelkedő. A minőség megvolt, meg nem voltak azok rosszak se, csak éppen a kreativitás hiányzott. A mostani reklámjuk viszont tényleg jól sikerült.
Azért berakok egy korábbi reklámot is a Tiltott Szerelem (Aşk-ı Memnu) sorozat kedvelőinek. Ekkor ugyanis a THY leginkább azzal próbálkozott, hogy a híres embereket szállította. Mondván, hogy utazz velünk, hiszen az X is itt utazik. Csak hát az X-nek van egy zsák pénze, és sokszor ingyen is repülhettek a reklám kedvéért. Úgyhogy mi maradunk a fapadosoknál. Meg ami még repül. 🙂
Tehát itt egy reklám, főszerepben Kıvanç Tatlıtuğ, háttérben pedig Isztambul.
A Török Légitársaság új reklámja,
- Közlekedés Istanbulban (1.000)
- Törökországban az autó férőhelye mindig n+1 (1.000)
- Vezetés Istanbulban (1.000)
- Ali bácsi mindig tud egy gyorsabb utat... (1.000)
- Isztambul szűk, egyirányú utcái (1.000)
- Avrasya alagút: átmentünk rajta! (RANDOM - 1.000)
Szia!
A beillesztés nem sikerült, csak két fehér keret van a youtube-ok helyén 🙂
(ha jól látom, eggyel több az idézőjel, mint kellene)
Köszi!
Volt már ilyen a múltkor is, csak akkor nem aludtam el a blogírás közben… 😀 így még időben kijavítottam a hibát.
A hibát kijavítottam, ami egyébként az volt, hogy van a Firefoxban egy kiegészítőm, ami a linkgyanus szövegeket automatikusan linkekké alakítja. Na, az állította át a kódban levő hivatkozást valódi kódra.
erre gondoltál?
http://www.youtube.com/watch?v=uP70IuybSZk
Igen, ez volt az. 🙂
Sziasztok!
Azért itt írok, mert ezt az oldalt talán többen olvassák, mint a fórumot-azonban Cybermacs, ha gondolod, pakold át kérlek a megfelelő helyre a fórumban!
A budapesti Szent Angéla Öregdiák kórusa-melynek tagja vagyok- vasárnaptól kezdődően 10 napot fog Törökorzségban tölteni a TED Koleje illetve a konzul és a nagykövetség támogatásával. Ha gondoljátok, és szeretnétek meghallgatni a kórust, mely a török kórussal együtt és külön is fellép, magyar, egyházi illetve török dalokat előadva, meghívlak Titeket sok szeretettel!
A fellépések:
2012.10. 17. : 20.00-21.00: koncert IS SANAT- nem ismerem, valami óriási csarnok nem?
2012.10.19. : 19:00: Szentháromság templom
http://www.glasssteelandstone.com/BuildingDetail/593.php
2012.10. 21. :19:00: St Antonie Church (Kitle! vagyis itt misézni fogunk)
http://churches.inistanbul.com/nm-Saint_Antoine-cp-112
Jó muri lesz! Gyertek minél többen!
Apropó! Ismeritek a magyar klubot, melybe törökök járnak és magyarul beszélgetnek?!
Az ilyeneket küld át direktbe nekem, és kiteszem az oldalra. 🙂
még van pár napunk. Így ha van egy bővebb leírásod, tényleg küld át, és akkor már hétfőn meg is jelenhet. 🙂
Cybermacs!
Ezennel vedd úgy kérlek, hogy átküldtem neked direktbe..:) Ugyanis azt nem tudom, hogy kell. És ennyi a leírás, a többi a kórus saját programja.
na jó, a darabokat begépelem, de ennyi van, hogy mikor hol lépünk fel.
Issanat okt. 17. 20:00:
magyar műsor: 1.népdalcsokor, 2. Kodály: Ének Szt István királyhoz, 3. Bartók: Négy szlovák népdal, 4. Liszt: Salve Regina, 5. Pászti : Csángó-magyar szerelmi énekek, 6. Karai: Estéli nótázás, 7. Karai: Ugrótánc, 8. 10 yil marsi
közös a török kórussal (TED Koleje): Bartók: Ne hagyj itt, Daróczi-Bárdos: Üszküdárá, Özgürlük
Aya Triada=Church of Holy trinity okt. 19. 19:00:
1. bizánci énekek, 2. Veni Pater, 3. Orto Dei, 4. Gaudete, 5. népdalok, 6. Kodály: Zöld erdőben, 7. Pászti : Csángó-magyar szerelmi énekek, 8. Liszt: Salve Regina, 9. Deák-Bárdos: Éli, Éli, 10. Kodály:Stabat mater, 11. Kodály: Ének Szt István királyhoz
St Antonie Church okt. 21. 19:00: Mise, majd koncert: 1.népdalcsokor, 2. Kodály: Zöld erdőben, 3. Bartók: Ne hagyj itt, 4. Farkas: Hajnalnóta, 5. Deák-Bárdos: Éli, Éli, 6. Kodály:Stabat mater, (7.8., nem biztos hogy lesz, 2 Bartók darab) 9. Pászti : Csángó-magyar szerelmi énekek, 10. Kodály: Ének Szt István királyhoz
Mindenkit sok szeretettel vár a Szent angéla Öregdiák Kórus!
Bezzeg milyen sok olyan talál meg, akit nem akarok! 😀
Ide lehet egyébként írni: cybermacs@isztambul.info
Elvileg kint van a cím mindenhol, de majd egyszer átnézem, hátha nem egyértelmű…
A lényeg, hogy hétfőn reggel megjelenik. 🙂
1-2 dolgot (tényleg csak 1-2) sikerült hozzáraknom a Követség értesítőjéből is (ami érthetetlen okból mindig csatol Word dokumentumban érkezik, amit persze senkinek nincs kedve letölteni).
Reméljük, minél többen lesznek! 🙂