Megkerültek az elveszet törökök

Legalábbis a hírek szerint.

A valóság természetesen más. Ezek a törökök nem vesztek el, csak tízezer éve elmentek otthonról, és azóta sem tértek vissza. De sem levelet, sem Facebook postot nem küldtek az otthoniaknak.

Mondhatjuk úgy, hogy a National Geographic, vagy még inkább a Földgömb újság török verziója az Atlas (az újságok főszerkesztőit pedig kérem a jobb oldali Donate gomb megnyomására a reklámért cserébe 😉 ). Ez az újság egyénként is kellemes olvasnivaló azoknak, akik szeretnék Törökországot jobban megismerni. És persze már jól tudnak törökül, mert azért a nyelvezete nehéz. Viszont az ország legérdekesebb tájait, kultúráit és történelmeit mutatja be.

Történt egyszer, hogy az Atlas szerkesztői éppen Mongóliában jártak, hogy bebizonyítsák a kétpúpú teve igen is létezik, nemcsak a bazárban találták ki.

Így aztán a csapat neki is Isztambultól keletre. Mentek, mendegéltek, elhúztak egy csomó egypúpú teve mellett. De mivel őket nem érdekelték az egypúpú tevék, a tevék pedig miattuk nem izgatták magukat, így mindenki ment tovább. Pontosabban csak az expedíció, mert a tevéket még annyira sem érdekelte a dolog, hogy felkeljenek.

Végül a csapat addig ment, míg el nem érték Törökország keleti határát. De a csapat tovább is ment ennél! Mégpedig úgy, hogy tovább ment.

Átmentek hegyen és völgyön. Majd pedig völgyön és hegyen. De mentek még át városon is. Meg úton is. És még vasúton is. Bár ott gyorsan mentek át, mert éppen jött a vonat.

Szóval nem történt semmi az ég világon. Csak mentek és mentek. És mindenhol csal egypúpú teve volt. Kivéve azokat a helyeket, ahol a turisták is megfordultak, mert ott volt kétpúpú is, de arra mindegyikre rá volt írva nagy betűkkel: Made in China. De olyat is láttak, amelyiknek az oldalán egy almás logó volt, amibe valaki beleharapott (mármint az almába, nem a tevébe). Ezeken viszont iTeve feliratot találtak. Az is kiderült, hogy bár nem érintőképernyősök, de böködésre eléggé hevesen reagálnak.

De végül a csapat addig ment, hogy eljutottak Mongóliába. Itt pedig tényleg volt valódi kétpúpú teve!

A csapat gyorsan felállította a hordozható röntgen szobát, hogy átvizsgálják, valódi kétpúpú tevéről van-e szó, vagy pedig ez is turistalátványosság csak.

És lásson mindenki csodát! A teve nem hamisítvány volt! Mind a két púpja eredeti! Sőt! Amint megszámolták, az is kiderült, hogy a két púp valóban kettő. Nem egy, és nem is három. De még csak nem is tizennégyezer-hatszázhuszonkilenc! Vagy tizennégyezer-hatszázhuszonnyolc. Hanem pontosan kettő.

Ennek nagyon megörültek. Örömükben táncra perdültek. Egyikük még az egyik tevét is felkérte egy keringőre. Csakhogy az a rusnya állat visszautasította az ajánlatot, és leköpte az emberünket. Aki persze nem volt rest, és ékes isztambuli tájszólással azonnal meg is mondta a rusnya állatnak, hogy mit gondol róla:
– Te egy rusnya állat vagy!

Ebben a pillanatban döbbent csönd lett az egész völgyben, ahol voltak. A helyiek meglepődve néztek össze. Hát ez az ember a mi nyelvünkön beszél! Nem turista! Testvér!

Kezdődött is a nagy dinóm-dánom! Leültek a fősátorba, kinyitották a titkos, még a szovjet időkből fennmaradt vodkás készletet. Majd pedig, amolyan török módra, beszélgetésbe kezdtek.

– És hogy van Deniz nagybácsi? Neheztel még arra, hogy az ük-ük-nagyapám elrabolta a lányát tízezer évvel ezelőtt?
– Nem hiszem, hogy neheztelne még. Deniz nagybácsi már nem a régi. És már nem is tud akkora pofont adni, mint régen.
– Ó, ennek örülök…. És mond csak, ki nyerte a meccset Nem láttuk tegnap, mert az egyik rénszarvas, Rudolf megint belefeküdt a parabolába.

A megkerült törökök
A megkerült törökök (forrás: Radikal)

A kutatócsoport és az immár megkerült törökök még két hónapig maradtak együtt. Közben e-mail címet cseréltek, kölcsönösen felvették egymást a Facebookon, és mindketten megígérték a másiknak, hogy küldenek a nagymama csodálatos paradicsompüréjéből egy üveggel. Majd pedig a csoport hazaindult.

Hazafele megint nem törtét az ég világon semmi.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (3 votes cast)
Megkerültek az elveszet törökök, 10.0 out of 10 based on 3 ratings
 

9 Replies to “Megkerültek az elveszet törökök

        1. Szóval a lényeg, hogy mentek, mendegéltek, és találtak egy csomó törököt. Csak hát senki se tudta, hogy ott törökök élnek.
          Ennek pedig jól megörültek, és írtak róla egy szép hosszú cikket.

          Persze lehetne ezt elemezni, hogy mit csináltok ott azok a törökök, hogy kerültek oda, mekkora a létszámuk, és vajon melyik a kedvenc kebabjuk, stb…
          De ehhez át kellene olvasni az egész cikket, és meg kellene érteni, és ilyesmit. 🙂

          VN:F [1.9.22_1171]
          Rating: 0.0/10 (1 vote cast)
            1. Pont olyan ne lenne? 🙂 Bár a google-n rákeresve egyetlen találat sem jelent meg. Pedig ismert, hogy régen ettek tevehúst. Ma jobban kifizetőbb, ha inkább hagyják a turistákat a tevékkel fotózni. 🙂
              Sokkal valószínűbb viszont rénszarvas-kebabjuk van. 🙂

              Egy ismerősöm volt Türkmenistanban, ahol kedi-kebabot evett. A tulaj esküdözött, hogy ez azért nem jelenti azt, hogy macskából készült, ez csak amolyan szójáték. Na persze… 😀

              VN:F [1.9.22_1171]
              Rating: 0.0/10 (1 vote cast)
              1. Miért? A hot dog sem hót dog 🙂 (pedig vietnamban megeszik a blökit, csak a budapesti vietnami étteremben nem tudtam megkóstolni….azt mondta a tulaj, a KÖJÁL nem engedi :-()

                Török-Cipruson viszont volt az egyik étterem étlapján domuz kebab!

                VA:F [1.9.22_1171]
                Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
              2. Azt néztem az oldaladon. 🙂
                Isztambulban nem nagy kaland disznóhúst beszerezni, ha valaki nagyon akar. De inkább kiábrándító. Az (török) örmény ismerőseim mind Budapestre járnak kolbászért. 🙂

                VN:F [1.9.22_1171]
                Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .