Mindig is szerettem volna egy olyan fotót készíteni, amikor az isztambuli nosztalgiavillamos a hóban van.
Tessék, most lett egy. Ráadásul az én képemen mindjárt a hóvihar közepén áll!
Már csak egy hólapát kell, amivel kiáshatom innen magamat.
Amikor Törökországról olvasunk az utazási irodák reklámjaiban, akkor szó sincs arról, hogy itt rossz idő is lehet. Pláne nem hó, még inkább hóvihar. De hát itt is van tél.
Bár még csak most kezdődött, de már most komoly mennyiség pottyant (inkább zuhant) a nyakunkba. És mi még a belvárosban vagyunk, ahol a Boszporusz fűtő ereje is kifejti a hatását. A peremvidéken nem érdemes hólapát nélkül elindulni.
Ilyenkor egyébként a közlekedés teljesen megáll („nem voltunk felkészülve rá, hogy az idén is lesz tél” – ugye ismerős? 🙂 ). De mivel a hó nemcsak úgy szépen szállingózik, hanem viharban jön, így a hajós közlekedés is teljesen megáll. Európa és Ázsia között csak a két híd marad összeköttetésként. Bár legutóbbi hóviharban az egyiket le kell zárni a nagy szél miatt.
Úgyhogy a túlélő felszerelést érdemes a hólapát mellett fogkefével és pizsamával is kiegészíteni, hiszen nem lehet előre tudni, hol is sikerül majd aludni az éjjel. De amíg a kedvenc szappanoperákat meg lehet nézni, addig mindenki nyugodtan marad távol az otthonától.
Ilyenkor a diákok járnak a legjobban. Ők ugyanis automatikusan megkapják a hószünetet, hogy ne azzal kelljen vacakolniuk, hogyan is jutnak be az iskolában. Marad idő kipróbálni a nagymama új, négyszemélyes teflonbevonatú tepsijét, mennyire is jó szánkónak.
Ami viszont izgalmas lehet, azok a sarki tüskék. Erről egyébként is lehetne egy könyvet írni, hogyan próbálják meg a fogakat kihúzgálni, lefedni, lefesteni, leragasztani, lebetonozni, lefűrészelni a helyiek, miközben minden éjjel az önkormányzat új tüskéket rak az elveszettek helyére. Most viszont mindez eltűnik a hó alatt, ami új kalandokat hozhat az errehaladók életébe…