Sziasztok! Rumli vagyok Isztambulból!
És ez már az utolsó hetem, mielőtt visszamennék Magyarországra. De ne aggódjatok, mert a kalandok még folytatódnak, csak máshol. Hiszen a világ hatalmas, és én látni akarom! 🙂
De előtte még itt vagyok Isztambulban, és még egy kicsit körbenézek.
Egyik régi vágyam is valóravált, benéztem egy helyi egyetemre.
Érdemes tudni, hogy Törökországban a rengeteg a magán iskola. Olyannyira, hogy ez is üzletté nőtte ki magát. Ma már bárki nyithat saját iskolát. Akár én is.
Hmm… nem is rossz ötlet. Rumli Magánegyetem. Már csak azt kellene kitalálni, mit is tanítsak itt. Mondjuk lehetne Rumli Világkörüli Utazás Egyetem. Vagy még nagyobb üzlet lenne, ha inkább úgy hívnánk, hogy Rumli Ismerjük meg a teát és a nőket Egyetem. Kérhetnénk nemzetközi támogatást egy kutatólabor felszerelésére is… Zoli, erről még beszélünk otthon!
Tehát van okom, hogy jobban megnézzek egy ilyen intézményt belülről. Márcsak azért is, mert híresen csinosak a lányok az uniformisokban fejlettek a gépek. Ugyanis pont azzal, hogy az iskolák magán tőkéből gazdálkodhatnak, van miből költeni a berendezésekre.
Gondoltam is, hogy pár érdekesebb eszközt közelebbről is megnézek, de sajnos a laborba nem sikerült bejutnom. Pedig ígértem én mindenkinek mindent, de nem ment… Így a hagyományos készletet vizsgáltam meg alaposabban.
Pl. rájöttem, hogy egyes fénymásolók, akár ezer példányba is tudnak sokszorosítani.

Ha ezt sikerül a tudomány nagyközönsége előtt is bizonyítanom, akkor még akár Nobel-díjat is kaphatok! Addig viszont még gyakorlok.
Miután kifogyott a papír, a lehetőségekhez mérten, körbenéztem.
Meg kell hagyni, hogy azért nem olyan izgalmas egy mai modern iskola. Hiszen mindenhol számítógépek vannak. Meg számítógépek és számítógépek. Meg projektorok és számítógépek. Meg ilyesmik. Ugyan az, amit otthon is láthatok, ha jó sok rakı-t ittam.

Viszont az internet minősége ellen nincs kifogásom. Egyszerre tudtam 27 partnerrel is webkamerázni! Kár, hogy a végén fedeztem fel ezt a lehetőséget, különben minden este ide lógtam volna be.
Szóval véget ért a majdnem 10 hónapos kutatómunkám. Nem maradt más hátra, mint utoljára még kiélvezni Isztambult. Mi mással is lehetne, hanem egy jó csípős adana kebabbal? Ha már egyszer úgyis a kebabok fellegvárában vagyok.
Azt hiszem, hogy még jó pár hónapig illatozik fogok, amikor hazaérek…
Szuper kis hátsó-utcai étterem. A kiszolgálás a szokásos: érdekes. Viszont az étel fenséges. És még előételt is kaptam. Ez az a típusú, ami megöli a szájban a rossz szagot terjesztő baktériumokat.
Hölgyeim és Uraim! Nem kell fogat mosni, csak Isztambul hátsó utcáiban egyenek egy igazi kebabot! És akkor még a lábgomba se tér vissza évekig!
De azért adjunk valamit az egészséges életmódnak is! A kebab után betértem egy salátázóba is. Itt fekete-tengeri salátát ettem, jó sok olívaolajjal.

Nyum-nyum-nyum-nyum-jaj de sokat ettem…………………………………………………
…………………
…
Hát ennyi! Indulás vissza, Európába, majd haza, Magyarországra…

De azért még kifeküdtem a hajón a napsütésbe. És megpróbáltam meginni az összes teát. Majdnem sikerült is. De az utolsó elvitte egy sirály… Ki hitte volna, hogy ők is függőek.

Még írok majd egy összefoglalót Isztambulról, ha hazaértem. Meg ne féljetek! Amint új kalandba kezdek, jelentkezek!
Rumli kalandjai Isztambulban – 29. rész - Irány Budapest!,- Bemutatkozik Rumli (1.000)
- Rumli kalandjai Isztambulban - 1. rész: megérkezés (1.000)
- Rumli kalandjai Isztambulban – 2. rész (1.000)
- Rumli kalandjai Isztambulban – 3. rész (1.000)
- Rumli kalandjai Isztambulban – 4. rész (1.000)
- Rumli és a régi isztambuli faházak (Rumli kalandjai Isztambulban – 28. rész) (RANDOM - 1.000)
Na, ez egy szomorú hír.
És nem volt „Rumli a stadionban” epizód… 🙁
Sok minden kimaradt. De mint tudjátok, Isztambulból sosem elég. 😉
Gyűjtést rendezhetnénk neki, hogy maradhasson. 😀
Vagy átküldenénk hozzád 😉