Isztambulban járva sose tudhatod mi van a lábad alatt. Egészen addig, amíg el nem tűnik a macskakő a talpad alól…

Khalkedon (magyarosan Kalcedón), Büzasz, Bizánc, Lügosz vagy Szemisztra. Konstantinápoly vagy Isztambul. Ezek mind ugyan annak a városnak a nevei (bővebben itt olvashatsz Isztambul neveiről). Ezek mind azt igazolják, hogy ennek a helynek igencsak régi a múltja. Sőt! 2009-ben találtak egy 8.000 éves kebabárust (az akciós kebab viszont még hétfőig kapható). Így tehát amiben biztosak lehetünk, hogy semmiben sem lehetünk biztosak Isztambul múltjával kapcsolatban. Leginkább azzal, hogy milyen idős, vagy hogy merrefele helyezkedett el.
Maga a metróépítés is azért halad csigatempóban, mert a föld alól mindig előkerül valami. Egyik helyen már annyi mindent kiástak, hogy ott fel is adták a metró föld alá helyezésének tervét. És ott inkább a föld, és a tenger felett fog a metró átsuhanni (elvileg 2013. év elején már ki is próbálhatjuk).
Tehát amikor Isztambul macskaköves utcáin járunk, akkor könnyen lehet, hogy valami elfelejtett épület van alattunk. No meg az alatt is van egy elfeledett épület. Meg az alatt is van egy elfeledett épület. Meg az alatt is van egy elfeledett épület. Meg az alatt is van egy elfeledett épület. Meg az alatt is van egy elfeledett épület. Meg az alatt is van egy elfeledett épület. Meg az alatt is van egy elfeledett épület. Meg az alatt is van egy elfeledett épület. Meg az alatt is van egy elfeledett épület. Meg az alatt is van egy elfeledett épület. Meg az alatt is van egy elfeledett épület. Meg az alatt is van valami, de ott már kínaiul beszélnek…
Egyik ügyfelünk is így járt. Amikor ásott a kertjében, akkor talált egy hamamot.
Reggel pedig, amikor jöttem a cégbe, a macskakő tűnt el a lábam alól. Megpróbáltam bekukucskálni, de csak egy hatalmas lukat láttam.

Most, hogy pár napja tart az esős időszak, felszínre kerület néhány régen elfeledett épület.
De lehet, hogy valaki majd inkább rádob egy lapát betont. Nem mindig egészséges a föld alatti dolgokat bolygatni. 🙂
Vigyázat, különben átesünk Isztambul földalatti világába!,- Magyarország (1.000)
- Visszatérés Törökországba (1.000)
- Esküvői videók (1.000)
- Találtam magyar zászlót :) (1.000)
- Találtunk egy hamamot (1.000)
- 2014. Új év (RANDOM - 1.000)
Kellemetlen lenne beleejteni egy kulcscsomót. 😀
Még kellemetlenebb, ha majd egy egész autót is bele ejteni. 🙂
Szia lenne pár kérdésem, de az elérhetőséged nem elérhető 🙂 🙁
fontos lenne de nem jó a kiírt mail cím.
Helló!
cybermacs@isztambul.info
Nem jó ez a cím? Valami gond van vele? Ez is gmail, mint a tied, mennie kellene…
Egyik nap próbáltam.nem engedte. Még próbálkozom, remélem több szerencsém lesz.igen erre a címre
Megint erre jártam. Valaki megtalálta az „elgurult” macskakövet, és visszatette a helyére. Ezzel elzárta Pandóra szelencéjét.