Külföldön élni, külföldre házasodni

Ott állt a lány, az oltár jobb oldalán….

– Te, Délceg Herceg, fehér lovon, akarok-e feleségül venni az itt megjelent Szőke Hercegnőt, akinek nagy kék szemei vannak?
– Igen.
– És te, Szőke Hercegnő, nagy kék szemekkel, akarsz-e férjhez menni az itt megjelent Délceg Herceghez, akinek szőnyegboltja van?
– Igen.
– Akkor én most titeket házas….
– KHM-KHM! – egy köhögés hallatszott a hátsó sorból, ahol felállt egy ember. Nem, Ő nem a gonosz boszorka volt. Az csak mérgezett almával hadonászik. Ő sokkal rosszabb volt: szemüveget viselt, mellényt, és a zsebében egy pecsét lapult. Őt úgy hívják, hogy bürokrata. – A házasság nem érvényes! Erről a lapról hiányzik az Apostille!

TéDé blogja adta az ötletet, hogy beszéljünk egy kicsit arról is, ahol a mese valójában kezdődik. Avagy hogyan lesz a „boldogan éltek, míg meg nem haltak” valósággá.

Tehát ott áll a fiú és a lány együtt (a példa kedvéért maradjunk a hagyományos párosításban, de bármilyen más variációnál is hasonló a helyzet), ahol is a lány eldöntötte, hogy ezzel a fiúval szeretne lenni. És a fiú is eldöntötte, hogy ezzel a lánnyal szeretne lenni. De igen ám! Nemcsak ők ketten vannak! Az ajándékcsomagban más is! Ezt úgy hívják, hogy rokonság.

Törökországban pedig nem kevés emberről beszélünk, ha a rokonokat emlegetjük. Házasság esetén amolyan 300 fővel számolhatunk, akik immár a rokonaink lesznek. Nem a barátaink, hanem a rokonaink. Ennyi ember között persze lehet találni jókat is, meg kevésbé jókat is. Azon persze érdemes elgondolkodni, hogy még az a rokon is, aki a legjobban idegesít minket, valamilyen szinten mégiscsak hasonlít választott partnerünkre…

Sokkal izgalmasabb a helyzet a jövendő közeli rokonokkal, mint Após-Anyós. Ez ugyebár még akkor is nehézségekbe ütközhet, ha egyazon kultúrába tartózunk. Hát még akkor mi van, ha másik kultúrába próbálunk betörni! Úgyhogy miután megszereztük a lányt, azzal a munkának csak egy töredékét végeztük el. Az még csak a beugró teszt. Mostantól teljes erővel lehet/kell udvarolni a jövendő Apukának és Anyukának. És persze a tesókat sem szabad kifelejteni. Sőt! Ha van nagymama és nagypapa is, akkor velük is foglalkozni kell. Míg a lánynak elég néhány szál rózsát adni, addig a jövendő közeli rokonságnak érdemes mindjárt egy egész virágboltot vinni. És ez alól akkor sincs mentség, ha pár ezer km-nyi távolság fog elválasztani minket tőlük.

Mindehhez még hozzájön, hogy a törököknél a család sokkal zártabb, mint amit Magyarországon megszokhattunk. A fiú hiába múlt el 30, akkor is anyuci szeme fénye marad, aki kaphat egy jó nagy taslit, ha szemtelenkedik. Ráadásul mindenféle erkölcstelen külföldi nők járnak hozzá, akik azt se tudják, hogyan kell egy jó kis böreket sütni… Így nem árt a problémát megelőzni, és az első találkozásra nem miniszoknyába beállítani. Sőt! Ha viszünk saját készítésű süteményt (természetesen nem disznóhúsos pogácsát, vagy rumos kalácsot), akkor azzal sok pirospontot gyűjthetünk össze.

De nincs könnyebb dolguk a török lányokat elvenni szándékozó fiúknak sem. Még ha a jövendő apósnak több száz lánya is van, akkor is, akit mi kinéztünk az az ő drága egyetlen picike lánykája, akit egy honnanjött külföldi akar magával venni, hogy ott mindenféle becstelen dolgokat tegyen vele. No nem mintha baj lenne, ha 20 unoka megjelenne hirtelen (a pelenkázás úgyis a másik nem dolga), de akkor is az egyetlen picinyke lány. Nem lehet csak úgy, bárkinek odaadni.
Tekintve a török hagyományokat, nem biztos, hogy pár üveg Tokaji a segítségünkre lehet.
Itt nincs mese, le kell venni mindenféle egot, és kiszolgálni az Apukát. Segíteni cipelni a bontókalapácsot, leugrani újságot venni, meg ilyenek.

Ezek mondjuk olyan dolgok voltak, amelyek akkor is előfordulhatnak, ha a saját országunkban, kultúránkban találunk párt magunknak. Másik országban további izgalmas kalandokban lesz részünk. Ezeket összefoglalva bürokráciának nevezzük.

A saját országunkban élve vannak mindenféle papírjaink, mindenféle számokkal mindenféle hivataloktól. Olyasmi mint, személyi, adószám, bankszámla, stb… Ha átmegyünk egy idegen országba, akkor ott is kellenek majd ezek. Leggyakrabban már az első napon. Mi viszont az első napokban még nem igazán beszéljük a nyelvet, nem ismerjük a szokásokat és az adminisztrációt sem. De milyen jó, hogy van valaki kéznél, aki mégis csak pár évtizede ebben az országban él, beszélni a nyelvet, és úgy-ahogy az adminisztrációval is meg tud küzdeni? Őt úgy hívják, hogy a párunk.

Na és akkor itt kezdődnek a dolgok. Benézhetünk bármelyik magyar fórumba, ahol a magyar lányok beszélik meg az élményeiket a török lovagokkal. Ahol is szinte mindig oda lukad ki a téma, hogy a hős és bátor lovaggal kifogott az adminisztráció, mert nem tud magának még egy útlevelet és vízumot sem elintézni, így nem tud Magyarországra jönni. De ugye semmi baj, mert majd a magyar lány megy Törökországra.

A kérdés az, hogy mit várjunk ettől a sárkányoktól sem rettegő lovas uraságtól? Majd pont ő fog segíteni egy esküvő megszervezésében, ahol van fordítás, apostille, hitelesítés, de még a vérünket is oda kell adnunk (tényleg van ám vérvizsgálat!)? Ugye ugye…

Így tehát partner választáskor nem árt odafigyelni arra, hogy ne csak a szeme legyen szép, hanem tudjon írni-olvasni, fürödjön rendszeresen, és legalább egy vízumot el tudjon intézni egymaga.