Android programok Isztambulban élőknek (meg turistáknak)

Összegyűjtöttem egy halom programot, ami hasznos lehet azoknak, akik Isztambulban élnek, és Androidos telefonjuk van (iPhone-t nem tudok tesztelni, olyanokról pedig nem akarok írni, amit nem próbáltam ki).

Ebből sok program nemcsak Isztambulban, hanem Törökországban is használható (pl. hol van a legközelebbi nyitott patika), így nekik is ajánlom.

Sőt! Még a jövendő Isztambul turistáknak is jól jöhet a lista, hiszen nem mindegyik program igényel aktív internet kapcsolatot. Sőt! Aki kocsival érkezik, annak kifejezetten ajánlom a navigációs programot.

Egyszer pedig lesz majd a blognak (meg a wikinek) is saját mobilos programja. Egyszer majd… 😉

Kezdjük az elején: közlekedés. Hiszen Isztambulban talán ez a legnehezebb. Nem elég ha egy térképünk van (szerencsére már GPS is van a telefonokban), mert az csak azt mutatja meg, hol vagyunk. Na de hova megyünk (ezt néha mi sem tudjuk), pláne hogy jutunk oda, még inkább hogy jutunk vissza!

Szóval ehhez a nagy kérdéshez ajánlok pár programot:

Istanbul Ulasim: Ez egy majdnem hivatalos Isztambul közlekedési program. Van benne hajó, busz, és sínen menő kacatok (metró, villamos, vonat) menetrend. Legnagyobb előnye, hogy minden egyben van benne. De azért 100%-ig ne bízzunk meg benne!

İstanbul Ulaşım: A neve ugyan az, mégis teljesen más (de ezt legalább törökül írták). Csak buszra szerintem ez a legjobb. Egyébként is a busz a kritikus, mert ott van az, hogy senki se tudja merre megy. Ha a forgalom úgy alakul, akkor még a sofőr sem… Az előzőhöz hasonlóan itt is van térkép a busz haladási útvonaláról (pontosabban a megállókról), így ha már a térképen megtaláltuk a célpontot, akkor megtalálhatjuk, hol is érdemes leszállni. Nagy előnye, hogy egyes buszok be vannak jelölve, merre is járnak éppen (azért van pár perces késése, mire végigmegy az adat a rendszeren).

Sajnos mindkettőnél a fő gond, hogy bár a Google Térképen megtalálja a célpontot (egyébként nem, de most mindegy), de a közeli buszmegállóról általában csak annyit ír ki, hogy buszmegálló. Így a fenti programokban hiába találjuk meg, hogy melyik megállóba melyik buszok járnak, ha a megálló nevét nem ismerjük. Hazataláláshoz viszont már szuper!

Deniz Ulaşım: Hajó esetén könnyebb a dolgunk, mert mégha itt sem olyan egyszerű megtalálni, melyik megálló hol van, nincs belőle olyan sok, amit ne lehetne egy tea mellett bemagolni. Ez a program a hajók menetrendjét tartalmazza. Pontosabban az IDO hajóit. A konkurensekét nem. De azért így is jó tudni, hogy mikor kell elkezdeni rohanni, hogy még elérjük az utolsó hajót, és ne kelljen úszni.

Ne dőljünk be az IDO hivatalos programjának, mert az ugyanis csak a kinyomtatott menetrend PDF változata. És ha bár pontos, nem ad többet, mint a papír változat (és még arra sem használható, mint ahol maga a papír használható).

Metro İstanbul: Ez már egy nagyon jó kis komplett metró program, ami még villamoshoz is jó (Isztambulban egyébként is kavarás van, hogy mi metró, és mi villamos). Nemcsak hogy a menetrendet és a jegyárakat ismerhetjük meg, hanem segít megkeresni a legközelebbi metró lejárót is. E mellett csomó más infót is kapunk, pl. hol van lift, vagy más kisegítő lehetőség, parkoló, stb.. És még egy segítséget is kérhetünk a személyzettől.
A program a török nyelv mellett tud angolul, németül, oroszul, franciául és még arabul is. Ki melyiket szereti. 🙂

Taksi metre: Őt még nem teszteltük, így kíváncsiak vagyunk a visszajelzésekre. Vele a taxi-utunkat tudjuk megtervezni. És nemcsak az útvonalat, hanem az árat is. Persze mindez csak tájékoztató jellegű. Az ár ugyanis függ a dugótól és az útvonaltól is, mert úgyis eltévedünk.

