Karácsony Isztambulban – 1. rész

Kezdjük a legelején: Törökországban nincs hivatalosan Karácsony. Van helyette Mikulás, meg újév, meg újévi fa, meg nagy vásárlási akciók, meg sok sok szép színes lámpa, ami olyan jól néz ki. Meg egyébként is. Ilyen buliból senki sem akar kimaradni.

Megérkezett a Karácsony
Megjött a Karácsony

Most már tudom, hogy nem egyedül ünneplem december 24-én a Karácsonyt Isztambulban, és Törökországban. Vagyunk legalább százan. De mi van a többiekkel?

Induljunk ki onnan, hogy Anatóliának nagyon hosszú (legalább 10.000 éves) és nagyon bonyolult (legalább nagyon nagyon bonyolult) történelme van. Szinte mindenki megfordult itt a történelem során. Még olyanok is, akik nem akartak. És aki erre járt, ki-ki a maga nézete szerint hozott valamit: kultúrát, vallást, családtagot, fegyvert, pénzt (aki pedig távozott, leggyakrabban szőnyeggel a hóna alatt tette, míg a hozott cuccot itthagyta). Így aztán mára – kis túlzással – a világ összes vallása megtalálható. És ez még csak Isztambul.

Ha csak a templomokat nézzük (azaz vannak/voltak annyian, hogy egy egész templomot felépítsenek), akkor élnek itt görög-keleti ortodox, bolgár ortodoxok és katolikusok, örmények, római katolikusok (olasz, francia, és angol), szírek (őskeresztények). De még olyan anglikán templomot is találni, amit a Krím-félszigetről származók emeltek. Sőt! Még orosz ortodoxok is nagy számban élnek, de nem tudni, nekik is van-e templomuk.

Ki látja át mindezt?

Éppen ezért a legegyszerűbb megoldás jött létre: mindenki akkor karácsonyozik, amikor csak jól esik neki. És úgy, ahogy tetszik.

A sorban elsők, mi magyarok vagyunk a december 24-es éjszakai énekkel egybekötött ajándékbontogatással. Majd 25-én jönnek a római katolikusok. Ezek legtöbbször olasz, francia és angol emberkék. Persze ettől még az ajándékok között a szőnyeg, a teáskészlet és a Hogyan készítsünk kebabot házilag? c. könyv is felelhető.

A következő csoport az örmények. Ő szerintük a Karácsony pontos időpontja nem decemberben van, hanem januárban. Mégpedig 6-án. Elvileg ez a Karácsony eredeti, és igazi időpontja. Csak később került át az év legrövidebb napjára.

Velük ellentétben az Ortodoxok is egyetértenek abban, hogy a Karácsony helyes időpontja december 25. Szerintük viszont rossz naptárat használunk. Az, ami az ő kalendáriumukban december 25, az nálunk már január 7. Így ők zárják a sort.

Ők még csak a nagyobb csoportok. A kisebbeknél mindettől további eltérések lehetnek. De mi van a legnagyobb csoporttal? Az Iszlám törökökkel?

Náluk hivatalosan nincs Karácsony. Viszont az olyan dolgok, amelyek színesek és villognak, mindig is a érdeklődési körbe tartoztak. Így aztán ők sem maradhatnak ki egy olyan eseményből, aminek a közepén egy lámpákkal feldíszített fa van.

A „török Karácsonyt” úgy hívják, hogy Yılbaşı, ami valójában újévet (az év feje) jelent. Ez már jelzi is, hogy nem december 25-én tartják. És nem is január 1-én! Hanem még december 31-én. A Karácsonyfát éppen ezért Újévi fának (Yılbaşı ağacı) hívják. A Karácsonynak egyébként Noel a neve. Holott a Noel baba a Mikulás. De egyébként a Noel ajándékot jelent. Azaz a télapó neve törökül Ajándék Apó. Tudtok még követni? 🙂

Szóval, van egy alkalom, amikor csak úgy, minden ok nélkül tele lehet pakolni az ablakokat Mikulásokkal, és mindenre égőket lehet aggatni. Meg egyébként is mindegy, csak színes legyen.

És ha már színes, akkor miért ragaszkodunk olyan elavult dolgokhoz, minthogy a Karácsonyfa csak zöld lehet? Pl. egy lila, vagy még inkább egy rózsaszín fa sokkal jobban mutat a rózsaszín függöny előtt, mintha zöld lenne. Éppen ezért a bazárban minden színű fa megtalálható (a Karácsony bazárról majd holnap lesz szó). Bár én hiányolom a törökökre oly jellemző focis színeket, mint fekete-fehér, sötétkés-sárga, stb… Így egy igazi rajongónak mindjárt két fát kell otthonra vennie, különböző színekben. Mondjuk egy zöld-fehéret könnyen össze lehet még rakni, de azt hiszem, ennek Isztambulban kevesen örülnének (Feyyaz viszont tudja, melyik városban lehetne ebből sokat eladni).

De hála annak, hogy a Karácsonynak nincsen tradíciója, nagyon is szabadok a lehetőségek. Pl. a Karácsonyfa fogalmát is mindenki úgy érti, ahogy gondolja. Mindegy, csak zöld legyen. Vagy, mint fentebb láttuk, az se fontos. Lényeg, hogy érezhető legyen, ez egy Karácsonyfa. 🙂

Karácsonyfa Light
Karácsonyfa Light

Utána pedig ott van az, hogy karácsonyfaégő is akkor jó, ha sok van belőle. Ezer darab alatt nem is éri meg nekiállni… De minderről bővebben holnap, amikor is felfedezzük a Karácsony bazárt! 🙂

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 9.6/10 (5 votes cast)
Karácsony Isztambulban - 1. rész, 9.6 out of 10 based on 5 ratings
 

11 Replies to “Karácsony Isztambulban – 1. rész

  1. Hááát sajnos a felekezetek felsorolásánál az első semmiképpen sem jó…
    Nincs olyan ugyanis „görög (ortodox) katolikus”. Olyan irányzatok vannak,hogy „görög katolikus” és „görög-keleti ortodox”. Azért nem összekeverendőek,mert pont a két fő ág külön-külön ágába tartoznak ezek a felekezetek.
    Elmondhatom tömören a lényegi különbséget esetleg… 🙂

    Köszönöm szépen a személyre szabott feladványt:) :Bursában lehetne sok zöld-fehér fenyőt eladni!

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    1. Köszönjük!

      Én már sose fogok kiigazodni a vallási felekezeteken….
      Akkor a kérdésem (kérdéseim): a görögök (és akkor már pontosabban az anatóliai görögök, a rum-ok) melyik csoportba tartoznak. Vagy ha így jobb, akkor az általuk épített templom melyik csoport (mégiscsak lehet más a templom, meg a belejáró ember. Erre még példa is a Kadıköy-i angol (de nem anglikán) római katolikus templomban a szír keresztények is misézni járnak).
      És ha már a görögök, akkor vajon az itteni bolgárok is hova tartoznak?
      Bonyolult ez…

      Jövőre meg nyitunk karácsonyfaboltot Bursa-ban. 🙂

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  2. Valóban elég bonyolult a katolikus egyház :), hiszen több ága is van. A latin (római) és a görög (ortodox) a legismertebbek.
    A görög katolikusok nem ortodoxok, csak a liturgiájukban. 🙂 Abban különböznek az ortodoxoktól, hogy elismerik a római pápa főségét, míg az ortodoxok autokefál egyházak, azaz, önállóak, nem függenek se Rómától, se egy másik patriarchátustól.
    Így lehet görög, moszkvai és még ki tudja hány patriarchátus.
    A templomok tekintetében nem tudok mit mondani, sose voltam Isztambulban. Az viszont tudom, hogy a római katolikusok – így a magyarok is – 24-én, karácsony vigíliáján, azaz Szentestén bontják az ajándékokat.
    Ez ott nem így van?

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    1. Pont ezt próbálom kibogózi. 🙂
      A római katolikusok 24-én este ünnepelnek. Ezt megerősíti, hogy az olasz templomban este 8-kor volt a nagymise.
      Azt, hogy ki tartja 25-án reggel, azt nem tudom.
      Majd 31-én a törökök fát állítanak, meg új évet ünnepelnek. Ennek sok köze nincs a Karácsonyhoz. Egyszerűen csak jól néz ki.
      Január 6-án az örmények jönnek, majd 7-én az ortodoxok.
      Kimaradt valaki? 🙂

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  3. Mindig csak este tudok internetezni,ezért Liszka beelőzött.:)
    Nála csak az első mondattal van gond:nem a katolikus egyháznak,hanem a keresztény egyháznak van több ága.
    Tehát 1054-ben kettészakadt a keresztény egyház,római katolikus,és görög-keleti ortodox ágakra. Majd egy idő után a görög-keleti ortodoxok egy része kibékült a római pápával,őket hívjuk görög katolikusoknak.
    Tehát ezért nem volt jó a Cyber által használt kifejezés,mert az egyszerre használta az „ortodox” és „katolikus” szavakat. Szóval vagy-vagy!
    A nálatok élő görögök és a bolgárok is a görög-keleti ortodox ághoz tartoznak.

    A templom használati kérdésre(angol-szír):az ilyesmi egyáltalán nem ritkaság! Én is voltam már evangélikus esküvőn református templomban!

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    1. Kedves Feyyaz, nem tévesztettem el az első mondatot, ugyanis a katolikus egyháznak is több ága van: római, görög, szír, örmény, kopt stb. egyházak léteznek, de ezek mindegyike katolikus, még akkor is, ha a római pápa primátusát csak a római és a görög katolikus egyház ismeri el.

      Amit az 1054-es egyházszakadásról és következményeiről mondtál az igaz, de a kereszténység tulajdonképpen Luther fellépésével szakad végképp ketté, létrejönnek a protestáns, azaz nem katolikus egyházak.

      VA:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
          1. Oké, akkor mostantól ők görög-keleti ortodoxok lesznek, ha nem sértődnek meg túlságosan.
            Ez alapján javítok.

            Köszönöm a segítséget, bár nem ígérem, hogy ezek után nem lesznek még keveredések…

            VN:F [1.9.22_1171]
            Rating: 0.0/10 (1 vote cast)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .