Skyfall Isztambulban

Aki még nem látta a James Bond 007 – Skyfall c. filmet, az ne olvassa tovább. Bár aki nem látta, inkább ne is nézze meg!

Ezek az új James Bond filmek egyébként is eléggé bénák, de a mostani az túltett az előzőn is. Pedig a közepén volt néhány jó gondolat, miszerint nem országok harcolnak, hanem csoportok vívják a csatát egymás között. Na de ami utána következett…

Minek kellett elmenekülni a világ végére, és bebújni egy házba, ahol nincs semmi? És mint ahogy kiderült, nem is sikerült megvédeni… Ráadásul aki magát crackernek (hackernek) nevezi, minek megy fegyverrel egy üres ház ellen? Inkább küldött volna egy csoport adóellenőrt (lásd pl. A hálózat csapdájában c. filmet, aminek a második része pont Isztambulban játszódik. ). Vagy ha már mindenképpen lövöldözni akar, akkor lőjön ki egy rakétát…

Na mindegy, az akciófilmek már csak ilyenek. A mi szempontunkból az az 5 perc isztambuli jelenet az érdekes.

Szóval James Bond kijön az épületből. Itt kezdődik a film. Miért ment Isztambulba, mit csinál ott, miért pont oda az egyáltalán nem derül ki. Igazándiból az sem derül ki, hogy Isztambulban vannak. Azt csak onnan tudjuk, hogy hetekig kerülgettük James Bondot a bazárban, amikor a forgatás zajlott.

Tehát a 007-es ügynök kijön az épületből.

James Bond - Skyfall
James Bond – Skyfall

Kijön abból az épületből, amire az van írva, hogy Deutsche Orientbank. A pontos helyszínt és utcaképet itt találjátok. Ez a Fűszer bazár mellett van. Erről egyébként van egy halom fényképünk, mert a mellette levő épületet (az alábbi képen a bal oldalt) mi restauráltuk.

James Bond - Skyfall
James Bond – Skyfall

Itt Bond és a nő, meg az autó elindulnak egy kis utcában. Pont még látják a rosszfiúkat is.

James Bond - Skyfall
James Bond – Skyfall

De a rosszfiúk egy ügyes húzással befordulnak jobbra, még mielőtt elérnének az egyesített Galatasaray-Fenerbahçe focisbolthoz. Térképen és utcaképen lásd itt.

Majd pedig egy rövid kocsikázás (és a visszapillantó tükrök letörése) után befordulnak egy utcába balra. Mégpedig egy egyirányú utcába, de úgy, hogy nem mennek szembe a forgalommal, ami azért egy igazán nem várt fordulat.

James Bond - Skyfall
James Bond – Skyfall
James Bond - Skyfall
James Bond – Skyfall

Na most hol is van ez az utca? A térképen itt. Az egy dolog, hogy ez az előző utcával párhuzamos, és hátrafele kellett egyet teleportálniuk (azaz most is ugyan arra mennek, mint az előbb, de 200 m-el hátrébb vannak). Sokkal érdekesebb, hogy amikor leérnek a kisutcán, akkor újra a német bank előtt vannak.

Viszont innen már legalább egyenes az út a Yeni Cami előtti térig (még ha a dzsámit át is ugrottuk).

James Bond - Skyfall
James Bond – Skyfall

Itt ér minket a film első igazi döbbenete: Hát mi van itt?? Egy arab piac? Az egyébként üres (mármint török szemmel üres) teret betöltik a mindenféle cuccot áruló kofák. De ez még elmegy, hiszen este 10 után, amikor a rendőrök elmentek aludni, tényleg tele van a tér mindenféle árusokkal, de még ők se ennyire összevissza, rendezetlenül. Ráadásul mindenki olyasmit árul, ami már messziről ordít: én kérem közel-keleti cucc vagyok.

Azért azt vártuk, hogy a XXI. század elejére már sikerült túlnőni ezeken a gyerekes világszemléleten, miszerint ahol dzsámi van, ott fűszert, szőnyeget, parfümöt és narancsot árulnak. Amikor este 10-kor hazamennek a rendőrök, akkor itt Mickey egeres tréninget, hamis Rolex órákat, kínai iPhone utánzatokat meg olcsó mobil töltőket árulnak. És persze nem hiányozhat az az elemes macska sem, aminek világít a szeme.

Na mindegy, menjünk tovább! James Bond is továbbmegy egy röpke lövöldözés után. Immár motoron.

James Bond - Skyfall
James Bond – Skyfall

Mindjárt találnak is egy sikátort, meg egy hant, ahova jól be lehet motorozni. A film szerint ez a Nagy bazár bejárata.

A valóságban természetesen nem ott járunk, hanem a Büyük Valide Hanı bejáratánál. Térkép itt.

Mindezek után felkerülünk a Nagy bazár tetejére.

James Bond - Skyfall
James Bond – Skyfall
James Bond - Skyfall
James Bond – Skyfall
James Bond - Skyfall
James Bond – Skyfall

Ha már James Bond ott járt, használjuk ki, hogy a Fedett bazárt olyan szögből láthatjuk, ahogyan csak nagyon ritkán: felülről. Amúgy mellékesen teljesen értelmetlen volt ezt a részt beletenni a filmbe. Semmi hatásvadász eredménye nem lett. Nem is látványos, csak azoknak, akik tudják mi ez. Nem is történik benne semmi. Ráadásul nem tart az egész még egy percig sem.

Miután a rosszfiú és a jófiú megelégelte az UNESCO védelme alatt álló tetőszerkezet rongálását, úgy döntenek, hogy az egyik ablakkal is végeznek, hogy immár a bazár belsejében is száguldozhassanak. Ennek megint se füle se farka, mert mennek egy kicsit, aztán nem történik semmi. Nem is látszik semmi.

James Bond - Skyfall
James Bond – Skyfall
James Bond - Skyfall
James Bond – Skyfall

Ráadásul hirtelen kint vagyunk valahol. De nem tudjuk hogy hol. Helyette azt tudjuk meg inkább, hogy az angolok még Isztambulban is megpróbálkoznak a baloldali vezetéssel. Persze egy valódi Isztambulban nem menne ilyen könnyen a forgalommal szembeni vezetés! Elég hamar előkerülne egy minibusz, aki lepakolná őket az útról.

James Bond - Skyfall
James Bond – Skyfall

Innentől pedig vonattal megyünk tovább. Ahol is az egyik pillanatban még a város közepén vagyunk…

James Bond - Skyfall
James Bond – Skyfall
James Bond - Skyfall
James Bond – Skyfall

… a másikban pedig már 150 km-el odébb, kint a káposztákkal telehintett mezőn.

Ezzel ki is jutottunk Isztambulból. A történet máshol folytatódik.

Kérdés az, hogy erre a pár percre (8 perc 30 másodperc, ha beleszámolom a vonatos jelenetből azt is, amikor még látszanak a házak) miért volt szükség a filmbe Isztambult is beletenni? Legyen benne valami egzotikum? Még utólag sincs semmilyen utalás, ami kiemelte volna a város fontosságát.

Még lehetne sorolni a filmben levő furcsaságokat (mint pl. ki az a hülye aki az összes kém adatait a laptopján tartja, és ki az a hülye aki egy ilyen hülyének odaadja ezeket a fontos adatokat), de ezt biztosan megtették már mások, más fórumokon. Mi csak Isztambult elemeztük ki.

Összesítve:

Láttuk a Fedett Bazárt felülről (tetszett). A filmben előkerült a Büyük Valide Hanı (kedvet kaptam a megnézésére), és  teljesen értelmetlenül megrongáltak egy UNESCO épületet (ez már nem tetszett). A cikk-cakkban kocsikázással kapcsolatban semleges vagyok, mert az teljesen természetes egy ilyen filmben, bár Isztambulban van annyi változatos utca, hogy nem kell ugyan azt az egy épületet három felől körbekerülni.

9 Replies to “Skyfall Isztambulban

  1. hehe
    az első képen levő épületre én is emlékszem. jó roggyantnak néz ki és talán nem is az. és szép. és ha jól emlékszem, balra van egy pénzváltó 😀

  2. Mi a forgatáskor pont Fethiyében voltunk, ahol a tengerparti és tengeri jelenetet készítették. Ott hallottuk a forgatásban operatíve részt vevő néhány brit munkatárstól, hogy állítólag Törökország igyekszik minél jobban bevonzani a filmkészítőket, helyszínt adva a filmjeikhez. A bevonzáshoz állami szintű projektek készülnek, távlati terv olyan állandó helyszínek kialakítása, ahol erre fognak szakosodni. Megemlítették Fethiyét, Adanát, mint ilyet és pár másik várost is.
    Valószínűleg olyan kedvezményeket nyújtanak, hogy megéri itt forgatni, még akkor is, ha a film szempontjából az ég világon semmi jelentősége.

    Nekem a kedvenc részem az, amikor a főhősünk az eltűnést majd felbukkanást követően egy tengerparti bárban skorpióval a kezén tolja lefelé a felest, miközben a nézőközönség őrjöngve szurkol. Az a jelent is úgy van beállítva, mintha valamivel keletebbre lennénk 🙂

    1. Sajnos nemcsak az a rész. Az isztambuli is inkább olyasmi lett, mintha egy észak-afrikai kisvárosban játszódna. Bár azt hiszem, erre ők is megsértődnének.

      Jobban sajnálom, hogy mindezek után tök lapos az egész. Nem lett belőle olyan, ahova utána a turisták jönnek, hogy készítsenek egy fotót, ahol James Bond szaltózott a motorral, vagy valami hasonló.

  3. Igen, így van. Az a filmkészítőknek egyáltalán nem áll érdekében, ők csak a büdzsét tartják szem előtt. Valószínűleg a hamarosan kijövő Die Hard 5.-től sem kell sokat várnunk, már ami Pest futtatását illeti.

    Nem vág ide, de a filmekről jutott eszembe, hogy láttad-e a valamikor a hatvanas években forgatott Topkapi címűt Peter Ustinovval. Igazi kuriózum, már csak a korabeli Isztambul látványa miatt is.

    1. Sok török és nem török filmet láttam, ami a 60-as években játszódik a Topkapı palotában. De címekre nem emlékszem. De jó ötlet, megnézem. 🙂 Köszi!

      Azért a filmeseknek lehetne érdekük kultuszt is csinálni, nemcsak bezsebelni a pénzt és továbbállni. De hát az ő bajuk, ha kihagyják ezt a roppant jó lehetőséget.

  4. A Büyük Valide Han az Ezelben is egy helyszín volt. A Karakaya testvérek ott akarták Ramizt és Ezelt lelőni. 🙂 Az Ejder Kapanı című filmben is a Nagy Bazár tetején mászkálnak. 🙂 Mostanában ha török filmet nézek, állandóan a hátteret lesem. Hátha felismerek valamit. A Yandex nagyon jó barátom. 🙂 Egyszer talán élőben is láthatom. 🙂

    1. Igen, ez a han roppant népszerű. Muszáj lesz egyszer közelebbről is megnézni. 🙂

      Mondanám, hogy gyere, de mióta nincs Malév, kicsit nehezebb lett. A Malévnak voltak szuper akciói, főleg ősszel.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük