KGS január 31-ig

Egyszer már megpróbáltuk kibogozni ki ez a KGS, OGS, meg HGS. Akkor nem túlságosan sikerült. De úgy tűnik rendeződik a helyzet. Vagy valami hasonló…

Rövid összefoglaló mi is ez az egész:

Törökországban az autópályák használatáért fizetni kell. Ez nem jó (meg nem szép dolog, meg miért is kell megállni az autópálya közepén egy értelmetlen kapunál), de a világon mégiscsak egy bevett szokás.

Azért, hogy ne kelljen a fizetéskor a visszajáróval vacakolni (meg hogy ne tűnjön el a pénz a pénztáros és a központ között, ami szintén egy nemzetközi bevett szokás) ezért nem lehet az autópályakapuknál készpénzzel fizetni. Csak autópálya kártyával. Ez a KGS, meg OGS és HGS. Ezekből a mozaikszavakból minden GS (Giriş sistem) jelenti a belépő rendszert (vagy inkább beguruló rendszert). A K, O, H pedig a módját, miként szeretnénk begurulni az autópályára.

A KGS az, amikor előre feltöltjük a kártyát, jó púposra, majd pedig a kapuhoz érve megállunk, és fizetünk. Igazándiból ez való (volt) a turistáknak, akik a határon megvették a kártyát, majd kedvükre száguldozhattak.

A török szemlélet viszont az, hogy az autó száguldozásra (no meg dudálásra) lett kitalálva. Micsoda őrült ötlet, hogy az autópálya használata miatt meg kell állni. Igen, kebab meg tea miatt érdemes megállni, meg egy-két más dologért. De nem olyan dolgokért, mint autópálya beléptető kapu. Vagy mert egy tehén/kamion van az út közepén, hiszen azokat már messziről odébb lehet dudálni.

Nekik lett kitalálva az OGS. Ott ugyanis a kártyát nem kell megmutatni a kapunál, hanem elég csak a szélvédőre felragasztani, mint a matricát. Ebben azért van chip, meg a háttérben bankszámla, stb…

Most viszont megjelent a HGS (gyorsan átszáguldó rendszer). Ez sok szempontból hasonló a matricás rendszerrel. Csak ez nem időtartalomra szól. Turisták vehetnek papír matricát, amin 5 TL van. Ez egy picit több, mint egy Boszporusz-híd átkelés (4,25 TL helyett HGS-vel csak 3,4). Hosszabb utakra pedig ugyan úgy fel lehet tölteni, mint a KGS kártyákat. Első töltésnél minimum 30 TL-t. A feltöltést a postán (PTT) és az erre kijelölt helyeken tehetjük (a határon valószínűleg van ilyen). A kártya vásárlásához szükség lesz a forgalmira.

A HGS kártyákat 2012. szeptemberétől vezették be a forgalomba. Ezzel pedig megindult a visszaszámlálás a KGS kártyáknak. Az utolsó KGS kártyás autó 2013. január 31-én haladhat át a kapun. Onnantól már csak HGS és OGS lesz.

Elvileg a HGS mellett nincs szükség az OGS-re. Ezért az OGS sorsa kérdéses. A hírforrások nem egyértelműek vele kapcsolatban, miközben a bankok tovább árulják. Egyes hírek szerint megszűnik, mások szerint nem. Megint mások szerint pedig átalakul és megugatja a macskákat.

VN:F [1.9.22_1171]
Rating: 10.0/10 (3 votes cast)
KGS január 31-ig, 10.0 out of 10 based on 3 ratings
 

9 Replies to “KGS január 31-ig

  1. Szia! Ez egy fontos hír! Arról tudsz-e valamit, hogy a meglevő KGS kártyán maradt egyenleg valamilyen módon áttelepíthető-e az új kártyára? Ha igen, hol intézik?
    Nekünk Ziraat Bankasıdan van a KGS kártyánk, és saccom szerint még vagy 30 TL van rajta…..kár lenne veszni hagyni 🙂

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    1. Helló!

      Pontos infót nem tudtok (a többit is úgy kellett összevadászni a ködből). Én úgy gondolom, hogyha a Ziratba bementek, akkor ott le lehet üríteni a kártyán levő egyenleget.
      A hírek azt mondják, hogy a HGS a postán kapható. De ez még nem zárja ki, hogy a Ziratban nem lenne. Az mégiscsak az állam bankja. Én jó esélyt látok abban, hogy ott át tudjátok pakolni a HGS-re.
      Mindenképpen érdemes lenne bemenni a bankba és megpróbálni.

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  2. Ez egy nagyon komoly poszt volt, de nem tagadtad meg magad, az utolsó mondattal csak sikerült elérned, hogy felröhögjek. 🙂 Köszi!

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
  3. Sziasztok!
    Érdeklődnék, hogy Edirne- Istanbul oda-vissza és max 2 Boszporusz híd átlépés kb. mit kóstál?
    Szeptemberben készülünk 7-10 napra Istambulba, hogy a kötelező túrista célpontokon kívül megszámoljuk, hogy hány Ali bácsi lakik abban a kis faluban.
    A választ előre is köszi.

    VA:F [1.9.22_1171]
    Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
    1. Istanbul-Edirne kb. 30-40 TL egy út a távolsági busszal (pl. Metro). Oda-vissza így 60-80 TL körül van.
      A Boszporusz-híd pedig 4.25 TL. De csak az egyik irányba kell fizetni.

      VN:F [1.9.22_1171]
      Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
      1. Köszönöm a választ. Én voltam pontatlan, mert én autópálya díjra gondoltam, gondolván, hogy
        a KGS, OGS, HGS volt a téma.
        Legközelebb igyekszem egyértelmű lenni.
        A blogot már 3 éve olvasgatom, mert ennyi ideje tervezzük a török utat.
        Felolvasást szoktam tartani, mindeni nagy megelégedésére.

        VA:F [1.9.22_1171]
        Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
        1. Köszönjük! 🙂

          Most már én is értem. Nekem a hozzászólások egy külön erre részlegben érkeznek, ahol mindet együtt láthatom. Nem figyeltem, melyik bejegyzéshez tartozik.. Így most már világos.
          Edirne felé az autópályát a Mahmutbey kerülettől kell fizetni. Ez kb. félúton van a város határa felé.
          A sima személyautó esetén 1 út 7,25 TL. Így az oda-vissza 14,5 TL.

          Ajánlom a hivatalos árlistát, amiből a legfrissebb verziót itt találjuk: Otoyol ve Köprü Geçiş Ücretleri
          A Boszporusz-hídak az 1-es listában találhatóak, míg az edirnei út a 7-esben.
          Segítség a táblázathoz: a személyautó az 1-es kategória.

          Nem spórolásként írom, hanem inkább érdekességként: a régi út elég közel halad az autópályához, és nagyon jó állapotban van. A helyiek hasonló sebességgel használják, mint az autópályát és ugyan úgy elkerüli a legtöbb városot. Sok érdekesség nincs útközben, a táj kb. a Kisalföldhöz hasonlít, néhány dombbal. De gondoltam megemlítem, hogy van egy ilyen alternatíva is.

          Jó készülődést! 🙂

          VN:F [1.9.22_1171]
          Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
          1. Köszönöm szépen a választ. Meggondoljuk az alternatív utat is, mert ha lehet elkerüljük az autópályákat. Csak szerettem volna tudni, hogy mennyibe kerül.

            VA:F [1.9.22_1171]
            Rating: 0.0/10 (0 votes cast)

Hozzászólás a(z) tálosné bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .