Törökországban, mint már sokszor láthattuk, a bankok nem igazán hasonlítanak a magyarországira. Az csak az alap, hogy pl. az ATM használatért nem kell fizetni (így is van a bankoknak elég pénzük saját felhőkarcolókat építeni). De maga az ATM is egy kész mini-bank, ahol szinte minden banki műveletet végre lehet hajtani, nemcsak pénzt kivenni.
Ráadásul ha pl. befizetjük a gázszámlát (ehhez a számla vonalkódját csak meg kell mutatni az automatának), akkor az 0. másodperc múlva már meg is érkezik. De ugyan ez igaz, ha a pénzt rakunk be, akkor az is azonnal a számlán lehet, amit mindjárt fel is használhatunk (erről bővebben itt). És még nem is mindig van szükség a bankkártyára, elég csak az ujjunkat bedugni a gépbe, és máris megmondja kik vagyunk. Ha elégedett velünk, dől a pénz. Ha nem…
Mindezek után nem meglepetés, hogy a bankok mobil programjai is komolyan fel vannak szerelve. A török egyébként is komolyan gondolják a mobilitást, hiszen egy világ dől össze ha nem értesülnek arról, hogyha a szomszéd macskájának új frizurája vagy udvarlója van. Nem csoda, ha a Facebook használatban megelőzik az USA-t (a FB-on eltöltött idő alapján).
Így tehát minden török banknak van saját programja a mobil telefonokra. Ezek természetesen nemcsak az alapműveletekkel látják el a felhasználókat, mint számlakérdezés, pénzküldés, stb… hanem minden olyan banki szolgáltatással is, amiért az épületbe kellene bemenni, és ezzel megzavarnák az ott teázó személyzetet. Sőt, még többet is.
Az egyik különleges funkció, a mobilos pénzküldés.
Itt most ne arra gondoljunk, hogy bepötyögjük a másik fél számlaszámát, bár persze azt is lehet. Van ennél sokkal egyszerűbb módszer is! 🙂
Android telefonokra fejlesztették a Bump nevű programot. Neve a bumm! szóból ered, ami Árpinak is a kedvence, mikor ledobja a nagyméretű színes képeskönyvet a földre, hogy ezzel szerezzen örömet az alattunk lakónak. A Bump úgy működik, hogy két telefont össze kell ütni (azért csak mértékkel, nem kell, hogy a telefon össze is törjön), minek eredményképpen (ha nem törtük össze a telefont) a két eszköz össze fog kapcsolódni, majd pedig címlistát, képeket, stb… tudunk átküldeni. Mindehhez pedig nem kell internet, wifi, adatkapcsolat, sem más egyéb. Csak a GPS legyen bekapcsolva.
A programírók szerint iPhone-al és más fejlettebb telefonokkal is működik, nemcsak Androiddal. De azt sajnos nem tudtam tesztelni…
Ezt a bump funkciót építették bele a török bankok a telefonos programjukba. Így ha a barátunk kölcsön szeretne kérni egy százast, akkor elég csak megütni a telefonnal. Mármint az ő telefonját, nem pedig a barátunkat. És máris átkerül a pénz az ő számlájára.
Ez azért is jobb, mintha keresnénk egy ATM-et, kivennénk belőle a pénzt, és azt adnánk át, mert a kártyás vásárlással lehet mindenféle kedvezményeket kapni. E mellett pl. diszkóban is lehet használni, ha a barátunk meglátna valakit, akiből szeretne barátnőt faragni. Nem kell elgyalogolni a legközelebbi ATM-ig.
Csak aztán vigyázzunk, nehogy túlzottan feltöltött állapotban össze-vissza bumpoljunk a tömegben, mert akkor hamar lemerül a számlánk!
És még a hőmérsékletet is megmondja
Pénzküldés két mobil között,- A fene megy ki ilyen időben vásárolni (1.000)
- Az ajtó mögött laptop labirintus lapul (0.512)
- Made in Hungary (0.512)
- Esküvői grafikai adatbázis (0.512)
- Jönni robot, akarni lopni e-mail, röhögni sokat... :D (0.512)
- Isztambul drone-okról (RANDOM - 0.512)
Szerettem volna macskát adni, és nem lehet. Lehet, hogy össze kéne koccintanunk a telefont ehhez? Esetleg 10 macskát hozzávágni a kijelzőhöz? 🙂
A macskák még nem teljesen kompatibilisek. Egyenlőre csak a csíkos macskákon működik úgy, hogy a vonalkód leolvasó funkciót kell használni.
A többi típusú macskák esetében csak az utalás használható. Ilyenek, mint S.I.C.C. meg a M.E.N.J.I.N.N.E.N.T.E.D.Ö.G. De ezeket az utasításokat sem minden macska tudja értelmezni.
IPhone-nal müködik a Bump, én elöször ott lattam…..