Ismét Petrától jött az ötlet.
Ő azt a kérdést tette fel (a harisnyát és szemüveget viselő fenyőfás bejegyzésében), hogy vajon hol lehet szarvast venni. No nem igazit, hanem olyat, amit ki lehet tenni a cég elé, vagy csak bepakolni a nappaliba a tv mellé.
Az ankarai boltokat nem ismerem, de bátran tudom ajánlani Isztambul bazárját, ahol ez sem lehetetlen. Sőt!
Bár azt előre el kell mondanom, hogy a kirakatban szarvas pont nem volt. De ennek az is lehet az oka, hogy azok éppen Ankarában turnéztak.
Viszont minden más tényleg megtalálható, amire csak (biztosan nincs) szüksége az embernek!
Isztambul bazárjában járunk. Természetesen az egyik hátsó utcában (lásd a térképen), pedig ennek a boltnak a turisták által járt övezetben van a helye. Hiszen ki ne akarna egy kalózkapitányt hazavinni? Van belőle álló, és ülő változat is.
Én az utóbbit javaslom, hiszen amikor repülővel megyünk haza, az ülő kalóznak már lesz saját ülése. Nem kell neki külön jegyet venni. Csak egy biztonsági övet kell kérnünk.
Azért készüljünk fel, hogy a stewardessnek lehetnek további kérdései a kampós kézzel és a falábbal kapcsolatban. Nyugtassuk meg, hogy a hajós kapitány uraság nyugodtan fog a helyén ülni, és senkire sem fogja a frászt hozni az út közben.
Nem kell izgulni az útlevél ellenőrzés miatt sem, hiszen néhány utcával lejjebb 5 perc alatt elkészítenek egyet a kapitány részére. Három útlevél esetén ajándékba kapunk egy vízumot és egy bögrét is.
Akinek viszont még ezek után is fenntartásai vannak egy kalózkapitány szállításával kapcsolatban, annak ajánljuk inkább a cápát. Nem gondolom, hogy bármely légitársaság szabályában szerepelne az, hogy tilos a gépre cápát felvenni.
Mint a kirakatban is látszik, az ókor rajongói is megtalálják a maguknak való márvány szobrokat. Bár ha már idáig eljöttek, akkor nem érdemes centurionál kevesebbel hazatérni.
A bolt tulaja szerint (természetesen) bármilyen létező (történelmi) vagy kitalált figurát lehet kérni. Így akár (sima) szarvast, és rénszarvast is kérhetünk. Ha viszont ez igaz, akkor a foci rajongók a kedvenc játékosukat is elkészítetthetik. Nincs is annál jobb élmény, mikor a mérkőzést úgy nézzük végig, hogy az egész focis csapat ott ül kanapén, nemcsak a tv-ben szerepek.
Persze mindez időbe telik. Így ha nem tudunk várni, akkor inkább vegyünk egy akcióhős nénit.
Neki még az az előnye is megvan, hogy nem kell felvinni a repülőgépre. Elég csak utánakötni.
És természetesen, minden minden ilyenen, itt sem hiányozhat a Karib-tenger kalózai sláger terméke sem: a csontváz kalózkapitány!
Úgyhogy aki Isztambulba érkezik 2013-ban, vagy a következő években, az ne is keresgéljen mini AyaSofya vagy Kék Mecset makettet. Irány a bazár sűrűje, és vegyünk valami igazán egyedi ajándékot!
Barbarossa Hayreddin! 🙂