NAVIGON Europe: Kocsikázáshoz sok navigációs program létezik, de ő a legjobb, bár fizetős. Nemcsak hogy a robotnéni ismeri Isztambul (és egész Törökország) összes hátsó kisutcáit, de eleve több útvonalat ajánlj fel. Mit szeretnénk: inkább főúton menni, vagy inkább a rövidebb úton. Ráadásul ha rossz fele fordultunk (ami kb. minden tizedik percben előfordul), a robotnéni mindjárt talál nekünk új útvonalat. És tényleg mindent ismer Isztambulban. Engem csak egyszer küldött be szembe az egyirányú utcába, de vagy negyvenen követtek. Tehát nem a térkép volt elavult, hanem a tábla.
Nagy előnye, hogy a térkép előre letölthető, így erősen ajánlott azoknak, akik kocsival érkeznek Törökországba.

És ha már autóval járunk Isztambulban, akkor egy kis gyakorlás a parkoláshoz: Parking Car HD, Car Valet, 🙂

IBB Haritası: IBB, azaz Isztambul Önkormányzatának dugótérképe. Mivel önkormányzati, megbízható. Indulás előtt érdemes átböngészni, merre is van a leggyorsabb út. Ismeretlen okokból nem tölthető le a Google Play-ből, csak az IBB oldaláról. Ezért a telefonon engedélyeznünk kell a nem market programok telepítését.

Yandex.Maps: A Google orosz vetélytársa. Az IBB térképhez képest sokkal részletesebb dugótérképet nyújt. Nemcsak a főutak, de egyes kisutak telítettségét is láthatjuk. Így jobban meg tudjuk tervezni, tényleg érdemes-e a hátsó úton menni, vagy keressünk egy rövidebb utat.
E mellett hasonlít a Google Térképéhet. Panorama (StreeView) nézetben bekukkantunk a sarok mögé is. 🙂
Amennyiben a telefonunk török nyelvre van állítva, a program törökül fog beszélni velünk. De ha magyarra, akkor egy lelkes Здравствуйте-al köszönt, és csak oroszul fog velünk társalogni. Így vagy török módban tanuljuk meg melyik gomb mire jó, vagy tanuljunk meg oroszul!

istanbul Yasam Rehberi: Kezdőcsomag isztambuli újoncoknak. Ebben van minden, amire csak szükség lehet (alkudozó és kebabajánló funkciókat leszámítva): Nyitvatartó patika, közeli kórház, étterem, múzeum, stb… Sajnos a programot utoljára 2011. augusztusában frissítették, és max 3.1-es rendszeren fut. Kérdés, mi lesz a jövőre, és mennyire megbízhatóan naprakész.

Eczane: Az ügyeletes patikák listája. Mivel Törökországban éjszaka, és hétvégén is van gyógyszertári ügyelet, hasznos lehet tudni, melyik is van éppen nyitva. Ismerni kell hozzá a környező városrészeket, különben nem biztos, hogy a legközelebbit fogjuk megtalálni. Térképet nem mutat, de telefonszámot igen. Így ha valakinek éppen fáj a feje, mindjárt lehet ellenszert rendelni. 🙂

Foursquare: Nem vitás, hogy éttermekhez, kávézókhoz és szórakozóhelyekhez a Fouraquare a legjobb. Bár nemzetközi program, Törökországban mindenki ezt használja, hiába van a török Mekanist, ami ugyan ezt tudja (a Mekanist nehogy kipróbáld!). Általában a tehetősebbek használják, ezért nem feltétlenül a legolcsóbb helyeket fogod megtalálni vele.

Yemeksepeti: De egyébként minek mennénk ki, ha egyszer a vacsora házhoz is jöhet. Szinte bármilyen ételt lehet rendelni róla (zsíroskenyér vöröshagymával nincs). Bár ha otthon vagyunk, miért nem a számítógépen rendelünk? Akkor mondjuk kérjük a mustáros kebabos pizzát a parkba!

My Around Free: Mielőtt eltévednénk, vagy ha már megtörtént: mi van a közelben? Nemcsak érdekes turistahelyeket, és éttermeket, de rendőrséget, kórházat és más fontos helyeket is megtalálhatunk vele.
Felhívom mindenki figyelmét, hogy Isztambul igencsak dimbes-dombos. Így a legközelebbi nem jelenti azt, hogy oda a legkönnyebb eljutni. Lehet, hogy át kell mászni 2-3 hegyen!

En Yakın ATM: Pénzkivételnél, és bazári randalírozásnál elengedhetetlenül szükséges: hol van a legközelebbi ATM. Nemcsak bármely pénzkiadó automatát jelzi, hanem lehet kedvenc bankra is szűrni.

Migros: Róla már volt szó. Vele lehet a Migros szupermarketekben bevásárolni. Arra is nagyon hasznos, hogy a Migrosban egyébként összekevert árcetliket kihagyva direkt a vonalkódról leolvassuk a termék valódi árát.

Hepsiburada: Ugyan az, mint a Migros program, csak éppen a hepsiburada.com.tr oldalon (ittvanminden) lehet böngészni és vásárolni, ahol tényleg majdnem minden van (macskás naptár nincs, sem pedig macskás zokni). A Migros programhoz hasonlóan ebben is van vonalkódleolvasó, amivel az utcán járva a nekünk tetsző dolgokat mindjárt be is rakhatjuk a kosárba.
Figyelem! Sem a jó nőkön, sem a menő (meg álló) autókon, de még a jóképű focistákon sincs vonalkód. Így ilyeneket nem lehet a kosárba pakolni.

Lie Detector: Kitartóan a vásárlás és bazározás kategóriában maradva itt egy hazugságvizsgáló. Mindig jól jöhet, de főleg alkudozásnál. 😉

Evernote Hello: Rengeteg új arccal ismerkedünk össze. Főleg a rokoni összejöveteleken. Ez a program segít megjegyezni, kivel mikor hol és milyen körülmények között ismerkedtünk meg (éppen villámlott, amikor megláttam). Szükséges hozzá az Evernote program is. De az egyébként is egy nagyon szuper jegyzet és emlékeztető program. 🙂

Earthquake Alert! Földrengést mér nem tudunk előrejelezni. Sőt! Ez a program viszonylag későn jelez, mert végig kell futnia az adatnak a teljes rendszeren (szemben a médiával, aki Alit egy erős fogyókúra után elrejtette a seprűnyél mögé a földrengéskutató intézetbe, így mindenről azonnal értesülnek). Viszont a beállított szűrő alapján megmutatja a legutolsó földrengéseket a közelben. Még értesítést és kaphatunk (egy kiegészítő, amit a program maga tölt le), amelyik a földrengés erőssége alapján rezgeti a telefont és csipog ránk. Minden esetre segít kideríteni hogy a túlzott rakı fogyasztástól, vagy pedig egy közeli rengés miatt estünk be az asztal alá.

SPB TV: Duna TV nélkül mit érek én? Dugóban várva megnézhetjük az esti Híradót. Az M1, M2, DunaTV, Duna World és Budapest TV nézhető rajta a magyar csatornák közül. A listában van még Nasa TV is.

Aztán vannak mindenféle turista programok. Érdemes őket átböngészni, bár sajnos a legtöbb csak a fő turista részekre koncentrál. A Tripadvisor az, ami többet nyújt. Ott távolabbi érdekességek is vannak.

játék lehet még a Layar, ahova ha bepakolsz pár réteget, akkor megmondja, milyen épületet nézel éppen most. Vagy pedig, hogy mennyibe is kerül, ha meg akarod venni. 😀

Nagyjából ennyi, ami kifejezetten Isztambulos. De van még sok hasznos (lépés/kalória számláló, pénzváltó, hol hagytam az autót, imaidők, stb…) programom. Talán amit kiemelnék az az SOS gomb.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

 

One Reply to “Android programok Isztambulban élőknek (meg turistáknak)”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .